Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra

Miközben a kiberbiztonsági incidensek, az üzletmenet-folytonosság és a természeti katasztrófák számítanak világszerte a legnagyobb üzleti kockázatnak az Allianz Kockázati Barométere szerint, a kisebb cégeknél hangsúlyosabban jelennek meg az olyan helyi és azonnali veszélyek is, mint például a jogszabályi változások, a makrogazdasági bizonytalanságok vagy a munkaerőhiány. Ugyanakkor jól látható, hogy a nagyvállalatokat érintő tényezők – mint a klímaváltozás vagy a geopolitikai kockázatok – egyre inkább hatnak erre a vállalati körre is.

Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra

A kisebb vállalkozások sok esetben sérülékenyebbek, mivel kevesebb erőforrással rendelkeznek infrastruktúrafejlesztésre vagy üzletmenet-folytonossági tervezésre, emellett ellátási láncuk is kevésbé rugalmas, hiszen gyakran erősebben függnek néhány beszállítótól vagy helyi partnertől. Éppen ezért számukra kiemelten fontos lenne, hogy tudatosan készüljenek ezeknek a kockázatoknak a kezelésére, a helyzet azonban korántsem ennyire rózsás.

Felkészületlenül a kockázatokra

Bár Magyarországon közel 1 millió mikro-, kis- és középvállalkozás működik,[1] a vagyonbiztosítási szerződések darabszáma alig haladja meg a 100 000-et[2]. Ez azt jelenti, hogy a hazai kkv-k döntő többsége ma is biztosítás nélkül működik, miközben a biztosítók tapasztalatai alapján a környezeti változások miatt egyre nagyobb a károk bekövetkezésének valószínűsége, és a károk értéke is évről-évre nő. Az Allianz legfrissebb adatai szerint például a viharok, a csőtörések és a tűzkárok jelentik a legnagyobb fenyegetést a vállalkozások számára – ezek együtt adják az éves kárösszeg több mint felét.

„A vihar- és csőtöréskárok magas aránya azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része olyan természeti és épületüzemeltetési kockázatoknak van kitéve, amelyekre a legtöbb KKV cég még mindig nincs megfelelően felkészülve” – rögzíti dr. Tóth Krisztina, az Allianz Hungária Zrt. Vállalati Kockázatvállalásának vezetője. Szerinte az alacsony biztosítási penetráció oka összetett: sok cég „nem érzi elég nagynak magát” a biztosításhoz, mások költségcsökkentés miatt maradnak távol. 

A probléma ráadásul nem áll meg ott, hogy a cégek jelentős része egyáltalán nem rendelkezik vállalati biztosítással: még azokra a vállalkozásokra is sokszor jellemző az alulbiztosítottság, amelyek kötnek szerződést: Ezek – például költségmegfontolásokból – sokszor olyan limitet választanak, amely egy súlyosabb tűz- vagy viharkárt már nem lenne képes fedezni.

Károk és igények

Az Allianz Hungária kárstatisztikái egyértelmű képet rajzolnak ki arról, milyen eseményektől kell leginkább tartaniuk a magyar kkv-knak, amelyek biztosítottsága még jócskán elmarad az uniós átlagtól. A 2025-ben bejelentett károk elemzése alapján a viharokra (31%), csőtörésre (14%) és tűzesetekre (11%) fizetett legtöbbet a biztosító.

Az két legnagyobb, egyenként nyolcszámjegyű összegű kár egy-egy tűzesethez kapcsolódott, a harmadik-negyedik helyen 10 millió forint feletti szakmai felelősségi károk állnak, míg a top 5-ös listát egy betöréses lopás zárja, hasonló nagyságrendű kárral.   

Dr. Tóth Krisztina megítélése szerint a magyar vállalkozások többsége még mindig a „velünk ez nem történhet meg” álláspontot képviseli, miközben ezt a fajta struccpolitikát az első olyan káresemény romba dönti, amelyet saját forrásokból kell kigazdálkodnia a cégnek.

A szakember ugyanakkor pozitív fejleményként értékeli, hogy a szakmai felelősségbiztosítások iránti igény már a mikro- és kisvállalkozói körben is egyre erőteljesebb.

Ezen a területen az Allianz Hungáriánál az egészségügyi szakmai felelősségbiztosítás viszi a prímet, amely önmagában akkora arányt hasít ki a biztosítási állományból, mint az összes többi szakmai felelősségbiztosítás együttvéve. Az ezüstérmes a könyvelői, könyvvizsgálói felelősségbiztosítás, míg harmadik helyen a 2025 elejétől kötelezővé tett tervezői, kivitelezői felelősségbiztosítás áll.

A csomagbiztosítás komplex védelmet ad

Az Allianz Hungária szakértője a hazai kkv-kra jellemző alulbiztosítottság további okának azt tartja, hogy a cégvezetők sokszor túl bonyolultnak tartják a termékeket. 

Erre jelentenek megoldást az olyan konstrukciók, amelyekben a különböző kockázatok rugalmasan alakíthatóak és az adott vállalkozásra szabható fedezeteket tartalmaznak. Az Allianz modulárisan felépített terméke például a hirtelen, váratlanul bekövetkező biztosítási eseményekre – tűzre, elemi kárra, géptörésre – nyújt vagyonbiztosítási védelmet, míg a felelősségbiztosítási rész a biztosított által a tevékenysége során másnak okozott dologi kár vagy pénzügyi veszteség, nem vagyoni sérelem miatt igényelt sérelemdíj esetén jelenthet segítséget. Emellett, főleg a mikro- és kisvállalkozások számára egyszerű, egyetlen ajánlatba többféle fedezetet sűrítő biztosítási csomagterméket is kínál.

Dr. Tóth Krisztina tapasztalatai szerint jellemzően az egyszerűségük miatt választják a csomagtermékeket a cégek, főként a kereskedelemmel foglalkozók, a vendéglátóhelyek, illetőleg a gyártó- és feldolgozó vállalatok. A szakember hozzáteszi: a már stabil működéssel és magasabb vagyoni kitettséggel rendelkező cégek azért is keresik a moduláris biztosítást, mert fontos számukra a komplex védelem. 

Már csak 20 nap az újabb családi adócsökkentésekig

Már csak 20 nap az újabb családi adócsökkentésekig: újabb 50 százalékkal emeli a kormány a családi adókedvezményt, személyijövedelemadó-mentesek lesznek a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák, és a 30 év alatti édesanyák is szja-mentesek lesznek a teljes jövedelmükre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 12. 11. 10:00
Megosztás:

Eladta egyik varsói irodaházát az Indotek Group

Az Indotek Group november közepén értékesítette a varsói Cybernetyki Office Center irodaházát - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 12. 11. 09:35
Megosztás:

Feljavította a kínai GDP-növekedési előrejelzését a Világbank

Megemelte az idei és a jövő évi kínai GDP-növekedési előrejelzését a Világbank decemberi, Pekingben csütörtökön bemutatott jelentésében, miután Kína gazdasága a harmadik negyedévben fenntartotta növekedési lendületét, dacára a belső kereslet viszonylagos gyengeségének.
2025. 12. 11. 09:00
Megosztás:

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch

Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 11. 08:00
Megosztás:

Erősödött csütörtök reggelre a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 11. 07:30
Megosztás:

Természetvédők szövetsége: Magyarország határozottan lépjen fel az EU-Mercosur egyezmény ellen

Civil és agrár szervezetek kérik a magyar kormányt, az európai parlamenti képviselőket, hogy Magyarország határozottan lépjen fel az EU-Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) egyezmény ellen - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 11. 06:30
Megosztás:

Év végi teendő az utakon: már érdemes megváltani az új matricát

December elejétől lehet megvásárolni a jövő évre érvényes autópálya-matricákat, amelynek ára az infláció mértékével drágul, ugyanakkor a felújítások miatt kedvezményeket is bevezettek. A magyar autósok zöme jövőre nem akar változtatni az autózási szokásain, a többség nyaralás és családlátogatás miatt használja a fizetős útszakaszokat, és csak azok vesznek éves országos matricát, akik rendszeresen nagy távokat tesznek meg - derül ki a Simple alkalmazás felhasználói körében végzett felmérésből.
2025. 12. 11. 06:00
Megosztás:

Több mint kétmilliárd forintból újult meg a szennyvíztisztító telep Csorváson

Több mint kétmilliárd forint uniós támogatásból újult meg a szennyvíztisztító telep Csorváson - közölte az önkormányzat szerdán.
2025. 12. 11. 05:30
Megosztás:

A logisztika legdrágább hibája az „így szoktuk” mentalitás

A magyar és közép-európai logisztikai szektorban mára olyan működési minták rögzültek, amelyek minden nap újratermelik a költségnövekedést, a kapacitáshiányt és a felesleges környezeti terhelést. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) friss elemzése szerint az „így szoktuk” logika minden szereplőt sújt: a fuvarozókat, a szállítmányozókat, az árukibocsátókat, az árufogadókat és végső soron a fogyasztókat is, miközben a rendszer hatékonysága alig javul, a pazarlás pedig folyamatosan nő. A probléma nem a technológia hiányával kezdődik, hanem a bebetonozott, hibás gyakorlatokkal.
2025. 12. 11. 05:00
Megosztás:

Átadták az építőipari szakma Lechner Ödön-díját és az Építőipari nívódíjat

Átadták az építőipari szakma kitüntetéseit szerdán Budapesten, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén. Lechner Ödön-díj elismerésben részesült Hegedűs Gergely András, a Magyar Építők főszerkesztője, Keszthelyi Tibor, a FŐMTERV Zrt. vezérigazgatója, Peterka Attila, a West Hungária Bau Kft. stratégiai igazgatója, Piltman Miklós ácsmester és Závodiné Sánta Melinda Margit, az ÉVOSZ gazdasági vezetője.
2025. 12. 11. 04:30
Megosztás:

Digitális megoldások üzletág a WTS Klientnél

A WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. korábbi Business Automation üzletága a jövőben Digitális megoldások néven működik tovább, kibővített, a digitális transzformációt támogató szolgáltatási csomaggal. A megújult üzletág a meglévő portfólió mellett már saját fejlesztésű, automatizált áfabevallási megoldást is kínál, valamint informatikai és adózási-számviteli tapasztalattal rendelkező új szakemberekkel áll ügyfelei rendelkezésére.
2025. 12. 11. 04:00
Megosztás:

Tovább erősíti régiós jelenlétét a PwC Magyarország

A PwC Magyarország új debreceni irodájának megnyitója nemcsak a vállalat, de Debrecen és a Kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődésének szempontjából is mérföldkő. A Forest Center Debrecen irodaházban az ünnepélyes megnyitót egy nagyszabású üzleti konferencia kísérte, ahol a térség meghatározó gazdasági szereplői - Debrecen város és a Debreceni Egyetem vezetése, valamint a PwC szakértői - aktuális üzleti és adózási kérdésekről, mesterséges intelligenciáról, e-kereskedelmi jógyakorlatokról és a bértranszparencia hazai átültetéséről is megosztották tapasztalataikat.
2025. 12. 11. 03:30
Megosztás:

Döntött a Parlament! A 14. havi nyugdíj sorsa volt a tét, ez lett a vége

Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg.
2025. 12. 11. 03:00
Megosztás:

Új fejezetet nyit a Netrisk: elindultak a banki összehasonlítások

Szintet lép a 2,5 millió magyar ügyfelet kiszolgáló Netrisk.hu: a biztosítási piac digitalizációjában és versenyének élénkítésében betöltött vezető szerepe után most a banki termékek összehasonlítását is elindítja a vállalat. Decemberben vált elérhetővé a személyi kölcsön- és az Otthon Start Program-hitelkalkulátor, később pedig érkezik a jelzáloghitel- és bankszámla-összehasonlítás. A cél változatlan: egyszerű, gyors és tiszta döntési lehetőséget biztosítani minden ügyfél számára. Hosszabb távon pedig a magyar lakossági hitelpiac megreformálása, digitalizációjának élénkítése. A Netrisk célja ugyanis, hogy a hagyományos kamat-összehasonlítás mellett egy minőségi rangsort, később pedig ügyfélszintű hitelminősítést is bevezessen.
2025. 12. 11. 02:30
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 65-91 éves nyugdíjasok készüljetek!

A képviselők a kormány előterjesztését egyhangúlag, 181 igen szavazattal támogatták.
2025. 12. 11. 02:00
Megosztás:

Változik a magyar villanyszámla rendszer - aki vált, jól járhat

Magyarországon jelenleg egy új, rugalmasabb villamosenergia-díjszabási rendszer bevezetésének lehetőségét vizsgálják, amely kedvező feltételeket kínálhat azoknak, akik vállalják az átállást. A dinamikus áramárak hazai alkalmazása előtt azonban több akadály is áll. Balogh József energetikai szakértő korábban a Pénzcentrum.hu-n rámutatott, hogy ehhez többek között jelentős mennyiségű új okosmérő telepítése lenne szükséges, ezekből pedig gyakran hiány van a piacon.
2025. 12. 11. 01:00
Megosztás:

Eurót vennél? Ne tedd! A forint huzamosabb ideig megőrizheti az erejét

Idén a hazai gazdaságban szolid, 0,4 százalékos bővülés várható, ám 2026-ban fokozatos élénkülés indulhat, s ez összességében 2,8 százalékos GDP-növekedéshez vezethet jövőre.
2025. 12. 11. 00:30
Megosztás:

Újra reflektorfényben a Sui: Intézményi tőke, technikai erő és 1 milliárd dolláros TVL hajtja a fellendülést

A kriptopiac egyik legnagyobb visszatérője idén kétségtelenül a Sui ($SUI) – a blokklánc, amely nemcsak technikai alapon, hanem masszív intézményi érdeklődéssel is megerősítette pozícióját. A kereskedők figyelme újra azokra az eszközökre irányul, amelyek már bizonyítottak. A Sui most újra átlépte az 1 milliárd dolláros zárolt értéket (TVL), és úgy tűnik, még csak most kezdődött a felfutás.
2025. 12. 11. 00:01
Megosztás:

A rendészeti szervek a mai nappal átveszik a javítóintézetek irányítását és felügyeletét

A Magyar Közlönyben kihirdetett rendelet szerint a javítóintézetek irányítása és fenntartása a büntetés-végrehajtási szervezethez kerül, az országos parancsnok felügyelete alá. A rendőrség folyamatos bűnmegelőzési jelenlétet biztosít a javítóintézetekben. A rendelet azonnal, ma 11 órakor lép hatályba.
2025. 12. 10. 23:30
Megosztás:

Meghosszabbított nyitvatartással fogadja az utasokat az ásotthalmi határátkelőhely

Az ünnepi időszakban megnövekedett forgalom miatt hétvégente meghosszabbított nyitvatartással fogadja az utasokat az ásotthalmi határátkelőhely - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a közösségi oldalán.
2025. 12. 10. 22:30
Megosztás: