A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)

A V4 visszatért!

Bár a találkozóra a szokásosnak mondható V4 elnökség rotációja miatt került sor, a gödöllői csúcstalálkozó az elmúlt években tapasztalt nemzetközi események és az ebből fakadó ideológiai-politikai ellentétek (amelyek sokszor személyes ellentétek is voltak), valamint az elmúlt hónapokban tapasztalt magyar belpolitikai változás miatt kiemelt jelentőségű volt.

Az elmúlt években tapasztalt politikai válság megbénította a kiváló lehetőségek előtt álló együttműködést; így mielőtt a konkrét részletek és eredmények ismertetésére térnék, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy függetlenül a napirendre tűzött kérdések tartalmától a legjelentősebb eredménynek az tekinthető, hogy a négy ország miniszterelnökei egyszerre ismét közös tárgyalóasztalhoz tudtak ülni. (Az egyeztetést megelőzően legutóbb 2024. február 27-én a cseh V4-elnökség szervezésében tartottak hivatalos találkozót a visegrádi országok miniszterelnökei.

A most zárult magyar elnökség egy éve alatt eddig elmaradt a miniszterelnöki találkozó, főként nem stratégiai és politikai következményekkel járó szakmai vagy szimbolikus találkozókra korlátozódott az intézményes párbeszéd: egy államfői, egy házelnöki, 8 szakminiszteri és mintegy 100, főként szakértői szintű találkozóra került sor az államigazgatás különböző területein.)

Ahhoz, hogy Közép-Európát újra hangolják, megkezdték a bizalom visszaépítését, ami már önmagában szintén sikerként könyvelhető el. Magyar Péter miniszterelnök, valamint Orbán Anita külügyminiszter korábbi nyilatkozataikban is kiemelték Magyarország nyugati intézményekhez való visszatérését, erősítve a regionális és EU-s együttműködéseket. Ezt a találkozón is megerősítette a magyar fél.

A találkozó maximálisan elérte egyik fő célját, ami a magas szintű politikai párbeszéd újraindítása volt. Ezen kívül konkrét együttműködési területeket is meghatároztak.

Ezen a ponton fontosnak tartom megjegyezni, hogy az együttműködés erőssége a közös érdekek megtalálása, valamint az azok mentén való kooperáció.

A négy ország méretbeli különbségeiből, valamint részben a földrajzi elhelyezkedésükből fakadóan (tekintve az országok szomszédait, valamint azok politikáját) továbbra is adódhatnak stratégiai különbségek, azonban ahogyan azt a találkozón is leszögezték, a jövőben nem a különbségekre kell koncentrálni, hanem pont azokra a területekre, amelyekben közös az érdek, így a Visegrádi Együttműködés visszanyerheti régi erejét.

(A V4 a 2010-es évek második felében például az Európai Unió egyik legtöbbet emlegetett politikai blokkjává nőtte ki magát. Brüsszelben, Berlinben és Párizsban egyaránt figyelni kellett arra, mit gondolnak a visegrádi országok a migrációról, az uniós hatáskörökről vagy az integráció jövőjéről.)

Azon túl, hogy a magas szintű politikai párbeszéd újraindításra került a négy ország között és megkezdődött a bizalom helyreállítása, a négy kormányfő megállapodott, hogy újraindítják a V4-ek rendszeres konzultációit az Európai Tanács, valamint az Európai Unió Tanácsának ülései előtt, illetve a közös érdekek hatékony érvényesítése céljából koordináltan lépnek fel az Európai Unió különböző fórumain.

Bár a Visegrádi Együttműködés soha nem hagyta el hivatalosan az Európai Tanács ülései előtti álláspontok összehangolásának gyakorlatát, a csúcstalálkozók előtti rendszeres konzultációk gyakorlatilag megszűntek Oroszország 2022-es, teljes körű ukrajnai inváziója után. A háborúval kapcsolatos eltérő nemzeti reakciók – különösen az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok, az Ukrajnának nyújtott katonai segítség és az uniós szankciók tekintetében – aláásták a szisztematikus koordinációhoz szükséges politikai kohéziót.

További kulcsfontosságú kérdésekben is körvonalazódott egyetértés, amelyben egyértelműen konszenzus született: a vezetők megállapodtak abban, hogy szorosan koordinálják álláspontjaikat az Európai Unió 2028–2034 közötti többéves pénzügyi keretéről folytatott tárgyalások során, különös tekintettel a kohéziós és a közös agrárpolitikai források megőrzésére és védelmére.

Történelmileg a V4-országok gazdaságai nagymértékben támaszkodtak az EU regionális fejlesztési és strukturális alapjaira, hogy áthidalják a Nyugat-Európával fennálló gazdasági szakadékot. Mivel az Európai Bizottság javasolja e források egységes nemzeti tervekbe történő összevonását, a V4-országok arra összpontosítanak, hogy megőrizzék a kohéziós célokra elkülönített forráskereteket, hogy megakadályozzák a regionális egyenlőtlenségek további mélyülését.

Szlovákia arra készül, hogy július 1-jén átvegye a V4-csoport rotációs elnökségét. Ennek apropóján Robert Fico szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy az ipari versenyképesség lesz a legfőbb prioritás. Figyelmeztetett arra, hogy a magas villamosenergia-árak aláássák az európai ipart. Hozzátette, hogy a négy ország közösen fog lobbizni az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének módosításáért.

Ezekkel kapcsolatban a kormányfők Gödöllőn megállapodtak abban, hogy felkérik az illetékes minisztereiket és az EU-s tárgyalópartnereiket, hogy állítsák vissza az együttműködési csatornákat az uniós politikák területén annak érdekében, hogy helyreállítsák a visegrádi országok korábbi hatékony koordinációs keretrendszerét.

A miniszterelnökök ezeken túlmenően egyetértettek abban, hogy a szoros regionális együttműködés különösen fontos a regionális közlekedési és energetikai infrastruktúra fejlesztése terén, elsősorban az észak–déli tengely mentén. Ezzel kapcsolatban Magyar Péter egy konkrét Varsó–Prága–Pozsony–Budapest nagy sebességű vasúti vonalra adott javaslatot. Ezen túlmenően leszögezték, hogy a régió versenyképességének növelése érdekében fokozottabb együttműködésre van szükség a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a határokon átnyúló kiberbiztonság és a digitális közszolgáltatások területén.

A Visegrádi Együttműködés bővítése vissza-visszatérő napirendi pont az együttműködés történetében. A találkozón megállapodtak abban, hogy érdekegyezés esetén érdemes erősíteni az együttműködést európai uniós vagy harmadik országokkal, így visszatérni a V4+ formátumhoz egy-egy specifikus területen. Fico és Babiš ezzel kapcsolatban azt javasolták, hogy a V4+ formátumot használják fel arra, hogy Írországot bevonják a költségvetési tárgyalásokba, Ausztriát és Németországot pedig az ipari versenyképességi és szén-dioxid-árazási politikákba.

A találkozót követően egyértelműen arra következtethetünk, hogy a V4 visszatért, sőt erősíthető, hiszen a megújulás ösztönzői mindig politikaiak voltak és a közös politikai akarat most létezik. A négy ország újra meghatározta azokat az együttműködési területeket, amelyek mentén a V4 visszatérhet régi önmagához. Donald Tusk is úgy fogalmazott: ,,ha mindig szem előtt tartjuk, hogy ami összeköt minket, az erősebb annál, ami elválaszt minket, akkor Európa elkezd majd ránk figyelni.”

A lengyel miniszterelnök továbbá emlékeztetett arra, hogy amikor a V4 a múltban szolidárisan lépett fel, példát mutatott azoknak az országoknak, amelyek ellentétben álltak az EU-val vagy olyan nagyobb tagállamokkal, mint Németország és Franciaország. Érvelése szerint „a V4 is az egyik legnagyobb hatalom lesz, ha a csoport visszatér a kölcsönös lojalitáshoz”. A megújulás gátja az elmúlt években a külpolitikában tapasztalt ellentét volt, amelyre ráerősítettek a politikai, olykor személyes ellentétek is.

Létezhet-e tehát így tartós közép-európai politikai egység, amikor a régió országai a kontinens legfontosabb biztonságpolitikai kihívásait alapvetően eltérően értelmezik?

Az elmúlt évek alapján erre a kérdésre negatívabb csengésű választ tudnánk adni, azonban az elmúlt csúcstalálkozó ezt alapvetően változtatta meg. Az együttműködési szándék jelenleg tapintható, valamint egyértelműen látszódik, mert a kormányfők szándéka, hogy félre tudják tenni az ellentéteiket annak érdekében, hogy megerősítsék államaik és régiójuk pozícióját (ahogyan az egy valóban pragmatikus kormányzástól várható). Tehát létrehozható egy erős közép-európai politikai egység, amelynek tartósságát az adja, hogy a most megtárgyalt napirendi pontok közös gyakorlati projektekké válnak.


A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás: