Az OPUS TITÁSZ Szolnokon nyitotta meg új gyakorlati képzőhelyét

Átadták az OPUS TITÁSZ Zrt. vadonatúj, szolnoki gyakorlati képzőhelyét, amely jelentős mérföldkő a régió energetikai és műszaki szakember-utánpótlás képzésében. A csaknem tízéves múltra visszatekintő debreceni és nyíregyházi képzőhelyet követően így már három képzési központban osztják meg gyakorlati szemléletű tudásukat a villamosenergia hálózatról a szakemberek a duális képzés keretében. A képzőhely ünnepélyes átadóján az első négy diák aláírta szakképzési munkaszerződését, így hivatalosan is megkezdték a duális villanyszerelő képzést az új tanműhelyben.

Az OPUS TITÁSZ Szolnokon nyitotta meg új gyakorlati képzőhelyét

 A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó OPUS ENERGETIKA Csoport számára stratégiai kérdés a szakember-utánpótlás biztosítása, hiszen régiós szinten is kiemelt cél a jövő villanyszerelőinek, villamosmérnökeinek magas színvonalú, gyakorlatorientált képzése. A duális képzés lényege, hogy a fiatalok már tanulmányaik alatt valós ipari környezetben, modern, jól felszerelt tanműhelyekben sajátítják el a szakma elméleti és gyakorlati alapjait egyaránt. Ez szakmaszeretetet, elköteleződést, pályabiztonságot teremt, hiszen a tanulók testközelből ismerhetik meg hivatásuk szépségeit, kihívásait és megismerik a vállalatot is, ami hosszú távú karrierlehetőséget biztosít számukra.

Péli Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. áramhálózati vezérigazgató-helyettese ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: „Az OPUS TITÁSZ duális villanyszerelő képzése 2016-ban Debrecenben és 2017-ben Nyíregyházán indult el, most pedig Szolnokon csatlakozik e fontos szakember-utánpótló hálózatunkhoz egy új képzőhely. Büszkék vagyunk rá, hogy a debreceni és nyíregyházi központokban az elmúlt három évben 30 villanyszerelő és villamosmérnök végzett, közülük 26 fő a vállalatnál kezdte el karrierének építését.  Ez azt mutatja, hogy a pályaorientáción túl valódi, hosszú távú munkahelyi perspektívát is teremtünk a fiatalok számára.”

Az új szolnoki képzőhely kialakítása 2024-ben kezdődött, a létesítmény teljes körű felújítása és korszerűsítése mintegy 160 millió forintos beruházással valósult meg. Az épület energetikai és technológiai szempontból is a legmodernebb elvárásokhoz igazodik: hőszivattyús hűtés-fűtés, napelemes rendszer, megújult belső közműhálózat, komfortos tanulói és oktatói terek állnak rendelkezésre. Az új oktatóközpontban kiemelt figyelmet kap a biztonság, speciális védelmi megoldásokkal ellátott erőátviteli hálózat, valamint a projektalapú szakmai oktatás megvalósítását lehetővé tevő  termek segítik a hatékony szakmai fejlődést.

A Szolnoki Szakképzési Centrum kancellárja, Hicsó György hangsúlyozta: „Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a térség vállalkozásaival partnerségi viszonyt alakítsunk ki. Az OPUS ENERGETIKA Csoporttal való együttműködésünk kiváló példája annak, hogyan tudunk valódi megoldásokat kínálni a diákoknak a képzésünk során. Az új tanműhely nem csupán egy infrastrukturális fejlesztés, hanem a helyi fiatalok és szakmai partnerek számára is valós lehetőséget teremt arra, hogy a tanulók már diákéveik alatt a gazdasági élethez közvetlenül kötődve sajátítsák el a villamosipari kompetenciákat.”

A duális villanyszerelő képzési programba a diákok a partneriskolákon keresztül jelentkezhetnek; a 9. évfolyamot lezáró ágazati alapvizsga sikeres teljesítését követően, a 10. évfolyamtól kezdhetik el a duális tanulmányaikat a vállalatnál, ahol fizetést, valamint egyéb juttatásokat is kapnak. Az OPUS TITÁSZ mindhárom tanműhelyében – Debrecenben, Nyíregyházán és immár Szolnokon is – egy-egy dedikált szakoktató mentorálja, illetve készíti fel a szakmai vizsgára a diákokat. A végzést követően a vállalat mentorprogrammal és továbbképzési lehetőségekkel segíti a fiatalok szakmai karrierjének építését.

Az OPUS ENERGETIKA Csoport az energetikai képzés és pályaorientáció mellett folyamatosan részt vesz pályaválasztási rendezvényeken, interaktív foglalkozásokon, energiatudatossági programokon is – ezekkel inspirálják a jövő szakembereit, illetve mutatják meg a villamos energia, a fenntarthatóság és az energetika kihívásokkal teli, izgalmas világát. Saját, középiskolásoknak szóló „OPUS TITÁNOK – Ti vagytok a jövő energiája!” versenysorozatuk is ezt a célt szolgálja.

Az új szolnoki gyakorlati képzőhely megnyitása egy újabb lépés az OPUS ENERGETIKA Csoport színvonalas, korszerű szakemberképzés iránti elköteleződésében: versenyképes tudás, magas színvonalú tanulási környezet és biztos karrierút várja a szolnoki diákokat. Az első tanulók szakképzési munkaszerződéseinek aláírásával - akik a helyben elérhető tudás és modern infrastruktúra révén hosszú távra tervezhetik karrierjüket - Szolnokon is elindult a jövő villanyszerelő és energetikai szakember generációjának képzése.

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás: