A SZÉP-kártya februárban is tovább erősítette a belföldi turizmust

A SZÉP-kártya kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését. 2025 februárjában a kártya feltöltések összértéke meghaladta a 37 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig több mint 29 milliárd forintot használtak fel kártyáikról.

A SZÉP-kártya februárban is tovább erősítette a belföldi turizmust

A SZÉP- kártya a belföldi turizmus egyik fontos hajtóereje, 2024-ben a mintegy 2,8 millió kártyáról 432 milliárd forintot költöttek a tulajdonosaik, ami a turisztikai felhasználás 9,3%-os bővülését mutatja.

A munkáltatók körében a SZÉP-kártya továbbra is a legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma, ennek köszönhetően mára a magyar családok egyik meghatározó fizetőeszközévé vált, amely a zavartalan pihenésükhöz is hozzájárul. A SZÉP-kártya egyaránt támogatja a hazai turizmust és a vendéglátást is. 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 2025 februárjában a kártya feltöltések összértéke meghaladta a 37 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig több mint 29 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, így a SZÉP- kártyás fizetések jelentősen, közel 13%-kal nőttek a tavaly februári adatokhoz képest.

Az év első két hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta az 53 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 5,3%-kal múlta felül. Egyenlegükből a kártyabirtokosok összesen 60,1 milliárd forintot használtak fel február végéig, ami tavalyhoz képest jelentősen, közel 17%-kal nőtt.

A dinamikusan növekvő reálbérek hatására a családok bizalma erősödik, így nem csak az üzletekben, hanem utazásra is egyre bátrabban és egyre többet költenek. A családok emellett szívesen választják a hazai kikapcsolódást, a kártyabirtokosok februárban a Balatonnál költötték a legtöbbet SZÉP-kártyáikról a szálláshelyeken, ahol ez az összeg a februári hazai szálláshelyi költés 11%-át tette ki. 

A szálláshelyek Gyulán és térségében köszönhették bevételeiket a legnagyobb arányban a SZÉP-kártyának, itt a belföldiektől származó szálláshelyi bevételek 13%-át adták a SZÉP-kártyás költések. Az NTAK adatai alapján februárban a szálláshelyek országszerte közel 17%-kal több bevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor.

A kormány azon dolgozik, hogy a SZÉP-kártya ne csak fizikai, hanem digitálisan is elérhető legyen, megkönnyítve a források felhasználását. 

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?
2025. 12. 06. 16:00
Megosztás:

Abu Dhabi új Bitcoin-központtá válik – intézményi pénz és globális energiaérdekek állnak a háttérben

A kriptoszektor következő nagy központját keresve egyre többször fordul a figyelem a Közel-Kelet felé. Most úgy tűnik, Abu Dhabi lép elő a digitális eszközök egyik legfontosabb globális csomópontjává. A Bitcoin MENA konferencia nem egyszerű iparági találkozó: sokkal inkább bepillantás abba, merre tart a világ kriptopénzekkel kapcsolatos geopolitikája és gazdasága.
2025. 12. 06. 15:00
Megosztás:

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás: