AutoWallis: Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben

Az év első három hónapjához képest javult az AutoWallis Csoport működési hatékonysága, árbevétele pedig közel 21 százalékkal, 235 milliárd forintra emelkedett az első félévben.

AutoWallis: Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben

A társaság EBITDA-ja 8,1 milliárd forint volt, így az első negyedév 31 százalékos elmaradásához képest az előző év azonos időszakától 10 százalékra csökkent a különbség. Az eredményességet és hatékonyságot növelő intézkedések egy része már most hozzájárult a javuláshoz, további kedvező hatásuk pedig a későbbiekben várható. Az árbevétel-növekedést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág több mint 40 százalékkal bővülő bevétele hajtotta, főként a tavaly végrehajtott nemzetközi akvizícióknak köszönhetően. A régió 17 országában 29 márkát képviselő vállalat a felvásárlások után a szinergialehetőségek kiaknázása mellett növekedési stratégiája mentén tovább keresi az újabb akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket.

Javította működési hatékonyságát a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Csoport: árbevétele az év első felében 21 százalékkal 235,4 milliárd forintra nőtt, EBITDA-ja pedig 8,1 milliárd forintot ért el. Ez mindössze 10 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti adattól, miközben az első negyedév végén még 31 százalékos volt a különbség. Mindez azt mutatja, hogy már a második negyedévben eredményesek voltak a korábban bejelentett hatékonyságot növelő és költségcsökkentő intézkedések, miközben ezek egy részének pozitív hatásai a későbbiekben jelentkeznek. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az első félévben a tavalyi kiemelkedő szinttől elmaradó autógyártói kampányok kedvezőtlenül, míg a korábban lezárt akvizíciók pozitívan befolyásolták a vállalat eredményét. Az értékesítési teljesítmény továbbra is növekvő tendenciát mutat, amelyet a marginok normalizálódása mellett az infláció által generált működési költségek növekedése és a béremelések hatása mérsékelt az első hat hónapban.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a hatékonyságjavító és egyéb intézkedések eredményeként az AutoWallis közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA eredményt ért el a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az autókereskedelmi trendekkel kapcsolatban hozzátette: miközben az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az újgépjármű-értékesítés*, az AutoWallis releváns piacai 2-7 százalékos növekedési pályára álltak, jellemzően stabilizálódó infláció és lassan meginduló gazdasági növekedés mellett. A Csoport által értékesített új és használt gépjárművek száma 3,4 százalékkal, 26.314 darabra emelkedett az év első hat hónapjában. 

A Nagykereskedelmi üzletág a tavalyi év azonos időszakához képest közel 3 százalékkal magasabb árbevételt (111,9 milliárd forint) ért el 3,7 százalékkal (részben egyszeri hatások miatt) kevesebb gépjármű értékesítése mellett, köszönhetően az értékesített gépjárművek összetétel változásának, valamint az időközi árváltozásoknak.

Az AutoWallis folyamatosan erősödő régiós szerepét mutatja, hogy a Nagykereskedelmi Üzletág értékesítésének már több mint fele tartósan külföldről származik. Az üzletág eredményességét az Opel márka első félévben mutatott gyengébb teljesítménye (amelynek oka részben két új modell késői gyártásba kerülése), valamint egyszeri hatás is csökkentette.

A Kiskereskedelmi üzletág árbevétele elsősorban a korábban lezárt akvizíciók (a cseh MILAN KRÁL GROUP és NC Auto felvásárlása) hatására jelentősen (+43%), 119 milliárd forintra bővült, míg akvizíciók nélkül az üzletág árbevétele megközelítőleg az előző év azonos időszakának szintjén teljesített (+4%), valamivel alacsonyabb (-4%) gépjárműértékesítés mellett. Utóbbi csökkenés az előző évi első negyedéves kiemelkedő gyártói kampányok – Suzuki, Toyota és Nissan – által okozott bázishatással magyarázható.

A régió 17 országában 29 márkát képviselő AutoWallis Csoport Mobilitási Szolgáltatások Üzletágának árbevétele 32 százalékkal 4,5 milliárd forintra növekedett, köszönhetően a rövid távú autókölcsönzési szolgáltatást nyújtó Sixt kiemelkedő első féléves teljesítményének, valamint a flottakezelési szolgáltatások területén elért flottanövekedésnek. 

Az AutoWallis Csoport 2025 első féléves EBITDA-ja 8,1 milliárd forint volt (-10%), miközben az EBITDA-margin 4,6-ról 3,4 százalékra csökkent. A bevezetett hatékonyságjavító és egyéb intézkedések hatására a társaság ugyanakkor az idei második negyedévben a tavalyinál közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA eredményt ért el, így az átmeneti megtorpanás nem veszélyezteti az AutoWallis stratégiájának megvalósulását. Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 20 százalékkal, 195,3 milliárd forintra növekedett, azaz az AutoWallis képes volt magas szintű bruttó árréstermelő képességét a korábbi bázis időszaki 16,7 százalékról 17 százalékra növelni. A személyi jellegű ráfordítások 35 százalékos emelkedése elsősorban az akvizíciók hatására közel 30 százalékkal bővülő létszámnak (a Csoport átlagos létszáma 362 fővel 1.413 főre emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest a teljeskörűen konszolidált vállalatok esetében), valamint a munkaerőpiac változásai miatt alkalmazott béremeléseknek köszönhető. A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2025 első félévében -1,5 milliárd forint volt, mely a 2024-es bázisidőszakhoz képest 39 százalékkal kevesebb ráfordítást jelent. A kamatráfordítások állománya elsősorban a 2024 második felében felvett, akvizícióhoz kapcsolódó hitel, valamint a tavaly decemberben kibocsátott kötvény kamata miatt növekedett. A realizált és nem realizált árfolyamkülönbözetek eredményeként az AutoWallis közel 700 millió forint nyereséget számolt el az előző év azonos időszakának hasonló mértékű veszteségével szemben.
Ormosy Gábor, az AutoWallis Csoport vezérigazgatója az eredmény értékelésekor elmondta, hogy az első félév számait a korábbi időszakban lezárt akvizíciók és üzletfejlesztések hatása már pozitívan befolyásolta.

Hozzátette: a társaság a növekedési stratégiájának megvalósításához szükséges akvizíciós és irányítási kompetenciáit javarészt kiépítette, így annak költségei már terhelték az időszakot, miközben a tervezett dinamikus növekedés mérethatása a későbbre tervezett tranzakciókkal együtt jelentkezik majd teljes mértékben. A vezérigazgató hozzátette, hogy az AutoWallis tovább folytatja növekedési stratégiájának megvalósítását, vizsgálja a hazai és régiós akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket, valamint a korábbi tranzakciókban rejlő bővülési és szinergialehetőségek kiaknázását.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás: