Az információs rendszerek feltörése bűncselekmény az EU-ban

Az Európai Bizottság elítéli magánszemélyek bármi fajta kommunikációjának lehallgatását, az információs rendszerek feltörése bűncselekmény az Európai Unióban - jelentette ki Didier Reynders igazságügyi biztos Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének a Pegasus kémprogram körüli botrányról folytatott vitáján szerdán.

Az információs rendszerek feltörése bűncselekmény az EU-ban

Didier Reynders hangsúlyozta, az uniós bizottság szerint új kiberbiztonsági stratégiát kell kidolgozni ahhoz, hogy a magánélethez való jogot és a személyes adatok védelmét az EU legteljesebben biztosítani tudja.
    
Közölte: kémszoftverek alkalmazásával bűncselekmények elkövetőit lehet követni, de csak a megfelelő hatóságok engedélyével. Az ilyen tevékenységnek továbbá minden szabálynak, köztük az adatvédelmi megállapodásban szereplő elveknek is meg kell felelnie. A személyes adatok védelme mindig magasabb szintű az uniós alapjogi törvények és a nemzeti alkotmányok értelmében - hangsúlyozta. Hozzátette: a nemzeti hatóságoknak kell biztosítani, hogy az esetleges lehallgatás arányosan és indokoltan történjen.
    
Kijelentette: az a tény, hogy a Pegasus-botrány érinti az Európai Uniót azt jelenti, hogy ezeket a szabályokat nem alkalmazzák megfelelően. Emlékezetetett: a tagállamok illetékes hatóságainak el kellett indítaniuk a nyomozást, ki kell vizsgálniuk minden olyan esetet, amelyek a titkosszolgálati információk megszerzésére vonatkozott. Elmondta: a magyar adatvédelmi hatóságok már lezárták a vizsgálatot, ennek adatait hamarosan eljuttatják a megfelelő szervekhez. Az ellenőrző testületeknek pedig két hónap áll rendelkezésére a felülvizsgálat elvégzésére, de az időhatár szükség esetén kitolható - tette hozzá az uniós biztos.
    
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő felszólalásában azt mondta: az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépése óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak, és nem folytatnak. Magyarország demokratikus jogállam, ahol mindenki esetében a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak és járnak el.
    
Hangsúlyozta: a leplezett eszközök alkalmazását a lefolytatott ellenőrzések a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok törvényes működését maradéktalanul alátámasztják. Emlékeztetett: a baloldali kormányok működése idején azonban számos törvénytelenség fordult elő a területet érintően. Ha azokat az időket keressük, amikor politikai alapon ellenzéki politikusokat és újságírókat hallgattak le, róluk titkos információgyűjtést folytattak, akkor Gyurcsány Ferenc kormányának időszakát kell tanulmányozni - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus.
    
Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában azt mondta: a magyar kormányról kiderült, hogy az Európai Unióban egyedüliként, állami szinten használta a Pegasus nevű kémszoftvert saját állampolgáraival szemben. Újságírók, diákok, ügyvédek, ellenzéki politikusok telefonjait törték fel és hallgatták le, ami az európai értékek, a demokrácia és a jogállamiság lábbal tiprását jelenti - közölte.
    
A képviselő felszólalásában független vizsgálóbizottság felállítását, és Orbán Viktor miniszerelnök európai parlamenti meghallgatását és felelősségre vonását indítványozta.
    
Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője felszólalásában azt mondta, amikor egy hatóság, vagy egy kormány kémszoftvert használ, azt konkrét eljárásban, konkrét időhatár betartásával teszi nemzetbiztonsági ügyekben, parlamenti ellenőrzés, vagy megfelelő bizottság felügyelete alatt.
    
Kijelentette: Magyarországon mindezek a feltételek hiányoznak, ami a demokratikus szabályok hiányát mutatja. A magyarországi megfigyeléseknek újságírók, aktivisták és politikai ellenfelek voltak az áldozatai, mindenki, aki az Orbán-kormány hatalmát veszélyezteti. Ez még egy ok arra, hogy miért van szükség kormányváltásra Magyarországon - mondta a politikus.
    
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében elvárását fejezte ki arra vonatkozóan, hogy az EU intézményei minden lehetséges eszközzel rászorítsák az Orbán-kormányt arra, hogy elszámoljon a Pegasus-szoftver használatával és bizonyítsa, hogy a kémprogramot nem használta újságírók, politikusok, európai partnerek megfigyelésére. A tisztánlátás nemcsak a magyar emberek, de az európai közösség érdeke is - tette hozzá közleményében a szocialista politikus.
    
Augusztus elején 17 médiaszervezet nyilvánosságra hozta a Forbidden Stories által vezetett nyomozás eredményeit, amelyek szerint különböző országok kormányai az NSO Group izraeli kibercég Pegasus nevű programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték fel sikeresen megfigyelés céljából.
    
A Pegasus-ügy kirobbanása világszerte felháborodást váltott ki jogvédők, médiavállalatok és vezető politikusok körében. Az NSO ugyanakkor biztosított afelől, hogy az általa kidolgozott szoftver kizárólag azt a célt szolgálja, hogy terrorista vagy más bűnügyi hálózatok leleplezése érdekében a titkosszolgálatok adatokat tudjanak gyűjteni.


Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás: