Az állam kötelessége a vasút és a Volán fejlesztése

A vasút és a Volán fejlesztése kötelesség, mert ha normális vasúti és közúti közlekedést biztosítunk az embereknek, akkor nem fognak elköltözni a szülőhelyükről, hanem az ingázást választják, amely megfizethető, komfortos, olcsó és elérhető - mondta az építési és közlekedési miniszter Kaposváron csütörtökön.

Az állam kötelessége a vasút és a Volán fejlesztése

Lázár János a Volánbusz Zrt. Somogy vármegye helyközi közlekedésében részt vevő 22 új, Credobus Econell 12 típusú, dízelüzemű autóbusz átadásakor rámutatott: a tapasztalatok szerint ha valakinek naponta egy órát kell ingáznia, akkor a családjával előbb-utóbb beköltözik egy nagyobb városba, központba, pedig "az érdekünk az", hogy a kistelepülések ne néptelenedjenek el. Ehhez biztosítani kell az eljutást a járásközpontokba, városokba - tette hozzá.

Hangoztatta, ezért is tartotta fontosnak, hogy  a tömegközlekedés olcsó legyen 2023-tól. Eddig 3 millió ország- és vármegyebérletet értékesítettek, nő a vasúton, vagy a Volán járatain munkába igyekvők aránya.

A miniszter elmondta: újjászervezik a magyarországi tömegközlekedést, de ez komoly kihívás, mert 4,5 millió ember kel útra naponta és igyekszik egy nagyobb településre, hogy ott dolgozzon, tanuljon, vagy valamilyen szolgáltatást vegyen igénybe.

Hangsúlyozta, hogy a következő 10 évben újjáépítik a vasúti rendszert, a vasúti infrastruktúrát, a beruházások a járműállományt is érintik.

A vasút támogatására, a közlekedés biztosítására elengedhetetlenül szükség van a Volánra, különösen az olyan aprófalvas vármegyékben, mint Somogy, ezért a Volán fejlesztése sem maradhat el - tette hozzá.

Utalt rá, hogy a Volán 17 ezer emberrel és mintegy 6 ezer járművel látja el feladatát, a társaság 2018 óta 2200 új buszt vásárolt, idén 500 új busz áll forgalomba, a terv jövőre 600, 2025 és 2030 között 3 ezer új beszerzése, amivel lecserélik a teljes flottát.

"A célunk a MÁV-val és a Volánnal, hogy az emberek életét könnyebbé, a tömegközlekedést komfortosabbá, az iskolába, munkába járást elviselhető teherré tegyük" - közölte.

Lázár János beszélt arról is, hogy megrendelték a Kaposvár és Szigetvár közötti út négysávosra bővítésének terveit, a beruházás a következő évtized legnagyobb közútfejlesztése lesz a vármegyében.

Emellett országos program indul az állam kezelésében lévő 30 ezer kilométernyi alsóbbrendű út felújítására, a kormány a javaslatot várhatóan még idén megtárgyalja és támogatásáról biztosítja - fűzte hozzá.

Lázár János beszédében kitért arra is, hogy lezárult a Modern városok program, és jelentősen hozzájárult Magyarország gazdasági növekedéséhez az a 2500 milliárd forint forrás amelyhez az elmúlt 8 évben 23 megyei jogú város jutott.

Kaposvárról azt mondta, látható, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a város a programnak köszönhetően. Jelentősen nőttek az iparűzésiadó-bevételei, mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar, uszoda, közösségi közlekedési központ épült, megújult a színház és gyorsforgalmi út köti össze a várost az M7-es autópályával.  

"Megnyitottuk a lehetőséget a gazdasági fejlődés előtt, meggyőződésem, hogy egy 2024-es bölcs választás, amely nem lehet más, mint Szita Károly munkájának a folytatása, megalapozhatja, hogy minőségi szintugrásra kerüljön sor a munkahelyek és a fizetések vonatkozásában" - jegyezte meg.

Úgy vélte, Kaposvár előtt ezzel az infrastrukturális alappal az a feladat áll, hogy belépjen az elitklubba, ahova Debrecen, Győr és Székesfehérvár tartozik.

Lázár János szavai szerint ugyanakkor nemcsak a somogyi vármegyeszékhely, hanem Somogy is figyelmet érdemel.

Somogy déli része, ahogy Dél-Baranya, Dél-Bács, Békés, Csongrád, vagy Hajdú-Bihar keleti része az ország tartaléka, ahol még van növekedési, fejlődési, fejlesztési lehetőség - hangoztatta.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt mondta, Kaposvár Trianon utáni történelmében az elmúlt évtized volt a legeredményesebb évtized, és ebben óriási szerepe volt a Modern városok programnak, amelynek köszönhetően a somogyi vármegyeszékhely 199 milliárd forintból 10 beruházást valósított meg.

A településvezető a helyközi buszközlekedés fontosságára utalva elmondta, hogy a 60 ezer lakosú Kaposváron a munkanapok jelentős részében mintegy 120 ezer ember van, a vármegyeszékhelyen dolgozók 56 százaléka, valamint az általános és középiskolások jelentős része is a város környékéről érkezik, így nem mindegy, milyen az utazás minősége.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a Volánbusz a 2018 óta tartó járműfiatalítási programjában a somogyi buszainak több mint harmadát lecserélve 80 busszal frissítette flottáját.

A 22 új autóbusz másfél milliárd forintba került, a járművek Kaposvár, Siófok, Nagyatád, Marcali és Barcs vonzáskörzetében állnak forgalomba.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: