Babaváró hitel: már nem lehet minden feltételt teljesíteni 2023 végéig

Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitelek közel 60 százalékánál a nők életkora elérte vagy meghaladta a 30 évet a hitelfelvétel pillanatában. A Bankmonitor szakértői szerint azonban egyre fogy azon párok ideje, akik még idén kihasználnák a lehetőséget, mert nem minden jogosultsági feltétel teljesíthető a hátralévő három hónap alatt.

Babaváró hitel: már nem lehet minden feltételt teljesíteni 2023 végéig

A Babaváró hitel jogosultsági feltételei két lényeges pontban változnak 2024-től. Egyrészt 10 millió forintról 11 millió forintra nő a felvehető hitel maximális összege, másrészt a feleségre érvényes korhatár 30 évre csökken a jelenlegi 40 évről. Ezzel jelentősen leszűkül a támogatásra jogosultak köre, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2022-ben a Babaváró hitelt igénylő párok 60 százalékánál a feleség életkora meghaladta a 30 évet, míg Budapesten 70 százalék volt ez az arány. Annyi könnyítés van, hogy amennyiben igényléskor már igazoltan útban van a baba, akkor a feleségre 2024-ben még a jelenleg érvényes felső korhatár lesz érvényes, vagyis nem töltheti be a 41. életévét. Ez sok fiatal pár számára sürgetővé teheti a Babaváró igénylést, ehhez azonban teljesíteni kell a jogszabályban rögzített jogosultsági, valamint a bankok által megszabott hitelképességi feltételeket egyaránt.

A Babaváró hitel igénylésének személyi feltételeit a 44/2019. Korm. rendelet tartalmazza:

-Jelenleg kizárólag olyan házasok igényelhetik, ahol a pár mindkét tagja elmúlt 18 éves, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét.

-Legalább a házaspár egyik tagjának igazolnia kell minimum 3 év folyamatos társadalombiztosítási (TB) jogviszonyt.

-A pár mindkét tagjának kell, hogy legyen magyarországi lakcíme.

-Mindkét fél részéről elvárás a büntetlen előélet.

-A pár egyik tagjának sincs 5 ezer forintot elérő, NAV által nyilvántartott köztartozása.

-A pár egyik tagja sem szerepel a KHR negatív adóslistáján meg nem fizetett adósság, vagy bankkártyás visszaélés miatt. (Így ellenőrizheti bárki ingyenesen, hogy szerepel-e a KHR adatbázisban.)

A TB jogviszony teljesítése okozza a legnagyobb nehézséget

A Bankmonitor csaknem 20 ezer felhasználó adatai alapján elvégzett vizsgálata alapján az érdeklődők 45 százaléka nem felelt meg a személyi feltételek legalább egyikének, ám sokan több ok miatt is elutasításra számíthattak volna az adott időpontban.

-A legnehezebben teljesíthető feltétel egyértelműen a 3 éves folyamatos TB jogviszony megléte volt: a Babaváró jogosultságukat ellenőrzők 22,1 százalékánál ez volt az egyik ok, ami miatt adott pillanatban nem kapták volna meg a támogatást.

-Nem sokkal maradt el ettől az, hogy a pár az adott időpontban nem volt házas (18,4%),

-míg 13 százalékuk „rossz adósként” szerepelt a KHR adatbázisban.

Ezekhez képest elenyésző azok száma, akik azért nem jogosultak Babaváróra, mert

-nem rendelkeztek magyarországi lakcímmel (1,2%),

-NAV tartozásuk volt (4,2%), vagy

-a feleség életkora elérte vagy meghaladta a 41 évet (1,9%).

Nem minden jogosultsági feltétel teljesíthető már az év végéig

A Babaváró igénylést ellehetetlenítő okok közül a legtöbb orvosolható, ám nagy kérdés, hogy erre rendelkezésre áll-e még elegendő idő. Egy házasságkötés például viszonylag rövid idő alatt lebonyolítható, mint ahogy egy fennálló NAV tartozás is gyorsan rendezhető, ám például a KHR adatbázisból kikerülni legkorábban a fennálló adósság kifizetését követően 1 évvel lehet. A folyamatos TB jogviszonyt illetően pedig az a kulcskérdés, hogy mennyi idő van még hátra a minimálisan elvárt 3 évből, hiszen nagyon nem mindegy, hogy hetekről, hónapokról, esetleg évekről van-e szó.

A hitelképesség is kulcsfontosságú

A jogszabályban rögzített jogosultsági feltételek teljesítése azonban nem jelenti azt, hogy a pár automatikusan sikerrel járhat egy igénylés során. Ezen túlmenően ugyanis át kell menni a bankok hitelbírálati eljárásán is - hívják fel a figyelmet a Bankmonitor szakértői. A bankok például eltérően határozzák meg a minimális életkort: van, ahol 18 éves kortól, míg máshol csak 23 éves kortól hiteleznek. Ezen kívül a bankok különböző nagyságú minimális jövedelmet várnak el a Babaváró igényléséhez, ezért előfordulhat, hogy valaki az egyik banknál megkapja a hitelt, míg a másiknál nem. A minimálisan elvárt jövedelem a legtöbb esetben az aktuális minimálbér összege (154 280 forint), aminél a Bankmonitor kalkulátorral lekérdezést végzők 4,8 százaléka kevesebb bevétellel rendelkezett.


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: