A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport

Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalat stabil eredményeket mutatott fel 2024-ben, bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest. Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártójának és forgalmazójának árbevétele 3,5 százalékkal, 93,7 milliárd forintra emelkedett, miközben az EBITDA-ja 2 százalékkal 10,68 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport nagy hangsúlyt fektetett a hatékonyságnövelésre, a technológiai és termékfejlesztésekre, a stratégiai beruházásokra, valamint a belföldi piacvezető pozíció megtartása mellett tovább terjeszkedett a külpiacokon.

A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport

Négy márka, de egy közös út jellemzi az 1900 munkavállalóval és 4500 B2B partnerrel rendelkező BioTechUSA-cégcsoportot, amely immár 103 országban van jelen 49 webshoppal és 328 üzlettel. A vállalat része a BioTechUSA márkán kívül - mely az átlagembereket motiválja egyéni céljaik elérésében, legyen szó alakformálásról, állóképességi sportokról, vagy éppen tartós életmódváltásról; az edzőtermi edzések iránt elkötelezett brand, a Scitec Nutrition; Magyarország több mint 20 éves étrendkiegészítő webáruháza, a Builder; továbbá az egyedi keverőpalackokat gyártó üzletág, a ShakerStore. A vállalatcsoport a válságkezelés helyett stabil maradt a gazdasági nehézségekkel és geopolitikai konfliktusokkal terhelt 2024-es évben, amely során nemcsak megőrizte a megelőző évek növekményét, hanem előremutató beruházásaival és termékfejlesztéseivel a következő esztendők bővülését is előkészítette.

Moderált növekedés a turbulens környezetben

Magas bázisról vágott neki a 2024-es évnek a cégcsoport, miután 2021 és 2023 között a sorrendben 42, 29, majd 15 százalékos növekménnyel három év alatt megduplázta a forgalmát. Ahhoz, hogy megtarthassák ezt a versenyelőnyt az étrendkiegészítők piacán, a beszerzéstől a gyártáson át az értékesítési csatornákig minden folyamatot optimalizálnia kellett, emellett értékteremtő beruházásokra és innovatív szemléletű termékfejlesztésre is szükség volt. Mindezek eredményeként a B2B és a B2C értékesítési adatokat összegezve a vállalat végül 3,5 százalékkal 93,7 milliárd forintra növelte az árbevételét. Bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest, ez a vállalat eddigi történetét tekintve abszolút árbevételi rekordnak számít. A profitabilitás és a jövedelmezőség is megmaradt: az adózott eredmény során az egy évvel korábbi 7,17 milliárd forint után 7,77 milliárdot láthatunk, míg az EBITDA, vagyis a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény 10,47-ről 10,68 milliárd forintra nőtt.

Befektetés a jövőbe a kihívások korában

A vállalat 2024-ben csaknem 6,5 milliárd forintot költött beruházásokra, technológiai innovációra és termékfejlesztésekre, melynek egyik legjelentősebb eredménye az évente 55 millió darab komplex proteinszelet előállítására alkalmas multilayer szeletsor. A fejlesztésnek köszönhetően a BioTechUSA megtriplázza éves szeletgyártó kapacitását, mellette pedig egy új prémium szelet- és egy új prémium vitamincsaláddal is piacra lép. Az európai szinten is egyedi fejlesztés mellett új shaker logózó üzemet építettek, folytatták a munkavállalóik jólétét érintő szociális fejlesztéseket, valamint a gyártókomplexumaik energetikai modernizációját is, utóbbinak köszönhetően a vállalat mindkét gyártókomplexumában az áramfelhasználás 30 százalékát biztosítja a jövőben zöld megoldásokkal.

Kulcsszerepben az omnichannel stratégia és az exporttevékenység

A BioTechUSA-cégcsoport már évekkel ezelőtt piacvezető lett Magyarországon és elérte azt a méretet, hogy a további érdemi növekedése elsősorban az árbevétel 80 százalékát jelentő exporttevékenység eredményességén múljon. Ennek megfelelően a terjeszkedés 2024-ben is tovább folytatódott, így öt új országban Egyiptomban, Hondurason, Curacaon, Kambodzsában és Üzbegisztánban is megjelent a vállalat; a spanyol, francia, szlovák, román, izraeli és lengyel piacokon pedig két számjegyű növekményt ért el. A cégcsoportnál folyamatosan zajlott a fizikai expanzió is. A tavalyi évben 1,5 milliárd forintos invesztíció eredményeképp 31 új boltot nyitottak, így már 143 üzletük várja a vásárlókat a nemzetközi piacokon, a 185 magyar boltot is beleszámítva pedig 328-ra nőtt az üzleteink száma.    Emellett az elmúlt évben azt is megmutatta a cégcsoport, hogy egy már meglévő – spanyol – piacon is lehet újat mutatni, amelyre az egész világ felfigyel: a régióban egyedülálló globális együttműködési megállapodást írtak alá a világ egyik legpatinásabb futballklubjával, az FC Barcelonával. Amellett, hogy piacra léptek az első Barcelona signature termékükkel, a katalán krém ízű Iso Whey Zeroval, 2025-től már az FC Barcelona klasszisa, a világ egyik legjobb középpályása, Pedri egyénileg is csatlakozott a vállalat márkanagyköveti csapatához.

Biztos, stabil lábakon 2024-ben

„A megváltozott körülmények 2024-ben alaposan megrángatták az étrendkiegészítők piacát is. Jó példa erre, hogy ismételten szembe kellett néznünk az elszálló alapanyagárak és az infláció kihívásával, különösen a fehérjebeszerzés terén, de bátran támaszkodhattunk a meglévő tudásunkra” – kezdte értékelését Lévai Bálint vezérigazgató, társtulajdonos. „A csökkenő növekmények korában is nyereségesek maradtunk, köszönhetően annak, hogy a célzott beruházásainkon túl optimalizálással és tőkelekötéssel sikerrel vettük az akadályokat. Sajnos a piac jelentősen felhígult, számos, alacsony árat és egyúttal alacsony minőséget kínáló konkurencia jelent meg, de mi a termékeink prémium jellegével kapcsolatban továbbra sem hozunk kompromisszumot” – tette hozzá.

Lévai Bálint kitért arra is, hogy a pandémia, illetve a háború viszontagságai sok mindenre felkészítették a BioTechUSA-cégcsoportot: megedzették a csapatot, még hatékonyabbá, versenyképesebbé tették a belső folyamataikat, a szervezetük működését. Szükség is volt erre abban a környezetben, amelyben az emelkedő költségek nem ültethetők át maradéktalanul a fogyasztói árakba, ugyanakkor pozitív piaci hír, hogy töretlen fejlődésnek lehettek tanúi – a teljesség igénye nélkül – számos egyéb EU-s tagállamban, de a Balkán térség országaiban éppúgy dinamikusan növekedtünk, mint a közel-keleti piacokon.    

Termékfejlesztésről és prémium termékekről szól majd a 2025-ös év

A 2025-ös célokat azokhoz az iparági trendekhez illeszkedően fogalmazták meg a BioTechUSA-cégcsoportnál, amelyek szerint folytatódik az étrendkiegészítők térhódítása, élen az impulzív és funkcionális termékekkel. A tervek között szerepel további digitális fejlesztések bevezetése, a termékportfólió bővítése és új piaci lehetőségek feltárása. Érkezik zászlóshajó termékük, az Iso Whey Zero eddigi legjobb verziója, valamint hydration és protein coffee jellegű termékek fejlesztésébe is belekezdtek. Az új technológiai beruházások révén a vállalat célja, hogy 2025-ben újabb növekedési szakaszba lépjen. A hosszú távú stratégia a nemzetközi piacokon való terjeszkedést és az innovatív, fenntartható termékek fejlesztését helyezi előtérbe. A cég folyamatosan figyeli a fogyasztói igényeket és alkalmazkodik az iparági változásokhoz, hogy versenyképes maradjon a dinamikusan fejlődő táplálékkiegészítő piacon.


Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás: