A vártnál gyengébben teljesített a negyedik negyedévben a német gazdaság

A negyedik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben zsugorodott a bruttó hazai termék (GDP) Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal pénteken kiadott előzetes adatai alapján.

A vártnál gyengébben teljesített a negyedik negyedévben a német gazdaság

A negyedik negyedévben ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,7 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest. Elemzők 0,3 százalékos negyedéves csökkenésre számítottak. A harmadik negyedévben 1,7 százalékos volt a negyedéves növekedés.
    
A 2020 negyedik negyedévihez képest a 2021 negyedik negyedévi GDP 1,4 százalékkal nőtt, kevésbé a várt 1,8 százaléknál. Az utolsó válság előtti negyedév, a 2019-es negyedik negyedév bruttó hazai termékétől, a 2021 negyedik negyedévi GDP még 1,5 százalékkal marad el ár, szezonális és naptári kiigazítással.
    
A Destatis felülvizsgálta az előző negyedévi GDP adatokat. Az első negyedévit éves 3,2 százalékos csökkenésről éves 3,0 százalékos csökkenésre, a második negyedévit éves 10,4 százalékos növekedésről 10,8 százalékosra, a harmadik negyedévit 2,5 százalékos növekedésről 2,8 százalékosra módosította. A teljes 2021-es évre a Destatis 2,8 százalékos GDP-növekedést vár az eddigi 2,7 százalék helyett.

Megkezdődött az “szétválás” a lakáspiacon - sokan szabadulnának a házaktól

Szeptemberben több mint 37 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ez ugyanannyi, mint egy évvel korábban, és 4 százalékkal több feladott hirdetést jelent augusztushoz képest. A házak friss kínálata 7 éves szeptemberi rekordot jelent, mert az ősz első hónapjában 2015 óta nem hirdettek meg annyi házat eladásra, mint idén. A kereslet és a kínálat eltérő pályán mozgott szeptemberben. 1000 eladó szánt lakásra és házra jutó érdeklődések száma éves szinten 10 százalékkal csökkent. A lakások esetében visszafogottabb, 8 százalékos visszaesés következett be, miközben 1000 házra irányuló kereslet 13 százalékkal lett kevesebb.
2022. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2022. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Egyre szárazabb időre lehet számítani a héten

A hét elején még felhőátvonulások várhatók, de szerdától napos időre lehet számítani, erősödik a nappali felmelegedés és a legmagasabb hőmérséklet 18-23 fok között alakul. A hét második felében reggelente helyenként pára- és ködfoltok képződhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2022. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Csökkent a Nestlé Hungária nyeresége

Emelkedő forgalom mellett 1,483 miliárd forintra csökkent a Nestlé Hungária nyeresége az első fél évben a tavalyi 1,975 milliárd forintról - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett jelentésben.
2022. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Mikor jön az októberi családi pótlék? Itt az utalás időpontja

A családi pótlék utalására hónapról hónapra számítanak a családok, hiszen - bár hosszú ideje nem változott annak összege - mégis nagy segítség a gyermeket nevelők számára. Mekkora összegű családi pótlék illeti meg a jogosultakat? Mikor folyósítja a MÁK (Magyar Államkincstár) a családi pótlékot 2022 október hónapban? Mutatjuk! Cikkünkben megtalálhatod az idei évi családi pótlék átutalásások összes időpontjait. De mielőtt az időpontokat mutatjuk, cikkünk első részében fontos tájékoztatást kaphatsz a családi pótlék aktuális magyarországi helyzetével kapcsolatosan, ezért javasoljuk annak is a részletes áttanulmányozását is.
2022. 10. 03. 06:01
Megosztás:

Új bölcsőde épült Kecskeméten

Két csoportszobás, új bölcsőde épült Kecskemét katonatelepi városrészében európai uniós támogatással, mintegy 444 millió forintból - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
2022. 10. 03. 05:00
Megosztás:

14 millió forint adomány gyűlt össze a Budapest Airport által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből

Mintegy 14 millió forint adomány gyűlt össze a repülőtér által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből, az adományból 6,6 millió forintot a Budapest Airport a sérült emberek sportolását támogató SUHANJ! Alapítványnak adott, a fennmaradó összegből a leukémiás betegek gyógyulását segítő brit Anthony Nolan alapítvány részesül - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
2022. 10. 03. 03:00
Megosztás:

Újra gyorsul a Covid-19 terjedése Csehországban

Újra felgyorsult a koronavirus járvány terjedése Csehországban.
2022. 10. 03. 02:00
Megosztás:

Ezek a makroadatok érkeznek a napokban

Több statisztikai jelentés várható a következő héten, kiemelkedik közülük az ipari, a kiskereskedelmi, a külkereskedelmi és az idegenforgalmi statisztika.
2022. 10. 03. 01:00
Megosztás:

Megállapodást kötött a Metropolitan és a Sapientia egyetem

Hosszú távú megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az együttműködés célja elsősorban a tudásmegosztás és a hallgatók közötti, határon átívelő együttműködés megteremtése.
2022. 10. 03. 00:05
Megosztás:

Az orosz kormányfő-helyettes szerint megjavíthatók a megrongált gázvezetékek

Műszakilag megvalósítható az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 gázvezeték megrongált csöveinek javítása ez, de ehhez sok időre és pénzre van szükség - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap a Rosszija 1 állami televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.
2022. 10. 02. 23:00
Megosztás:

Színes programokkal készülnek Békés megyében

A Jane Goodall Intézet előadásaival, termeszthető gyógy- és fűszernövényekkel, valamint rovarhotel-készítéssel is igyekeznek bemutatni a Békés megyei kiállítóhelyek, milyen szerepet játszanak a fenntartható fejlődés megvalósításában az idei Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozaton - közölték a szervezők az MTI-vel.
2022. 10. 02. 22:00
Megosztás:

A magas energiaárak ellen szerveztek tüntetést Bukarestben

A magas energiaárak elleni tiltakozásul szervezett kormányellenes tüntetést Bukarest belvárosában vasárnap a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
2022. 10. 02. 21:00
Megosztás:

Adathalászat miatt figyelmeztet az MKB Bank

Az MKB Bank ügyfeleit célzó adathalász kísérletekre figyelmeztetett a pénzintézet az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, a legújabb módszerrel a Google keresőjében hirdetik a csalók oldalaikat.
2022. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2022. 10. 02. 19:00
Megosztás:

Közel 50 ezren vettek részt a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncerten

Mintegy 50 ezres közönség előtt tartották meg szombaton a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertet, amelyen a hazai zenei élet legismertebb előadói léptek színpadra a Puskás Aréna Szoborparkjában - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. az eseményt követően közleményben az MTI-t.
2022. 10. 02. 18:00
Megosztás:

Megjelent a feldolgozóipari kkv-k energiatámogatási programjának pályázati felhívása

Megjelent a feldolgozóipari kis- és közepes vállalkozások (kkv) energiatámogatási programjának pályázati felhívása; a pályázatra október 20-ától regisztrálhatnak az energiaintenzív cégek - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium a közösségi oldalán szombaton.
2022. 10. 02. 17:00
Megosztás:

Az üzbég miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Palkovics László Zalaegerszegen

Ipari és hadiipari együttműködési lehetőségekről tárgyalt szombaton Zalaegerszegen a technológiai és ipari miniszter és az üzbég miniszterelnök-helyettes, akik megtekintették a járműipari tesztpályát és a Rheinmetall harcjárműgyárát is.
2022. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Fontos, hogy mindenki részt vegyen a népszámlásban

A népszámlálás akkor lesz sikeres, ha mindenki részt vesz benne, minden Magyarországon élő ember kitölti az online kérdőívet vagy a számlálóbiztos segítségével megadja az adatokat - mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke online sajtótájékoztatón annak apropóján, hogy szombaton hajnalban elindult a népszámlálás.
2022. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Hamarosan érkezik az inflációs nyugdíjkiegészítés

November 10-15-e között kapják kézhez a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést - jelentette be közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök.
2022. 10. 02. 14:00
Megosztás: