A tánc világnapja - Díjakat adnak át a Nemzeti Táncszínházban

Életműdíjat vehet át Szőnyi Eleonóra balettművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) egyetemi tanára, Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínházban, ahol gálaműsorral ünnepelnek és szakmai elismeréseket adnak át szombat este.

A világnapot, amely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) születésnapjához kötődik, 1983 óta minden évben április 29-én ünneplik.

A hagyományokhoz hűen a gálaest közreműködői az idei és a tavalyi év díjazottai közül kerülnek ki, többek között a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium növendékei és a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) hallgatói lépnek színpadra.

Az est második felében a Szerelem a kolera idején című előadás látható az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat előadásában. A gálaestet Fodor Zoltán, a társulat művészeti vezetője rendezte.

Az ünnepségen a magyar táncélet szereplőit köszöntik és a művészeti produkciók mellett átadják a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai elismeréseit, az Imre Zoltán Alapítvány és az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait. Az esten Az évad legjobb női táncművészének járó elismerést Herkovics Eszter Adria (Győri Balett), Karin Iwata (Pécsi Balett), Szöllősi Krisztina (Badora Társulat) és Tóth Alma (Magyar Állami Népi Együttes) veheti át.

Az évad legjobb férfi táncművészének díját Balázsi Gergő Ármin (Magyar Nemzeti Balett), Clark David Bonus Ortega (Inversedance - Fodor Zoltán Társulat) és Melles Endre (Háromszék Táncegyüttes, Sepsiszentgyörgy) kapja.

Az évad legjobb pályakezdő táncművésze Scrivener Louis (Magyar Nemzeti Balett), Czvikli Fanni (Kulcsár Noémi Tellabor, Feledi Projekt, Bozsik Yvette Társulat), Nagy Noémi Gizella (Góbi Rita Társulat) és Pataki Noémi Kata (Duda Éva Társulat) lett.

Az évad legjobb végzős növendékei számára odaítélt Roboz Ágnes-díjat Nagy Gvendolin és Egyed Mátyás, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, valamint Hoffer Tekla, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium végzős táncművésze veheti át.

Az évad legjobb alkotójának járó elismerést Fodor Zoltán Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat művészeti vezetője nyerte el. A táncművészetért díjat Sallai Sándor impresszárió, művészeti menedzser és Vati Tamás Harangozó-díjas táncművész, a Bozsik Yvette Társulat tagja veheti át szombat este.

A táncoktatásért díjat Késmárki Kálmán, az MTE címzetes egyetemi docense és Szent-Ivány Kinga Harangozó-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium művészeti vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusa kapja.

A tánctudományért díjat Lanszki Anita egyetemi docens, az MTE Tánctudományi Kutatóközpontjának igazgatója, Pedagógia és Pszichológia Tanszékének vezetője, a Tánc és Nevelés/ Dance and Education című folyóirat alapító főszerkesztője veheti át.

Az Imre Zoltán Alapítvány díját Szabó Réka koreográfus, rendező, a Tünet Együttes művészeti vezetője nyerte el.

Az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány A Táncművészetért díjai közül A "Nagy" Alakításért díjat Szabó Márton táncművész, magántáncos, balettmester, a Pécsi Balett tagja, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium táncművészeti képzésének vezetője kapja, A "Nagy" Alakításért hallgatói díjat pedig Dobra Janka (Magyar Táncművészeti Egyetem) veheti át.

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét

Az Egyesült Államok megszünteti a szomáliai állampolgárok átmeneti védelmét - közölte Kristi Noem belbiztonsági miniszter kedden.
2026. 01. 14. 08:00
Megosztás:

2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

Aktivitási rekord jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben, a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:30
Megosztás:

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

Eredményes évet zárt 2025-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely öt pillérre kezdte építeni tevékenységét, a tradícióra, a fenntarthatóságra, az innovációra és digitalizációra, a tudásra és a lendületre - közölte az köztestület kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 07:00
Megosztás:

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás:

Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?

Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
2026. 01. 14. 01:00
Megosztás:

Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
2026. 01. 14. 00:30
Megosztás:

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026. 01. 13. 23:59
Megosztás:

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás: