Akár 60 ezer forinttal is több ösztöndíjat kaphatnak a külföldön tanuló magyar hallgatók

A jövőben havonta akár 60 ezer forinttal is több ösztöndíjat kaphatnak a külföldön tanuló magyar hallgatók - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-t.

Akár 60 ezer forinttal is több ösztöndíjat kaphatnak a külföldön tanuló magyar hallgatók

Ez azt jelenti, hogy azok a fiatal hallgatók, akik a 2022/23-as tanévben kezdik meg egyetemi, főiskolai tanulmányaikat, már megemelt Erasmus+ ösztöndíjjal utazhatnak külföldi részképzésre - áll a közleményben.

A kormányzatnak az a célja, hogy az idén újra a világjárvány előtti mintegy 10 ezer főre emeljék a nemzetközi, így többek között az Erasmus+ ösztöndíjasok számát, és az elkövetkező években ezt megduplázzák - tették hozzá. Az Európai Unió egyik legnépszerűbb ösztöndíjprogramjának jelentőségét erősíti, hogy a 2022-ben egyszerűsített, rugalmasabb magyar felsőoktatási felvételi rendszer bevezetése értelmében a nyelvvizsga megléte helyett a nyelvi kompetenciák fejlesztése került a középpontba. Egy ilyen lehetőség támogatja azt a célt, hogy a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő, biztos nyelvismerettel rendelkezzen a jövőbeli munkavállaló - írták.

A közlés szerint az Erasmus+ programmal járó anyagi támogatás pontos összege a fogadó országtól függ: tanulmányok esetén havi 470-520 eurót, szakmai gyakorlat esetén pedig a 2021/2022-es tanévtől kezdve havi 620-670 eurót kapnak a hallgatók.

Az Európán kívüli célországokba történő utazás esetén az ösztöndíj összege havi 700 euró, amelyhez utazási támogatás is jár. Ugyanakkor az Erasmus+ hazai koordinátora, a Tempus Közalapítvány az új esélyegyenlőségi kiegészítő támogatás bevezetésével szeretné biztosítani, hogy még többen bekapcsolódhassanak a programba. Többek között a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó, esti vagy levelező tagozatos, valamint önköltséges, nagycsaládban élő, árva vagy félárva hallgatók is kérhetik a kiegészítő ösztöndíjat - tudatták.

A kiegészítő támogatás összege rövid távú hallgatói mobilitás esetén 100-150 euró; külföldi részképzés és szakmai gyakorlat esetén pedig havi 250 euró járhat az alapösztöndíjon felül. Így akár havi 900 eurót, vagyis megközelítőleg 360 ezer forintot meghaladó összeget is kaphatnak a magyar felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók.

Az esélyegyenlőségi támogatás mellé igényelhető a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatása is, amellyel még tovább növelhető az ösztöndíj mértéke - fűzték hozzá. Arról is beszámoltak, hogy a  hibrid oktatás elterjedését követően az Erasmus+ program kibővült az úgynevezett részben fizikai (blended) mobilitási lehetőséggel.

Ennek keretében a tanulmányi vagy gyakorlati időszak egy része online végezhető. A részképzés és szakmai gyakorlat esetén is minimum két hónapot kell külföldön tölteni, az ösztöndíjtámogatás csak erre az időszakra szól - ismertették. A megújult Erasmus+ program kiemelt prioritása a zöld szemlélet is, amelynek fontos eleme a környezetbarát utazás népszerűsítése. Azok a hallgatók, akik a kiutazáshoz környezetbarát közlekedési formát, például autómegosztást vagy vonatozást választanak, egyszeri 50 eurós zöld utazási támogatást is igényelhetnek.

Azoknak a fiataloknak sem kell lemondaniuk az utazásról, akik a középiskola után elhalasztják az egyetemi tanulmányaikat, esetleg kihagynak egy évet. A 30 évesnél fiatalabbak az Európai Szolidaritási Testület önkénteseként szintén szabadon utazhatnak, nyelvet tanulhatnak. A jelentkezés részletei az szolidaritasitestulet.hu/fiataloknak oldalon találhatók.

Az Erasmus+ ösztöndíj és a pályázat részletei a hallgatoi-osztondijak.hu és az erasmusplusz.hu oldalakon olvashatók, illetve az intézményi Erasmus+ koordinátortól is kérhető további felvilágosítás - tartalmazza a közlemény.

A dokumentumban idézik György Lászlót, a KIM innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárát, aki szerint a megemelt ösztöndíj jelentős támogatást jelent az egyetemisták számára. A kormány célja, hogy 2030-ra évente legalább 20 ezer magyar egyetemista szerezzen tapasztalatot külföldön, ahol sokat tanulhatnak önmagukról, valamint a magyar és az európai kultúráról - közölte.


Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás: