A tavalyi aszály új korszakot nyitott az agrárbiztosítások piacán is

A biztosítók tavaly közel 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki, ami 45 százalékkal haladta meg 36,4 milliárd forintnyi agrárbiztosítási díjbevételüket. Ennek is köszönhető, hogy jelenleg számos gazdálkodónak új biztosítás után kell néznie, miután korábbi szerződését eddigi partnerbiztosítója felmondta. Idén immár 12. éve élhetnek a termelők a biztosítási díjtámogatással, azonban ennek egyik szigorú feltétele, hogy az addigra megkötött növénybiztosításaik után a támogatást legkésőbb június 9-ig külön igényeljék a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A tavalyi aszály új korszakot nyitott az agrárbiztosítások piacán is

A támogatott mezőgazdasági biztosításokat jelenleg négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) biztosítási termékei közül választhatják a gazdálkodók.

„Az egyes biztosítók igen eltérő, gyakran egymással közvetlenül nem összehasonlítható feltételekkel nyújtanak fedezetet a különféle káresemények kapcsán – magyarázza Póczik András, a FBAMSZ agrárbiztosítási szakértője. – E feltételek idén különösen az aszálykárok kapcsán szigorodtak, amit sok esetben tovább bonyolítja a kárelőzmények nyomán felmondott szerződések pótlását. Ezért (bár az igénylés benyújtásáig még másfél hónap áll rendelkezésre) az új, idénre vonatkozó biztosítás megkötését semmiképpen nem érdemes az utolsó hetekre hagyni.”

A mezőgazdasági biztosítások díjtámogatásának sikerét jól mutatják a számok: míg négy éve még 5 milliárd forintot tett ki az erre a célra szánt összeg, az Agrárminisztérium idénre már 14,3 milliárd forintra emelte ezt a keretet. A konstrukció vonzerejét a magas várható visszatérítési arány mellett több további tényező is növeli. Egyrészt az érintett biztosítások önrészét néhány éve 30 százalékról 20 százalékra csökkentették, másrészt továbbra is érvényben van az a korlátozás, hogy az egységes kárenyhítő alapból megítélt juttatás teljes összegére csakis azok a termelők jogosultak, akik a megművelt területük referencia-hozamának legalább 50 százalékára kiterjedő, a káresemény idején már díjjal rendezett biztosítással is rendelkeznek. A többiek csupán a megítélt kárenyhítés feléhez juthatnak hozzá. 

Ugyanakkor továbbra is van tere a fejlődésnek: a statisztikák szerint a hazai gazdálkodóknak csupán 45 százaléka rendelkezik valamilyen agrárbiztosítással, aszálykárra pedig mintegy 40 százalékuknak van piaci biztosítási fedezete. Ez az arány csupán fele az osztrák aránynak.

A támogatott növénybiztosítások három típusba sorolhatók: a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások az „A”, a jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások a „B”, míg a többi szántóföldi kultúra biztosításai a „C” típusba tartoznak. Az adott típustól függően az utólagos díjtámogatás mértéke akár a 70 százalékot is elérheti. 2022-ben a több mint 23 ezer díjtámogatási kérelem alapján 14 milliárd forint támogatást kaptak a gazdálkodók, az „A” módozat esetében 57%, a „B” és „C módozat esetében 40% volt a támogatási arány.

Az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint tavaly a növénybiztosítási ágazat adta az agrárbiztosítási díjbevétel 90,4 százalékát. A többi ágazatra nem terjed ki a díjtámogatás, ami a számokban is jól tükröződik: miközben az állatbiztosítási ágazat részesedése összes díjbevételből 3,1 százalék volt, a vagyon- és felelősségbiztosítások részaránya 6,5 százalékra csökkent, az erdőbiztosításoké pedig minimális, fél ezrelék alatti szinten maradt.

A biztosítási díjtámogatás a többpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer egyik eleme, amelyet 2012 januárjában vezettek be:
- az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési alap
- a második pillér a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának bizonyos százalékát (2022-ben 40-70 százalék közötti részét) támogatásként visszakapják.
- a harmadik pillér a jégkármérséklés. A Nemzeti Agrárkamara 2018 óta működteti országos szinten a talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszerét (JÉGER)
- a negyedik pillér, az állam által nyújtott mezőgazdasági krízisbiztosítás 2021 februárjában jelent meg. Ennek bevezetését követően a gazdálkodóknak immár lehetősége van a piaci zavarokból, áresésekből, vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is lefedezni. A krízisbiztosítás nem az üzleti biztosítókon, hanem a Magyar Államkincstáron keresztül köthető az adott tárgyévre minden év február 28-ig.


Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás: