Alaszkai olajkitermelés – A Z generáció szerint Biden elárulta őket

Hatalmas online felháborodás követte Joe Biden kormányának március 13-i bejelentését, amely alapján jóváhagyást kapott a Willow elnevezésű alaszkai olaj- és gázkitermelési projekt. A netezők, és főleg a fiatalok, egy emberként zúdultak fel a hír hallatára. Azonban nem álltak meg a nemtetszésük kinyilvánításánál. Az Ynsight Research legújabb netnográfiai kutatása szerint a környezetvédelemre kiemelten érzékeny Z generáció elsősorban a TikTok-on szerveződve kezdett tiltakozásba. Azonban sem az aktivizmus, sem a tiltakozás nem a szokásos módon történik.

Alaszkai olajkitermelés – A Z generáció szerint Biden elárulta őket

Mi a Willow projekt?

A Willow projekt a ConocoPhilips olajipari vállalat nagyjából 7 milliárd dolláros javaslata, amelynek keretében az Alaszka északi részén, az Egyesült Államok legnagyobb érintetlen állami földterületén létesítenének kőolajkitermelési pontokat. A projekt eredetileg a Trump-kormányzat alatt kapott támogatást, azonban egy hibás környezeti elemzés miatt újra jóvá kellett hagyni. Végül egy kompromisszumos megoldásra bólintott rá a Biden-adminisztráció, ami kisebb felszíni infrastruktúrát és csak három fúróhelyet tartalmaz.

Csak a jóváhagyás után robbant az internet

A demokraták között is hatalmas vitákat generáló beruházás híre bejárta a világot. Az Egyesült Államokon túl kiemelkedően sokan foglalkoztak vele Európában, főleg az Egyesült Királyságban, de a klímaváltozás kapcsán kiemelten érintett Délkelet-Ázsiában is hatalmas érdeklődést regisztráltunk. A Willow projektet egy hónap alatt összesen több mint 204 ezerszer említették online, a felhasználók pedig hatalmas érdeklődést mutattak iránta, hiszen több mint 650 ezer alkalommal reagáltak az ezzel kapcsolatos tartalmakra.

A Willow projektet említő online tartalmak (pl. tweetek, hírportálok cikkei, fórum topikok) és az ezek által kiváltott interakciók (lájkok, kommentek és megosztások) trendje jelentősen elvált egymástól. A vizsgált egy hónapos időszak közepén kezdtek csak jelentősebb mértékben foglalkozni a témával a netezők. Itt kezdett látható méreteket ölteni a civilek tiltakozása és az online aktivizmus, ami magával hozta a projekttel kapcsolatos különböző edukációs tartalmakat is. Ennek ellenére, igazán nagy érdeklődés és felháborodás csak március 13-át követően mutatkozott a téma iránt, amikor a Biden-adminisztráció hivatalosan is jóváhagyta a projektet.

Az olajvállalatról alig, Joe Bidenről viszont rengeteget beszéltek

A projektről szóló online beszélgetés szinte teljes egészében támadó jellegű volt, kivételt csak a projekt veszélyeiről és negatív hatásairól szóló edukatív, illetve a mobilizáló, valamilyen tiltakozási forma gyakorlására felhívó tartalmak képeztek. A projekt kapcsán érzett harag bűnbakot, a csalódottság pedig konkrét áldozatot is talált magának: a vizuális tartalmak jelentős részében Joe Biden arca látható, valamint a (többnyire rossz állapotban lévő) jegesmedvék is gyakran előkerültek az említésekben. A ConocoPhilips vagy a vállalat valamelyik képviselője szinte egyáltalán nem került megszemélyesítésre a beszélgetésben. A diskurzus hangulatát jól mutatják a legnépszerűbb hashtageket és a leggyakrabban használt emojikat összesítő felhők.

A Z Generáció a leghangosabb

A Willow projekt megállításáért online petíció is indult, amit mostanáig már közel 4,5 millióan írtak alá a change.org-on. „Szeretném, ha olyan életem lehetne, amiben van családom és gyerekeim. 16 éves vagyok, és elképesztő, hogy attól kell tartanom, lesz-e tiszta vizem és jó időjárási körülményeim a túléléshez” – olvasható a petícióhoz írt legnépszerűbb hozzászólásban a weboldalon.

A komment meglepően jól rávilágít az üggyel kapcsolatban tapasztalható érzékenység generációs különbségeire, hiszen ahogy az az alábbi ábrán is látható, a Willow projektről szóló online beszélgetésben magasan felülreprezentáltak a fiatalok. Az online tartalmak közel 90%-a 35 év alattiaktól, és több mint 47%-a 25 év alattiaktól származott, míg a 45 év felettiekkel már alig-alig rezonált a téma.

A nemek szerinti megoszlásban is felfedezhetők különbségek. Az online beszélgetésekben a nők vettek részt nagyobb arányban – a Willow projektet említő tartalmak közel 60%-a származott női szerzőtől.

Leveleket írtak, de telefonon is hívták a Fehér Házat

A generációs különbségekből is fakadhat, hogy az online tiltakozás fő platformjává a TikTok vált. A felületen megjelenő, a Willow projekttel foglalkozó rövid videók nagyjából két csoportra bonthatók: valamilyen tiltakozási formára felhívó (mobilizáló) és/vagy edukatív, illetve a felhasználó személyes félelmeit/csalódottságát kifejező tartalom. A tiktokkerek pedig bőven gyártottak tartalmat a témában, ami a számok alapján sikeresen meg is találta a közönségét, hiszen csak a #willowproject hashtaggel ellátott videók önmagukban közel 520 millió megtekintést generáltak.

A TikTok felhasználók nem álltak meg a petícióknál. A fiatalok az aláírásgyűjtések támogatásán túl a legkülönfélébb tiltakozási módokhoz nyúltak, amit természetesen meg is osztottak a platformon, és buzdították is egymást a részvételre. Voltak, akik telefonon kérték a Fehér Ház alkalmazottaitól a projekt leállítását, míg mások leveleket küldtek az elnöknek. Akadtak, akik szerint a békés tiltakozási módok nem vezetnek sehová, ezért a határozottabb fellépéshez, például a cég munkagépeinek megsemmisítéséhez adtak ötleteket.

A kiábrándultság túlnőtt a projekten

A videók jelentős része azonban semmilyen cselekvésre nem buzdított, sőt sok esetben információkat sem tartalmazott, csak a konkrét tartalomgyártó személyes érzéseiről szólt. Az ilyen videók készítői pedig határozottan nem vették félvállról az ügyet, hanem a saját jövőjük elvesztéseként vagy akár az egész emberiség végeként élték meg projekt létrejöttét. Akadt, aki például arról számolt be, hogy a beruházás egy újabb indok számára, hogy ne vállaljon gyermeket.

A többnyire fiatalokból álló felhasználók csalódottsága túlmutatott az ügyön. A beruházás kapcsán sokan arról számoltak be, hogy elvesztették a bizalmukat a kormányzatban, megingott a nemzeti büszkeségük, megkérdőjeleződött bennük a hitük a döntéshozatali rendszerben vagy az megtört az idősebb generációkba vetett hitük. Egy kommentelő például így írt a témában: A felnőttek azt mondják, túl sokat lógunk a telefonunkon, de csak így tudunk elmenekülni a világ elől, amit számunkra kreáltak.”

Magyarországon főleg a jobboldali sajtó foglalkozott a témával

A magyar nyelvű online térben viszonylag alacsony figyelmet kapott a téma, a vizsgált időszakban 177 megjelenést regisztráltunk, amely alig váltott ki felhasználói interakciót. Csatornamegoszlás tekintetében itthon is a Twitteren jelent meg a legtöbb beszélgetés, népszerű volt még a Reddit is. A hozzászólók elsősorban a petíció aláírására buzdítják társaikat Twitteren.

Érdekes, hogy a szerkesztett online sajtóban, valamint a blogokon marginális maradt a téma és elsősorban szakportálokon, valamint jobboldali médiumokon volt jelen többnyire aktuálpolitikai kontextusban. A baloldali és független sajtó Willow projektre irányuló csendjét az érdeklődő felhasználók maguk is kiemelték, külön Reddit topicot szenteltek annak, hogy milyen torzulások jellemzik a magyar tájékoztatást. A magyar kommentelők narratívái is elsősorban a bolygó jövőjének fenyegetését, a kampányígéretek megszegését, valamint a geo- és gazdaságpolitika kritizálását helyezik előtérbe.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: