A súlyosbodó válságok három éve magasan tartják az éhezők számát - figyelmeztet az ENSZ

Közel hétszázharminchárommillió ember éhezett 2023-ban: globálisan minden tizenegyedik, illetve Afrikában minden ötödik ember – olvasható az öt ENSZ szakosított szerv által jegyzett „Az élelmezésbiztonság és a táplálkozás helyzete” című globális jelentésben.

A súlyosbodó válságok három éve magasan tartják az éhezők számát - figyelmeztet az ENSZ

Az éves kiadvány, amit idén a G20 Globális Szövetség az Éhezés és Szegénység Ellen munkacsoport brazíliai miniszteri találkozójának keretében hoztak nyilvánosságra, szerint nem jutottunk közelebb azéhezés felszámolásáról szóló 2-es számú fenntartható fejlődési cél eléréséhez 2030-ig. Sőt, az eredmények tekintetében mintegy tizenöt évet mentünk vissza az időben, mivel az alultápláltság elterjedése a 2008–2009-es szintekhez közelít.

Bár az elégtelen növekedés és a kizárólagos anyatejes táplálás terén előrelépés látható, vészesen nagy számú populáció éhezik vagy egyéb táplálkozásból eredő problémáktól szenved miután az éhezés szintje három éve kiugróan magas: tavaly hétszáztizenhárom- és hétszázötvenhétmillió közé becsülték az alultápláltak számát, ami a középértéket (hétszázharminchárommillió) alapul véve mintegy százötvenkétmilliós növekedés 2019-hez képest.

A kontinensek trendjei jelentős eltérést mutatnak. Afrikában folyamatosan emelkedik az éhezés (20,4%), Ázsiában stagnál (8,1%), de így is komoly kihívást jelent miután az éhező emberek fele él itt, és Latin-Amerikába visszaszorulóban van (6,2%). 2022. és 2023. között nőtt az éhezés Nyugat-Ázsiában, a Karibi-térségben és Afrika majd minden részén.

Ha a jelenlegi irány folytatódik, 2030-ban ötszátnyolcvankétmillió ember lesz tartósan alultáplált, felük Afrikában – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Világélelmezési Program (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A jelentés kiemeli, hogy a megfelelő ételhez való hozzájutás több milliárd ember számára bizonytalan. Tavaly világszerte közel 2,33 milliárd embert sújtott a közepes vagy súlyos élelmiszerbizonytalanság, ami a világjárvány 2020-es kitörésekor tapasztalt éles ugrás óta lényegében változatlan. Közülük nyolcszázhatvnnégymillióan súlyosan éheznek, ők azok, akik akár egy teljes – vagy több – napig nem jutnak élelemhez. Számuk 2020. óta szinte változatlan, hiába a javulás Latin-Amerikában, mert például Afrikában a lakosság 58%-a közepesen vagy súlyosan éhezik.

Az egészséges táplálkozáshoz való hozzáférés gazdasági szempontból kritikus, ami a lakosság harmadát érinti. A legfrissebb élelmiszerárak és módszertani újítások tükrében a kiadvány szerint 2022-ben több mint 2,8 milliárd ember nem engedhette meg magának az egészséges étrendet. A különbségek még rosszabbak az alacsony jövedelmű országokban, ahol a lakosság 71,5%-a számára jelent kihívást az egészséges táplálkozás anyagi vonzata, szemben a magas jövedelmű országok 6,3%-val. Ezen arány Ázsiában, Észak-Amerikában és Európában a járvány előtti szintre csökkent, míg Afrikában nagyot nőtt.

A legújabb becslések szerint a felnőttkori elhízás által érintettek aránya az elmúlt évtizedben folyamatosan emelkedett, 12,1%-ról 2012-ben 15,8%-ra tíz év alatt. Az előrejelzések szerint 2030-ra a világon 1,2 milliárd elhízott felnőtt fog élni. A táplálkozási problémák kettős terhe – vagyis az alultápláltság együttes jelenléte a túlsúllyal és elhízással – világszerte minden korcsoportot érint. A soványak és alacsony súlyúak aránya csökkent az elmúlt 20 évben, miközben az elhízottaké nőtt.


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: