Az iráni-izraeli konfliktusra és a Fed esti kamatdöntésére figyeltek a befektetők

Elsősorban az iráni-izraeli konfliktusra és a Fed esti kamatdöntésére figyeltek a befektetők szerdán. Míg előbbinél az eszkaláció lehetőségét mérlegelték – egy esetleges amerikai szerepvállalással -, utóbbinál a Fed frissített gazdasági előrejelzése volt a fő kérdés.

Az iráni-izraeli konfliktusra és a Fed esti kamatdöntésére figyeltek a befektetők

Az európai indexek gyengélkedtek. A DAX 0,5%-ot, a CAC 40 pedig 0,4%-ot esett. Az FTSE 100 0,1%-kal tudott feljebb kapaszkodni. A páneurópai Stoxx600 0,4%-kal került lejjebb. A védelmi ipari szektorindex a kedvezőtlen hangulat ellenére is 0,6%-ot erősödött. A vesztesek közé tartozott az egészségügyi szektor. A Novo Nordisk 1,1%-ot esett, miután Ozempic és a Wegovy készítményeit az USA-ban levették a hiánylistáról.

Az Airbus árfolyama 1,4%-ot emelkedett, miután változatlan 2025-ös előrejelzések mellett bejelentette az osztalékráta 30-50%-ra emelését, a korábbi 30- 40%-ról. A francia TP outsourcing cég 13,6%-ot esett, miután új középtávú célokat jelentett be.

A májusi infláció a várakozásokkal összhangban 3,4% lett az Egyesült Királyságban.

A KKE-régióban a BUX index 1,3%-kal került feljebb. Az emelkedést a Richter és az OTP vezette. A lengyel WIG20 0,2%-kal gyengült, míg a cseh
PX50 0,6%-kal mérséklődött.

Az április eleje óta szorosan a 35 eurós szint körül ingadozó európai jegyzésű TTF földgáz ára a közel-keleti konfliktus hatására megközelítette a 40 eurót.

(Forrás: OTP Ébresztő)

Az USA a G7-ek élén vagy a G7-ek ellen?

A napokban zajlik a G7-csoport csúcstalálkozója, a vezetők között lévő éles belső feszültségek miatt kevésbé eredményes találkozóra számíthatunk.
2025. 06. 19. 13:30
Megosztás:

Fed: Maradhat a két kamatvágás idénre

A vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Fed, ugyanakkor frissítette gazdasági előrejelzéseit. Idénre 1,7%-ról 1,4%-ra, a jövő évre pedig 1,8%-ról 1,6%-ra mérsékelték a reál GDP növekedésére vonatkozó várakozásukat.
2025. 06. 19. 13:00
Megosztás:

A svájci és a brit jegybank is dönt ma a kamatokról

A svájci jegybank a vártnak megfelelően 25 bázisponttal 0%-ra csökkentette az alapkamatot a ma délelőtti kamatdöntő ülésén.
2025. 06. 19. 12:30
Megosztás:

Provident Barométer: A megtakarítás lehetősége korosztályonként erősen eltér

A jelentős megtakarítás kevesek kiváltsága: a magyarok 8%-a képes a jövedelmük legalább egyharmadát félretenni, miközben 12%-nyian küzdenek visszatérően adósságokkal. A Provident megbízásából készült friss reprezentatív kutatás, a Provident Barométer szerint az aktív korosztály 18-35 év közötti része rendszeres megtakarító, a középkorúak között (36-50) legnagyobb az eladósodottak aránya, míg az ötven felettiek jelentős része épphogy kijön a jövedelméből. Az eredményekből következtetésként levonható, hogy a szakértő pénzügyi tanácsadásnak és a pénzügyi ismeretek terjesztésének nagy szerepe lehet a családok anyagi helyzetének javításában.
2025. 06. 19. 12:00
Megosztás:

Újabb 141 vállalkozás valósíthatja meg beruházását a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében

Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a helye! A Nemzetgazdasági Minisztérium újabb 141 mikro-, kis- és középvállalkozás támogatásáról hozott pozitív döntést a 130 milliárd keretösszegű Demján Sándor 1+1 KKV Beruházásélénkítő Támogatási Program keretében, összesen 14,2 milliárd forint értékben. Ezzel a támogatott vállalkozások száma 452-re nőtt, a megítélt támogatások összege pedig elérte a 44,4 milliárd forintot.
2025. 06. 19. 11:30
Megosztás:

A Wizz Air felfüggeszti a dubaji, abu-dzabi-i járatait

A közel-keleti konfliktus eszkalálódása, valamint az ennek nyomán elrendelt légtérzárak miatt a Wizz Air úgy döntött, hogy július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti a dubaji és abu-dzabi-i járatait.
2025. 06. 19. 11:00
Megosztás:

A Fed kamatdöntése után 4,4% köré emelkedett vissza az amerikai 10 éves hozam

Tegnap a vámok valamint az Izrael és Irán közötti háború mellett a Fedre figyelt a piac.
2025. 06. 19. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Egyes értesülések szerint a Trump-adminisztráció egyfajta minta szerepet szánt a Japánnal folytatott kereskedelmi tárgyalásoknak. Ugyanakkor Sigeru Isiba japán miniszterelnök nyilatkozata a G7-es csúcsot követően arra enged következtetni, hogy nincs érdemi előrelépés.
2025. 06. 19. 10:00
Megosztás:

Mérsékelt elmozdulás a tengerentúlon; szinten tartotta a kamatot a Fed, de némileg rontott a makro előrejelzésén

A kezdeti emelkedést követően a keddi záróár közelébe süllyedtek vissza az amerikai indexek. A kedvezőtlen májusi ipari termelési és kiskereskedelmi adatok, valamint a közel-keleti konfliktus által indukált közel 10%-os olajár-emelkedés árnyékában ült össze a Fed, miközben kevés az előrelépés a vámokkal kapcsolatos kereskedelmi tárgyalásokon.
2025. 06. 19. 09:00
Megosztás:

Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint

A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől kapnak borravalót, és ezt egyre többen bankkártyával fizetik – derült ki a HelloPay legfrissebb kutatásából[1]. A felmérés arra is rávilágított, hogy ahol van lehetőség a digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást. A bankkártyás fizetés elterjedésével párhuzamosan tehát a borravaló is új lendületet kapott.
2025. 06. 19. 08:00
Megosztás:

Év végéig díjmentes marad a garanciavállalás a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelek mögött

A hazai kis- és középvállalkozások hitelhez jutását könnyítő díjelengedési program sikerére való tekintettel a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2025. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé vállalt, az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet – jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2025. 06. 19. 07:40
Megosztás:

Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek

„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal találkozunk sokszor, ha a Z generációról van szó. Az Erste kutatása szerint azonban a mai 16-29 évesek zöme valójában tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bátrabban válogatnak, mint a korábbi generációk.
2025. 06. 19. 07:00
Megosztás:

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.
2025. 06. 19. 06:30
Megosztás:

Stabilitásra fókuszálnak a hazai vállalkozások, miközben már készülnek a növekedésre

A működési stabilitásra koncentrálnak jelenleg a hazai vállalkozások, emellett beruházásokat és munkaerőfelvételt is terveznek – mutat rá az EY felmérése. A tanácsadó cég közép-, kelet- és dél-európai, valamint a közép-ázsiai (CESA) régiót elemző kutatásában több mint 230 magyarországi vállalkozó vett részt. A barométer alapján a legnagyobb kihívások közé a szabályozói környezet összetettségét sorolják, a munkaerőhiány, valamint a nagy piaci verseny mellett.
2025. 06. 19. 06:00
Megosztás:

Így kerülhetjük el a váratlan kiadásokat nyaraláskor

Elkezdődött a nyári szezon, így sokan – akár csak hétvégére – kocsiba pattannak, hogy a vízpart mellett pihenjenek. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk. A Prémium Egészségpénztár most összegyűjtötte, miket szerezzünk be és gondoljunk át a nyaralás előtt, hogy megelőzzük a baleseteket, és felkészüljünk a váratlan kiadásokra, amelyek fedezésére állami támogatás is igénybe vehető.
2025. 06. 19. 05:30
Megosztás:

Real Madrid vagy PSG: a sportfogadók többsége őket várja a klubcsapat-vb győztesének

Bajnokok Ligája-győzelmét követően felértékelődött a Paris Saint-Germain a fogadók körében. A június 15-én elrajtolt klubcsapat-vb második legesélyesebb csapatának tartják a franciákat a Real Madrid mögött és a Bayern München előtt. A klubcsapat-vb extra nyári izgalmat hozhat a játékosok számára, akik a meccsek számos történése és a végső győztes mellett akár a legtöbb gólt szerző játékosra vagy éppen a döntő párosítására is tippelhetnek.
2025. 06. 19. 05:00
Megosztás:

Green és red flagek az álláskeresésben kutatás

Az álláskeresés során az első kattintástól az interjú utolsó percéig minden részlet számít. A HUNAM Personnel Solutions Kft. friss kutatása több mint kétszáz álláskereső tapasztalatát vizsgálta, hogy feltérképezze: melyek azok a tényezők, amelyek pozitív vagy negatív döntéshez vezetnek egy kiválasztási folyamatban.
2025. 06. 19. 04:30
Megosztás:

Utcán hagyott autóroncsok - mit lehet csinálni velük

A parkolási helyzet a nagyobb magyar városokban is egyre kritikusabb annak ellenére, hogy a fizetős övezetek gombamód terjednek; a belső részeken néha egyáltalán nem lehet szabad helyet találni. A problémát tovább rontja, hogy idehaza az utcán hagyott roncsok ott is maradnak egészen addig, ameddig van rajtuk rendszám. A megoldást a kiváló cseh példa kínálja.
2025. 06. 19. 04:00
Megosztás:

Még inkább felértékelődhetnek az otthonteremtési támogatások az önazonosság védelmi törvény hatására

A július 1-jén hatályba lépő a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény még inkább felértékelheti az otthonteremtési támogatásokat, ugyanis ezek igénylői mentességet kapnak a betelepülőkre vonatkozó tilalmak és korlátozások alól - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál szakértője.
2025. 06. 19. 03:00
Megosztás:

Magyarország túlteljesítette a globális M&A trendeket

A nemzetközi vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piaca mérsékelt növekedést mutatott mind tranzakciószám, mind érték tekintetében 2024-ben. Itthon az M&A a globális trendet meghaladva 19%-os év/év alapú növekedést ért el az elmúlt évben. Nemzetközi szinten a gazdasági környezet javulása – különösen a kamatszint csökkenése, az energiaválság enyhülése és az infláció lassulása – megfordította a korábbi negatív trendet, és kedvezően hatott a befektetői hangulatra - áll a Deloitte friss, hazai piacra fókuszáló M&A piaci tanulmányában, mellyel nyolcadik alkalommal jelentkezik.
2025. 06. 19. 02:30
Megosztás: