A Quality Engineering jövője

Az elmúlt években olyan feltörekvő makro-technológiai erők felemelkedésének lehettünk tanúi, mint a core modernizáció, a digitális élmény, az analitika, a blockchain, illetve az informatika üzleti vonatkozásai. A bennük rejlő lehetőségek optimális kiaknázásához nem elkülönített alkalmazásként kell tekinteni ezekre, hanem meg kell érteni, hogy ezek az erők hogyan hatnak egymásra és hogyan kapcsolódnak más újonnan megjelenő technológiákhoz – derül ki a Deloitte legújabb Quality Engineering Trends kutatásából.

A Quality Engineering jövője

Az 5G megjelenésével az IoT (Internet of Things) által összekapcsolt eszközök kapcsolata a korábbinál is szorosabbá vált. A szervezetek egyre nagyobb hozzáférést kapnak a mesterséges intelligenciához (AI) és a gépi tanuláshoz (ML) is, ezzel pedig olyan kifinomult megközelítések alkalmazhatók, mint az emberközpontú tervezés. A szervezetek most azt vizsgálják, hogyan lehet az emberi érzelmeket leolvasni és feldolgozni.

A Deloitte legfrissebb Quality Engineering Trends Reportból kiderült: az IT- és üzleti vezetők a következő 1-2 évben egynél több területre terveznek beruházásokat: az Agile és a DevOps vezet, a válaszadók több mint 70%-e gondolja legfontosabbnak, ezt követi az intelligens automatizálás (54%), majd a teljesítmény- és biztonságtesztelés, tesztadatok és tesztkörnyezetek (48%). Előtérbe kerültek a nem hagyományos tesztelési megközelítések, a tömeges tesztelés például abban különbözik a hagyományos módszerektől, hogy ezt több, földrajzilag szétszórtan elhelyezkedő tesztelő végzi. Ez a módszer egyre nagyobb teret nyer a különböző harmadik féltől származó platformokon (példa) keresztül. A digitális átalakulás következményeként pedig a minőségtervezés kiegészítő funkcióból támogató funkcióvá fejlődik, a „minőség költsége” paradigmát felváltja a "minőség értéke".

“Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy a szervezeteknél fokozatosan változik a gondolkodásmód, és a teszttervezési és -végrehajtási tevékenységek balra tolódnak. Ez magában foglalta a tesztelés bevonását a fejlesztés korai szakaszától kezdve a kihívások azonosítása és mérséklése érdekében. Az automatizálást azonban még mindig nagyrészt elszigetelten végzik. Miközben a tesztek végrehajtása eltolódott, és egyre inkább az automatizálásra támaszkodik, más területek, például a követelmények, a tervezés és még a jelentéskészítés is gyakran inkább kézzel történik.” – mondta Bakó Béla, a Deloitte Magyarország Technológiai tanácsadás tesztelési üzletágának menedzsere.

A külső környezet egyre bonyolultabbá válik, az informatikai vezetők pedig megoldásokat keresnek a környezetükkel kapcsolatos problémákra, az adatokkal kapcsolatos kihívásokra, a technológiai frissítésekkel kapcsolatos követelményekre és az üzleti folyamatok ismeretének növekvő igényére. Fejlett tesztelési mechanizmusokat keresnek a fejlődő technológiák, például a felhő, az IoT, a blockchain és az analitika kezeléséhez. De jelentős technológiai, társadalmi-gazdasági és pénzügyi tényezők is szerepet játszanak, ezek közül többet különösen fontos figyelembe venni a minőségtervezési megközelítéseknél.

A gépek felemelkedése

Ugyan az AI és az ML már egy ideje létezik az előnyeik a közelmúltig szinte teljesen kihasználhatatlanak voltak. Ezek mellett, a big data-ba való befektetések lehetővé tudták tenni a vállalatok számára, hogy hozzáférhessenek determinisztikus AI- és ML algoritmusokhoz. Az adatok értéke miatt pedig felértékelődött a reálisabb megközelítések iránti igény a megfelelő adatok azonosítása és kinyerése során. Ennek eredményeképpen egyre nagyobb szükség van az adattudósokra a tesztelési csapatokban, valamint a minőségmérnököket úgy kell pozícionálni, hogy a sebesség, az agilitás és az üzleti teljesítmény katalizátorai legyenek.

Digitális ikrek létrehozása

A digitális átalakulás és a feltörekvő technológiák továbbra is hatással vannak a minőségtervezésre minden iparágban. A folyamatok gyorsabban fejlődnek, az intelligensebb tesztelési eszközök széles skálája jelenik meg, és újabb architektúrák épülnek ki. Egy jól összekapcsolt ökoszisztémában a digitális entitások és az emberi tesztelők együtt dolgoznak a magas szintű eredmények elérése érdekében. A digitális ikrek, vagyis a termékek és folyamatok digitális másolatai segíthetnek az emberi tesztelőknek tartani a tempót, és gyökeresen megváltoztatják a tesztelési funkciót. A digitális ikreket a tesztelés végrehajtásának hagyományosan automatizált területein túlmenően is alkalmazni fogják, hogy a követelményekre, a tervezésre, sőt a jelentéstételre is kiterjedjenek.

És mi a helyzet a felhasználókkal?

A fogyasztók a termékekkel szembeni elvárásai minden eddiginél igényesebbek és változatosabbak. A szervezetek számára kritikus fontosságúvá vált, hogy figyelembe vegyék, hogy a felhasználót milyen finomabb érzelmi mozgatórugók irányítják, amikor mikrointerakcióba kerül a termékkel. Azok a kifinomult folyamatok, amelyek segítenek elkülöníteni, elemezni és kontextusba helyezni a konkrét felhasználói műveleteket, nagyban hozzájárulnak a felhasználói élmény fejlődéséhez. A szezonális és ciklikus változásokat figyelembe vevő, termelésvezérelt adatokkal kapcsolatos megfontolásokat is magában foglaló, intelligensebb minőségtervezési technikákon lesz a hangsúly.

Az automatizálás evolúciója

Az intelligens automatizálásnak kiemelkedő hatása lesz, hiszen olyan öngyógyító képességekkel rendelkező eszközöket hoz magával, amelyek kiküszöbölik az automatizálás egyik fő nehézségét, a szkriptek karbantartását. Az érintés nélküli automatizálás is egyre nagyobb teret nyerhet, mivel lehetővé teszi mind a tesztelők, mind az üzleti felhasználók számára, hogy teszteseteket automatizáljanak anélkül, hogy a kódolással foglalkoznának. Ez gyorsabb eredményekhez vezet, és csökkenti a mögöttes kód megértéséhez szükséges időt. Nem meglepő, hogy a felmérésben részt vevők több, mint fele az intelligens automatizálást jelölte meg olyan kulcsfontosságú területként, amelybe a következő 1-2 évben szükséges befektetni.

Újra és újra – folyamatos tesztelés és integráció

A mai agilis környezetben egyre nagyobb hangsúlyt kap a sprinten belüli fejlesztés és végrehajtás, amelyet az értékesítési folyamatba való folyamatos integráció követ. A szoftverfejlesztés, a tesztelés és a telepítés minden aspektusának alkalmazkodnia kell azáltal, hogy eltávolodik a hagyományos vízeséses, illetve hibrid megközelítésektől. Ahogy a kiadási ciklusok egyre rövidebbek lesznek, hogy lépést tartsanak a felhasználók változó igényeivel, az új DevOps gyakorlatok, eszközök és folyamatok a szoftverfejlesztési életciklus alapvető részévé válnak. A folyamatos tesztelés az egyik olyan DevOps-trend, amely elengedhetetlen a folyamatos szállításban győzni kívánó fejlesztőcégek számára.

A vállalkozás biztosítása

Sok szervezet számára már javában zajlik felhő vállalati térhódítása, egyeseknél pedig már teljesen befejeződött. A szervezetek több mint 90%-a ma már IT-környezetének legalább egy részét a felhőben használja. A felhő a tesztelő szervezeteken belül kikényszerítette néhány jól bevált szerepkör újragondolását, különösen a biztonsági tesztelés terén. Mivel az alkalmazások és az adatok az üzlethelyiségen kívül kerülnek elhelyezésre, az adatbiztonság a felhőalapú tesztelés létfontosságú elemévé vált. Az adatbiztonsági tesztelés azt értékeli, hogy a rendszer képes-e megvédeni az adatokat és az erőforrásokat az olyan sebezhetőségektől, mint a hackerek, vírusok, vagy az illetéktelen bejelentkezési kísérletek.

Az "új olaj" kezelése és karbantartása

A tiszta tesztadatok előállítása kritikus fontosságú ahhoz, hogy maximalizáljuk a tesztelés értékét. Ez azonban egy olyan terület, ahol sok szervezetnek hiányosságai vannak. A nehézségeket két kulcsfontosságú tényező okozza: a tesztadatok korlátozott hordozhatósága a különböző tesztkörnyezetekben megnehezíti az erőfeszítéseket, és korlátozza a további idő- és erőforrás-befektetések iránti lelkesedést; az állandó tesztkörnyezetek hiánya a tesztelő csapatok számára széttagoltabb ad-hoc erőfeszítéseket eredményez, mivel több szervezet hajlamos a tesztelést megosztott környezetekben végezni. E kihívások ellenére a szervezetek felismerik, hogy a kritikus üzleti forgatókönyvek üzembe helyezés előtti hatékony validálásához elengedhetetlenül fontosak az érdemi tesztadatok. Mivel a teszteléshez használt adatok azonosításához több millió bejegyzés átfésülése szükséges, ami kihívásokkal jár, kiemelt fontosságúak a megfelelő adatok megszerzésének hatékony módszerei.

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás: