Az üzleti folyamatok digitalizációja az alap, ami a sikeres vállalathoz kell 2023-ban?

Az elmúlt évek számtalan olyan eseményt hoztak az életünkbe, amiket korábban csak filmekben láthattunk. Mondhatni feje tetejére állt a világ. Mindeközben a technológiai és IT innovációk, újítások szüntelenül áradnak felénk. Sokszor nehéz kiigazodni a digitális világ trendjei között, de van néhány támpont, ami segítségünkre lehet.

Az üzleti folyamatok digitalizációja az alap, ami a sikeres vállalathoz kell 2023-ban?

A negatív gazdasági prognózisok miatt a hazai vállalatok nagy része először a marketing és informatikai költségeket vágja meg, de ez valójában nem szerencsés irány, ahogy azt az előző 2008 utáni időszakban is láthattuk. Hiszen egy jól megtervezett, biztos alapokon működő digitalizált tranzakcionális rendszer egy cég számára komoly versenyelőny lehet.

De mégis hogyan?

Léteznek úgynevezett integrált vállalatirányítási rendszerek, azaz más néven ERP-rendszerek (enterprise resource planning), amelyeknek lényege, hogy ezek a komplex informatikai szoftverek a szervezet egészéből összegyűjtik a tranzakcionális adatokat és egy közös platformon tárolják őket, mindenki számára hozzáférhető módon. Mindez általánosságban lehetővé teszi az alkalmazottak és az üzleti vezetők számára, hogy hiteles, pontos képet kapjanak az üzleti műveletekről, a pénzügyi folyamatokról, az értékesítésről, raktárkészletről, gyártási és beszerzési folyamatok státuszáról, vagyis egyetlen ERP-rendszerrel nyomon követhető egy vállalkozás teljes működése.

Kulcsár Alexandra a Norex ERP Consulting Kft. cégvezető-tulajdonosa 26 éve dolgozik az ERP, azaz vállalatirányítási rendszerek területén. A csapat technológia- és szállító független ügyféloldali tanácsadással foglalkozik a közép és nagyvállalati szektorban, a gyártó cégektől kezdve a szolgáltató cégeken keresztül a gazdaság minden szegmensében. Alexandra évek óta publikál a témában a Computerworld ERP bloggereként, valamint a METU Excecutive MBA szakán adja át tudását. 2022-ben elnyerte az “Év ERP tanácsadója” címet a Hungarian Business Awards eseményen. A szakember szerint napjainkban egy vállalat sikere múlhat azon, hogy az üzleti döntéshozók minden szükséges adatot digitalizáltan, valós időben elérjenek.

Egyre több vállalat vág bele új ERP megoldás bevezetésébe, a nemzetközi felmérések szerint azonban a projektek 50+ százaléka elbukik. Párhuzamosan fennálló problémának nevezte azt is, hogy az Európai Unióban hazánkban a második legalacsonyabb az ERP rendszerek használata, alig a vállalatok 20 százaléka használ integrált rendszert. A többség kis ügyviteli szoftverekkel és Excel táblák tömegéből nyert adatokkal próbál vállalkozást vezetni.

Egy független ERP tanácsadó szakértelme tízmilliós nagyságrendű felesleges költségektől tudja megkímélni ügyfeleit. Alexandra elmondta, hogy a NOREX ERP egyedi módszertana miatt 98 százalékos sikerrátával dolgoznak ügyfeleik: vagyis a kiválasztott ERP rendszerek napi használatba kerülnek, a tervezett idő- és költségkereten belül, ami hatalmas értéket jelent.

Adatok birtokában lehet jó döntéseket hozni

Mint mondta, az egy munkavállalóra eső gazdasági előállító-képesség Magyarországon fele az uniós átlagnak, amin lehetne javítani, ha a repetitív, ismétlődő feladatokat digitalizálnánk. Kulcsár Alexandra kiemelte, a legtöbb vállalatvezető nincs tisztában azzal, hogy az ERP rendszerek menedzselésére az igény pontos, specifikált megfogalmazásától, a szállítók közös kiválasztásán, annak kommunikációs, jogi és szakmai egyeztetésén át egészen a rendszer tényleges bevezetésig milyen komoly kompetencia áll rendelkezésre szakértői cégeknél, ami válság idején rengeteget hozhat a konyhára.

Az elismert ERP szakértő közölte, a legtöbb közép- és nagyvállalatnál a számos adminisztrációs folyamat, mint pl. a számlafeldolgozás teljesen manuális, ami rendkívül idő- és költségigényes.
„A nehéz gazdasági periódusban ezeken az alapokon múlhat a siker. Az tud majd talpon maradni, akinek megvan minden olyan információja, amely alapján üzletileg jó döntéseket lehet hozni – nem érzelmi alapon, hanem az adatok birtokában” – fejtette ki.

A szakértő elmondta, a vállalatirányítási rendszerek bevezetéséhez először a cégeknél kell rendet rakni, standardizálni kell a folyamatokat, az elvárásokat pedig a valósághoz kell igazítani. Példaként említette, hogy hogy ha cégeladáson gondolkodnak, komoly cégérték növelő beruházás lehet egy új ERP használata, okosan szabályozott folyamatokra építve. Igényesebb ügyfeleket csak megfelelően digitalizált folyamatokkal lehet csak hosszú távon kiszolgálni.

A szakértő minden ERP bevezetésen gondolkodó cég számára a következő 2 előkészítő lépést javasolja:

Tervezzünk!

Egy vállalatirányítási rendszer bevezetése előtt fontos meghatározni a célokat, amely a jelenlegi üzleti gyakorlatok és a fejlesztést igénylő területek alapos elemzésével valósul meg. Az ERP-k komplex és nagy rendszerek, ezért lényeges, hogy elkészüljön a bevezetésükre vonatkozó ütemterv, kijelöljük a projektcsapat egyes tagjainak feladatait, meghatározzuk a képzési folyamatot, és a fentieket beépítsük a projekttervbe. Egy ERP rendszer fenntartása nem olcsó, ezért ne csupán a projektár, hanem legalább 3-5 év teljes tulajdonlási költsége (TCO) alapján döntsünk.

Forduljunk független ERP szakértőhöz!

A megfelelő vállalatirányítási rendszer kiválasztása, a szerződési és bevezetési folyamat menedzselése speciális szaktudást igényelnek, mely az operatív vállalati menedzsereknél a legritkább esetben érhetőek el. Egy jó ERP tanácsadó naprakész piaci és termék ismeretekkel rendelkezik. Ismeri, hogy milyen platformok elérhetők, azon belül milyen termékek léteznek, milyen változatok vannak és megfelelő módszertannal dolgozik. Egy független ERP-tanácsadó alkalmazása erősen ajánlott, hiszen egy ERP-rendszer teljes körű bevezetése kiemelten nagyértékű beruházás és hatalmas munka, melynek sikere alapvetően befolyásolhatja a cég jövőjét. Utólagos ERP projekt auditokkal is foglalkoznak, de ilyenkor már sokkal nehézkesebb az eredeti elvárásokat kielégíteni.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: