Az AKG „SZDM Invest” nevű csapatának diákjai nyerték a Brókerképző középiskolás tőzsdejátékát

Több, mint 270 csapat, több, mint 800 diák jelentkezett a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) 2022/23-as „Tőzsdejáték Középiskolásoknak” pénzügyi és értékpapírpiaci versenyére. A 23. alkalommal megrendezett Tőzsdejáték döntőjét végül a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium csapata nyerte meg.

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA), - fő szakmai partnereivel, az Erste Befektetési Zrt.-vel és a Budapesti Értéktőzsdével egyeztetve - ebben a tanévben is meghirdette a már hagyományosnak mondható Tőzsdejátékát. A 2022 novemberében kezdődött versenyre több mint 800 diák jelentkezett.

A selejtező során a világ 20 tőzsdéjén kereskedhettek a diákok, emellett teszteket is megoldottak. Az elődöntő folyamán - ahova egy határon túli csapat is bejutott - pedig esszét írtak a saját kereskedésükről, amelyhez egy-egy, az interneten keresztül lebonyolított beszélgetés is társult.

A döntőre 2023. március 7-én került sor, az elődöntőhöz hasonlóan internetes platformon. A zsűrit Martin Hajdu György, a KEBA elnöke, Farkas László, az Erste Befektetési Zrt. tőzsdei üzletkötője, Körmöczi Dániel, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója, Horváth Tamás, a KELER KSZF Zrt. elszámolási osztályvezetője, Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője és Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője alkották.

A Tőzsdejáték szóbeli döntője során a csapatok először az elődöntőre elkészített esszéjüket mutatták be, majd a hazai tőkepiaccal kapcsolatosan bizonyíthatták tudásukat.

A Tőzsdejáték döntőjében ezúttal budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium „SZDM Invest” nevű csapata aratta le a babérokat, a csapat tagjai: Dévai Martin, Madlena Benedek és Szalai Márton.

Második helyen az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola „WolvesOfCházárStreet” csapata végzett, a harmadikon az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium „Bull$Bear2” csapata, a negyediken szintén az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumból nevezett másik csapat, a „stumbleguys”, míg az ötödik helyen a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium „Szeretetszolgálat” csapata zárta a versenyt.

Ahogy az elmúlt években, az idei verseny legjobbjait is számos szakmai díjjal és tárgynyereménnyel jutalmazták a szervezők. Az elődöntőbe jutott csapatoknak a BÉT 20 darabot ajánlott fel ”Tőzsdekönyv 2020 – a Budapesti Értéktőzsde három évtizedes története” című kötetéből, amely részletes betekintést nyújt a hazai tőzsde történetbe.

A szakmai fődíjat, a 120 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamot a Budapest Institute of Banking (BIB) ajánlotta fel. A BIB-nél elsajátítható pénzügyi ismeretek lehetőséget kínálnak arra, hogy a hallgatók a jövőben fontos munkaköröket töltsenek be a hazai és nemzetközi pénzintézeti szektor cégeinél, intézményeinél. Továbbá, a tanfolyam mellett az Erste Befektetési Zrt. egy náluk eltölthető szakmai gyakorlattal is jutalmazta az első helyezett csapatot.

A szervezők kiemelték, hogy az elődöntőre érkezett szakmai és személyes élményekről alkotott esszék is színvonalasnak bizonyultak, illetve egyre több olyan csapat jelentkezik, amely a verseny gyakorlatilag minden területén kimagasló teljesítményt nyújt.

„Bár ez már a 23. Tőzsdejáték volt, a csapatok évről évre meglepnek szakmai felkészültségükkel, újszerű látásmódjukkal és lelkesedésükkel, ahogyan most is. Örülök annak, hogy a pénzügyi és ezen belül a befektetési szakma töretlenül a verseny mögött áll. Természetesen nagy köszönet azon középiskoláknak is, ahol a pénzügyi oktatás helyi szintű támogatásával segítik a munkánkat, akár tanfolyamok, szakkörök szervezésével, akár a versenyekre történő felkészítéssel. Mindezek révén azt is látjuk, hogy a verseny hatása jelentősen túlmutat a közvetlen versenyzők körén.” – nyilatkozta Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke és a verseny zsűrijének elnöke.

„A Budapesti Értéktőzsde mindig is kiemelt figyelmet fordított a pénzügyi edukációs tevékenységére, évek óta több kezdeményezéssel is támogatja a fiatal tehetségeket. A KEBA által szervezett Tőzsdejáték kiváló lehetőség azon diákok számára, akik tovább bővítenék tőzsdei ismereteiket és belekóstolnának a befektetések világába. Örömmel tölt el, hogy a játékot idén is kiemelt érdeklődés övezte és bízom benne, hogy a résztvevők hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a verseny során. Ezúton is szeretném gratulációmat kifejezni minden versenyzőnek és a díjazott csapatoknak!” – mondta Körmöczi Dániel, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói tanácsadója.

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás: