Az ipari termelői árak 2022-ben átlagosan 33,7 százalékkal emelkedtek

Az ipari termelői árak 2022 decemberében az egy évvel korábbihoz képest 34,9 százalékkal nőttek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek, 2022-ben átlagosan pedig 33,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az ipari termelői árak 2022-ben átlagosan 33,7 százalékkal emelkedtek

2022 decemberében a belföldi értékesítés árai az egy évvel korábbihoz képest 62,9, az exportértékesítéséi 20,7 százalékkal nőttek. A belföldi értékesítés árainak gyorsabb növekedését az okozta, hogy a jelentős drágulást realizáló energiaipar részaránya a hazai eladásokban jóval nagyobb, mint az exportban. Az energiaárak meredek emelkedése mellett az alapanyagok drágulásának és a forint gyengülésének is árfelhajtó hatása volt - ismertette a KSH.

Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 1,2 százalékkal emelkedtek, míg az exportéi 0,8 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 0,1 százalékkal mérséklődtek. 2022-ben a belföldi értékesítési árak 51,7, az exportértékesítési árak 24,5, így az ipari termelői árak együttesen 33,7 százalékkal magasabbak voltak, mint 2021-ben. 2022 decemberében a 2021. decemberihez képest a belföldi értékesítésben az ipari termelői árak a 62 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 34,5, a 33 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) - a világpiaci árak drasztikus növekedése és a hatósági ár szabályozásának módosítása következtében - 130 százalékkal emelkedtek - írta a KSH.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 81,8, a beruházási javakat gyártókban 14,8, a fogyasztási cikkeket gyártókban 39,5 százalékkal nőttek az árak. Az ipari exportértékesítési árak 20,7 százalékkal emelkedtek, ezen belül a 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 19,5, a 3,8 százalékos súlyú energiaiparban 42,9 százalékos volt a drágulás. 2022-ben az előző évhez képest a belföldi értékesítési árak átlagosan 51,7 százalékkal emelkedtek, ezen belül a feldolgozóipari árak 33,2, míg az energiaipari árak 99,2 százalékkal nőttek.

Az ipar belföldi értékesítési árai az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 69,0, a beruházási javakat gyártókban 14,6, a fogyasztási cikkeket gyártókban 28,0 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítési árak 24,5 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 20,0, a kis súlyt képviselő energiaiparéi átlagosan 165 százalékkal magasabbak voltak.


Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás: