Átlépte a 3 millió forintos határt a személyi kölcsönök átlagösszege

Két év alatt 50 százalék felett emelkedett a hiteligénylők által felvenni tervezett személyi hitelek átlagos összege. De mi húzódhat meg a drasztikus növekedés mögött?

Átlépte a 3 millió forintos határt a személyi kölcsönök átlagösszege

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank 2025. január hónapra vonatkozó statisztikája a hitelvolumenekről, kamatszintekről. Az adatok alapján 74,03 milliárd forint személyi kölcsönre kötöttek szerződést a magyarok az év első hónapjában. Ez egy roppant erős adat, az egy évvel korábbi volument 43,91 százalékkal haladta meg a 2025. év eleji érték. (Azt hozzá kell tenni, hogy 2024. nyarán ennél magasabb havi volumennel is lehetett találkozni.)

A statisztikák alapján januárban 23 823 szerződést kötöttek, ez is szép szám, de például 2024. júliusában a 30 ezret is meghaladta azok száma, akik személyi hitelt igényeltek.

Ugyanakkor a hitelvolumen és a szerződésszám alapján már meghatározható az átlagos kölcsönösszeg nagysága is, ez 2025. januárjában 3 107 405 forint volt. Ilyen magas még sosem volt ez az összeg, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb összegű személyi kölcsönt igényelnek az érdeklődők.

Az átlagos kölcsönösszeg az elmúlt időszakban dinamikusan emelkedett: gyakorlatilag két év alatt, 2023. januárja és 2025. januárja között az értéke 56,5 százalékkal emelkedett. (2023. januárjában a személyi kölcsönök átlagösszege még nem érte el a 2 millió forintot.)

Miért emelkedik ilyen dinamikusan az igényelt hitelösszeg?

A Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint több okra vezethető vissza az átlagösszeg dinamikus emelkedése.

A hitelkamatok végre csökkenésnek indultak. Az MNB adatai alapján a személyi kölcsönök átlagos kamatlába két év alatt 19,02 százalékról 16,16 százalékra mérséklődött, de ennél jóval kedvezőbb kondíciókkal is hozzá lehet jutni a személyi hitelekhez. Hiszen több banknál is újra 10% alá mérséklődött a személyi hitelek kamata. Ráadásul a bérek is érdemben emelkedtek az elmúlt időszakban: a 2023. januári 528 ezer forintos bruttó átlagkereset 2024. decemberére 727 700 forintra nőtt.

A kedvezőbb kamat és a magasabb jövedelem megteremti a lehetőséget a nagyobb hitelösszeg felvételére, de ez még nem magyarázza meg azt, hogy miért van tényleg több pénzre szükségük az embereknek. Természetesen az igények emelkedése mögött ott van az árak emelkedése is. Hiszen ugyanazon áruért többet kell fizetni. Ha a vásárláshoz kölcsönre volt szükség, akkor ez maga után vonja a kölcsönösszeg emelkedését is. A 2023-as éves átlagos áremelkedése 17,6%, míg a 2024-es infláció 3,7% volt. Ez összességében két év alatt nagyságrendileg 22 százalékos áremelkedést eredményez. Vagyis nem kis részben ténylegesen magyarázható az inflációval a kölcsönösszeg növekedése, de kell lennie még más oknak is.

A Bankmonitor szakértői szerint a személyi kölcsönök mögött meghúzódó hitelcélok is átalakultak az elmúlt időszakban: egyre inkább előtérbe kerültek a nagyobb összegből megvalósuló célok finanszírozása. Gyakran autóvásárlásra, vagy felújításra kérik a hitelt – ezek egyébként a korábbi években is igen népszerűek voltak -, de emellett egyre többen ingatlanvásárlásra fordítják az összeget. (Ez olyan esetekben fordul elő jellemzően, amikor a lakáshitel nem valós alternatíva.)

Nem elhanyagolható az sem, hogy a digitális, online folyamatok fejlődésével egyre gyorsabban és egyszerűbben lehet személyi kölcsönt felvenni. Extrém esetekben a kölcsönigénylés benyújtása és a hitel folyósítása között csupán néhány óra telik el. Egy ingatlanfedezet mellett igényelt jelzáloghitel bírálata azonban még mindig több hetet vehet igénybe.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: