Az egészségmegőrző szemléletű orvoslás elterjedését segítheti a digitalizáció

Az egészségügyi szektorban zajló szemléletváltás egyre inkább kedvez az olyan, akár távolról is vezérelhető, virtuális megoldásoknak, melyekkel a páciensek maguk is tehetnek egészségük megőrzéséért.

Az egészségmegőrző szemléletű orvoslás elterjedését segítheti a digitalizáció

A meglévő rendszerekbe integrált digitális eszközök támogathatják a preventív célokat, az átláthatóbb kezeléseket és a hatékonyabb utánkövetést is, amennyiben sikerül megtalálni a technológia és az emberi erőforrások közti megfelelő egyensúlyt – derült ki a Deloitte legújabb tanulmányából.

A Deloitte amerikai egészségügyi szervezetek részvételével készített előrejelzése szerint, a következő évtizedekben a kezelésalapú egészségügyi ellátásról fokozatosan áttevődhet a fókusz az egészségmegőrzésre és prevencióra.

A fogyasztói trendek változása, valamint a felgyorsult tudományos és technológiai fejlődés következtében a digitális eszközökön keresztül folyamatosan rendelkezésre álló információk alapján egyre több páciens szeretne aktívan tenni egészsége megőrzéséért.

„Manapság egyre több fogyasztói döntés születik az egészséges életmód jegyében. A betegek egészségmegőrzési fókuszának növekedésével és a digitális eszközök elterjedésével az orvosoknak integrált rálátásuk nyílhat a páciensek egészségügyi életútjára.

A digitálisan támogatott, megelőzésre alapozó szemlélet jelentősen tehermentesítheti az egészségügyet, miközben javíthatja a páciensekkel való kapcsolatot és az ellátás minőségét, valamint a profitabilitást is” – mondja Fábián Dorottya, a Deloitte Magyarország egészségügyi iparágra fókuszáló csoportjának vezetője.

Félúton az egészségügy digitalizációja felé 

A fenti tendenciákat felismerve számos egészségügyi szervezet újradefiniálta üzleti modelljét, hogy különböző integrált digitális megoldásokon keresztül egészítse ki a meglévő humánerőforrást. A Deloitte Center for Health Solutions és a Scottsdale Institute 30 amerikai egészségügyi szervezet vezetőjének bevonásával készített felmérést 2022 és 2023 között, hogy teljesebb képet kapjanak arról, hogy a digitális transzformáció miként állítható az egészségmegőrzés, a betegellátás és -utánkövetés szolgálatába.

A megkérdezett egészségügyi vezetők közül négyből hárman nyilatkoztak úgy, hogy szervezetük újragondolja korábbi üzleti modelljét, és a kezelésalapú megközelítés helyett nagyobb mértékben fókuszálnak a fogyasztók egészségmegőrzésére és jóllétére.

A szervezeteket első sorban a páciensek bevonzása és megtartása (73%), a fogyasztói preferenciák változása (37%) és a bevételek növelése (30%) ösztönzi erre az újragondolt megközelítésre.

Tízből kilenc megkérdezett szerint a digitális technológiák – például a különböző egészségfigyelő applikációk – megkönnyítik a szemléletváltást, de a többség azt is elismerte, hogy még csak félúton járnak ezek megfelelő integrálásában, hiszen az egészségmegőrzés és az utánkövetés területén még van hova fejleszteniük szolgáltatásaikat.

A Deloitte által megkérdezett szakértők szerint a digitalizáció megkönnyíti például az időpontfoglalást, az ütemezést és a prioritási sorrend felállítását, azonban azt is elismerték, hogy az eszközök önmagukban nem képesek változást hozni.

A legfontosabbnak ítélték, hogy az orvosok is támogassák az integrációt; hogy az új eszközök a meglévő munkafolyamatokba illeszkedjenek; valamint, hogy a munkatársakat felkészítsék a megfelelő használatra.

Az egészség és az üzlet kéz a kézben jár

„A digitális átalakulás nem lehet sikeres koherens üzleti modellek, az iparág szereplőivel való partnerség, együttműködés és megfelelő működtetési stratégiák kialakítása nélkül. A válaszadók 53 százaléka szerint továbbra is kulcsfontosságú kihívás a digitális egészségügyi eszközök hosszú távú pénzügyi életképessége.

Márpedig ennek feltérképezése elengedhetetlen a fenntartható üzleti stratégia kialakításához” – mondja Bella Márió Péter, a Deloitte Magyarország egészségügyi iparágra fókuszáló csoportjának szenior menedzsere.


Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás: