Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását
2025. 05. 13. 18:30
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése már hivatalba lépése előtt világossá tette: a jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett. Ezt a célkitűzést segíti az Országgyűlésnek benyújtott, a jegybanktörvény módosításáról szóló törvényjavaslat - közölte a jegybank az MTI-nek kedden küldött közleményében.

Emlékeztettek, hogy Varga Mihály, az MNB elnöke 2025 márciusában fordult levélben a miniszterelnökhöz, amelyben a jegybank alapítványainak felülvizsgálatát kezdeményezte.
Az egyeztetések folytán a kormány egyetértett a jegybanktörvény módosításával. A törvényjavaslat értelmében a Magyar Nemzeti Bank a jövőben nem alapíthat vagyonkezelő alapítványt, valamint MNB által alapított alapítvány gazdasági tevékenységként nem végezhet befektetési, vagyonkezelési tevékenységet és nem bonyolíthat egyéb pénzforgalmi ügyleteket.
A módosítás jelentősen javítja az intézményi transzparenciát és hozzájárul a jegybank működésének racionalizálásához - olvasható az MNB közleményében.
Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés
Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként
Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője
A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH
Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére
A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén
Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
Erősödött a forint péntek reggelre
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés
A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak
Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
Így újul meg Fonyód ikonikus kikötője
A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését. A közel 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak, így a Dél-Balaton egyik legfontosabb kikötője modern és vonzó központtá válik.