Akkor most lebomlanak, vagy sem a lebomló zacskók?

Nemrég az Auchan kivonta az összes hazai áruházából a súlyosan környezetszennyező, egyszer használatos műanyag zacskókat, amivel évi 172 tonna műanyagot vált ki a vállalat. A zöldség-gyümölcs és pékáru leméréséhez többféle környezetbarát csomagolóeszközt is kínál az áruházlánc, köztük lebomlókat és komposztálhatókat is. A kérdés csak az, hogy milyen körülmények között bomlanak le? Lehet-e komposztálásnak nevezni azt, ha elássuk a kertben, vagy kint hagyjuk a konyhapulton? Minden, amit a biopolimerekről tudni akartál, de nem volt kitől megkérdezni.

Akkor most lebomlanak, vagy sem a lebomló zacskók?

Mint ismeretes, a műanyag zacskók (jogszabályi meghatározással: könnyű műanyag hordtasakok) visszaszorításáért az Európai Parlament és Tanács még 2015-ben módosította a csomagolási és csomagolási hulladékról szóló irányelvét. Ebben azt a célt tűzte ki, hogy valamennyi tagországban a könnyű műanyag hordtasakok felhasználását 2019 végéig a 90 db/fő/év, 2025 végéig pedig 40 db/fő/év szintre kell mérsékelni. Az EU irányelv arról is rendelkezik, hogy a boltokban ne bocsássák ezeket díjmenetesen a vásárlók rendelkezésére. A jogalkotó részéről az elsődleges indok az, hogy ez is arra ösztönzi majd a vevőket, csak annyi zacskót vegyenek meg, amennyire feltétlenül szükségük van. A banán például csomagolásmentesen is lemérhető és hazavihető.

„A legutóbbi ismert adatok szerint hazánk a 2019-es limitet teljesítette, de utána nem csökkent, hanem növekedett a műanyag zacskók használata, ami a COVID-19 járvány miatti fogyasztói óvintézkedésnek is betudható. Mindenesetre érdemi beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy 2025-re évi 40 darabnál ne használjunk többet” – mondta Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára.

A csökkentés felé tett most egy jelentős lépést az Auchan Magyarország azzal, hogy összes áruházából kivonta a gurigáról téphető, egyszer használatos és nem lebomló tasakokat. Ezzel a számítások szerint a vállalat évi 172 tonna műanyagot válthat ki.

De mi van a hagyományos műanyag helyett?

Napjainkban a környezetvédelem, valamint a körforgásos gazdasághoz kapcsolódóan sokat lehet hallani a biopolimerekről, de sajnos számos tévhit és félrevezető információ is napvilágot lát velük kapcsolatban, egyebek mellett az, hogy nem is bomlanak le, legfeljebb mikroműanyagokra esnek szét.

„Ez óriási tévedés!” – mondja Dr. Belina Károly professzor, a megalakuló Műanyagipari Tudományos Klaszter elnöke, amit az alábbiakban támaszt alá.

„Először is a megújuló forrásból előállított biopolimerek nem kőolajalapúak, és igenis lebonthatók biológiai úton, igaz, bizonyos mikroorganizmusok és megfelelő körülmények hatására. A velük való találkozás során szemmel nem látható részekre esnek szét, és a bomlástermékek nem szennyezik a környezetet vagy a komposztot, mert CO2, víz és biomassza keletkezik. Tehát nem arról van szó, hogy nem bomlanak le, hanem arról, hogy nem önmaguktól bomlanak le! A komposztálható anyagoknak ugyanis több kulcsfontosságú tényezőre van szükségük a komposztálásukhoz: mikrobákra, oxigénre, nedvességre, megfelelő hőmérsékletre és időre. Valóban léteznek olyan biopolimerek is, amelyek lebontásához ipari komposztálás szükséges. De attól, hogy speciális körülményekre van szükség, ezek a polimerek még biológiailag lebomlók – pontosabban – lebonthatók!

A másik probléma, hogy szétesés és szétesés között is óriási különbség van, ezt pedig sokan összekeverik! A korábban forgalmazott műanyag termékek között voltak olyanok, amelyek fény hatására mikroműanyagokká aprózódtak szét. Sokáig emlegették ezeket lebomló műanyagokként, holott esetükben semmiféle bomlás nem történik, csupán apró darabokra esnek szét, fokozva ezzel a műanyagszennyezést. Ezek a visszamaradó műanyag darabkák ugyanis sosem lesznek biológiai úton lebonthatók. Ellentétben a biopolimerekkel, amelyek szénből, hidrogénből és oxigénből állnak, így vízre, szén-dioxidra és biomasszára bomlanak el. Ha a biopolimerek mikroszkopikus szemcséi be is jutnak az emberi testbe – a mikroműanyagokkal ellentétben – azért nem fognak gondot okozni, mert a szervezetünk például egy olyan közeg, ami azokat részben vagy egészben elbontja” – mondja a szakember.

Hogyan állapítsuk meg, hogy a zacskónk valóban komposztálható?

A legbiztosabb, ha a terméken a TÜV AUSTRIA független tanúsító szervezet komposztálható logóját keressük. Ezen az OK compost HOME vagy az OK compost INDUSTRIAL felirat szerepel, valamint egy S betűvel kezdődő 4 jegyű számkód. Ezzel a kóddal az interneten a termék gyártóját is beazonosíthatjuk. Az OK compost HOME a kerti komposztban való lebomlást garantálja, kalkulálva azzal, hogy ennek hőmérséklete alacsonyabb és kevésbé állandó, mint az ipari komposztáló környezeté. Ezért is lassabb a kerti komposztálás, mint az ipari, de attól még működik! Még egy fontos információ, ha nem az otthoni komposztálás mellett döntünk, akkor ezeket a lebomló zacskókat a kommunális hulladékok közé kell dobni!


Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás: