A vidéki albérletpiacon nagyobb mértékben emelkedtek az árak

Tavaly Budapesten átlagosan 3 százalékkal, míg a nagyobb vidéki városokban több mint 6 százalékkal emelkedtek az albérletárak - közölte az Otthon Centrum ingatlanközvetítő szerdán az MTI-vel saját kutatása alapján.

A vidéki albérletpiacon nagyobb mértékben emelkedtek az árak

Az Otthon Centrum mérése szerint a fővárosban a téglalakások lakbérének átlaga 172 ezer forint volt, míg vidéken ez az érték már átlépte a 100 ezer forintos határt.
    
Az árak jövőbeni alakulásáról szólva Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője kiemelte, hogy idén januárban a tavalyi árszinten történnek a bérbeadások, de Budapesten és vidéken is inkább emelkedő lakbér kilátásokra lehet számítani 2022-ben. A főváros esetében már most jól látszik, hogy főleg a belső városrészek iránt nőtt az érdeklődés, ami a bérleti díjakat is felfelé mozdíthatja.
    
A szakember a közleményben részletezte, hogy a  fővárosban a téglalakások albérleti ára az egyszobás lakásoknál átlagosan 108 ezer, a kétszobásoknál 159 ezer, a háromszobásoknál 193 ezer forint volt.
    
A budai kerületekben a bérleti díj átlagosan 189 ezer forintnál állt meg 2021-ben. A legdrágábban a II. kerületben lehetett tavaly ingatlant bérelni, 229 ezer forintos átlagértéken, ehhez képest a III. kerület valamivel olcsóbb volt 202 ezer forinttal, míg a harmadik legdrágább városrész Budán az I. kerület lett 192 ezer forinttal. A dobogóról leszorult a XI. és a XII. kerület, ott egyaránt kedvezőbb áron, átlagosan 157 ezer forintért lehetett bérlakáshoz jutni - tette hozzá Soóki-Tóth Gábor.
    
A közlemény szerint a főváros belvárosi kerületeiben átlagosan 172 ezer forint volt a havi bérleti díj. A legdrágább az V. kerület volt 205 ezer forinttal, amelyet a XIII. kerület követett 198 ezer forinttal, míg a pesti oldal harmadikja a VI. kerület lett 171 ezer forinttal. A többi pesti kerületet ennél olcsóbb, havi 131-140 ezer forint közötti bérleti díj jellemezte. Ezzel szemben a külső pesti kerületekben a havi bérleti díj átlaga 138 ezer forint volt az elmúlt esztendőben.
    
Az elemzés szerint a fővárosi egyszobás panellakások bérleti díja szinte megegyezik az egyszobás tégla lakások díjával. A kétszobás panellakásokkal viszont számottevően lehetett spórolni, Budán és a Belvárosban 130 ezer, külső Pesten 117 ezer forintot kértek, szemben az ugyanekkora téglalakások 131-172 ezer forintos városrészenkénti árával. A háromszobás panelek esetében még nagyobb az árkülönbség, a 145-150 ezer forintos átlagos bérleti díj havi szinten 70 ezer forinttal kedvezőbb, mint az ugyanekkora téglalakás bérleti díja Budán vagy a Belvárosban.
    
A vidéki százezer főnél nagyobb városokban átlagosan 103 ezer forintért lehetett tégla lakást bérelni, ami 6,5 százalékkal magasabb, mint 2020-ban. Az egyszobás lakások bérleti díja 70 ezer forint, ami a 2020-as értékkel megegyező, de a kétszobás albérletekért felszámított 106 ezer forint már 15 százalékkal, a háromszobás albérletekért kért 126 ezer forint pedig 10 százalékkal magasabb a 2020-as értéknél - írják a közleményben.
    
A felmérés szerint az átlagos bérleti díj Debrecenben és Győrben a legmagasabb 110 ezer forinttal, míg a többi városban az átlagérték 100 ezer forint körül alakult. A panellakások bérleti díja két- és háromszobás lakások esetében 10-20 ezer forinttal kedvezőbb, mint a téglalakások bérleti díja.
    
A 2000-ben alapított Otthon Centrum 198 irodájával és teljes országos lefedettségével Magyarország egyik vezető ingatlanközvetítő hálózata. A 2018-as év Franchise hálózata díjat elnyert Otthon Centrum a Biggeorge Holding része.


Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás: