Bár az üzletekben már elérhető, a hazai lakosság továbbra sem kér a rovarfehérjéből

Noha az év elejétől már kereskedelmi forgalomban is megjelent, Magyarországon az emberek 70 százaléka sosem fogyasztana rovarfehérjét tartalmazó táplálékot, és csupán 17 százalékuk ért egyet azok bolti értékesítésével – derül ki az Agroinform.hu legújabb felméréséből.

Bár az üzletekben már elérhető, a hazai lakosság továbbra sem kér a rovarfehérjéből

Idén januártól négy rovarfaj (sáska, lisztkukac, alombogárlárva és házi tücsök) is árusítható a boltokban élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként (például fehérjelisztként), és további nyolc rovarfehérje vár engedélyezésre. A tapasztalatok szerint ez az élelmiszerfajta sokkal kisebb területen, kevesebb vízigénnyel és alacsonyabb széndioxid-termeléssel állítható elő, mint a hagyományos állattenyésztésből származó fehérje, ugyanakkor a kulturális és érzelmi elutasítás miatt szinte lehetetlennek tűnik az ilyen termékek belátható időn belüli térhódítása a hazai konyhákban.

Az Agroinform.hu szakmai portál kérdőívére érkezett közel 500 válaszból az derül ki, hogy mindössze a válaszadók 20 százaléka nyitott olyan táplálék elfogyasztására, amely rovarból származó összetevőt is tartalmaz. További 11 százalék ezt attól teszi függővé, hogy az adott összetevő felismerhető formában található-e meg az élelmiszerben (a feldolgozott rovarfehérje általában liszt vagy olaj formájában kerül az ételekbe). 69 százaléknyian azonban feltétel nélkül elzárkóznak ilyen ételek fogyasztásától.

„Ezúttal egy három évvel ezelőtti felmérésünket ismételtük meg, és az adatok azt mutatják, hogy a rovarfehérje fogyasztása a hazai lakosság körében azóta sem lett népszerűbb: a 2020-ban mért 64 százalékos elutasítási arány még kis mértékben növekedett is– mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Az elutasítás oka ugyanakkora részben az undor (42%), illetve az a tény, hogy sokan a kulturális identitás megtagadásaként tekintenek (41%) a rovarevésre. Emellett többen a kapcsolódó egészségügyi hatások ismeretének hiányát (6%) vélik kockázati tényezőnek.”

Kevesen tudják, de évtizedek óta napi szinten fogyasztunk – igaz, nem fehérjepótlás céljából –rovarokból készült élelmiszeradalékokat. Közülük a legelterjedtebb a kármin nevű, nőstény pajzstetvekből kivont színezék (E120), amely például vezető márkák húsipari és édesipari termékeiben (sajtok, kolbászok, gyümölcsjoghurtok, lekvárok és egyéb édességek, szeszes italok) is széles körben megtalálható. Szintén pajzstetvek gyantaszerű váladéka a sellak(E904), aminek számos édesség köszönheti fényes felületét.

A válaszadók 17 százaléka szerint komoly marketinggel akár évek alatt is elérhető változás ezen a területen, ugyanakkor 69 százalék szerint ahhoz, hogy a fejlett világban a rovarfehérje az emberi táplálkozás részévé váljék, minimum egy nemzedékváltásra lesz szükség, mivel a jelenlegi lakosság kulturálisan képtelen ilyen váltásra. További 14 százaléknyian nem kötik időhöz az átállást, amely szerintük elsősorban a hagyományos élelmiszerek megdrágulásával fog bekövetkezni.

Takarmányként is gyanakodva tekintünk a rovarfehérjére

Fehérjealapú takarmány vonatkozásában az EU komoly importra szorul, csak Magyarországra több mint félmillió tonna GMO szója érkezik évente az Újvilágból. Emellett tetemes mennyiségű hallisztet is felhasználunk a takarmányozás során. Ezek részleges kiváltására a rovarfehérje ígéretes alternatíva lehet.

A rovarfehérje takarmányozási célú felhasználását a válaszadók 20 százaléka tartja hasznos, ésszerű dolognak, további 27 százalék bizonyos feltételekhez kötve szintén támogatja, hogy haszonállatokat ilyen módon is tápláljanak a tenyésztők. A lakosság több mint fele tehát ebben a kérdésben is az elutasítók táborát gyarapítja. 45 százalékuk ezt a már ismert érzelmi okokból teszi, 42 százalékuk az átálláshoz szükséges tapasztalatok hiányával indokolja negatív hozzáállását, 12 százaléknyian pedig azt feltételezik, hogy a másfajta takarmánytól a hús a megszokottól eltérő minőségű lesz majd.

„A felmérés is egyértelműen azt mutatja, hogy messze még az áttörés a rovarfehérje-fogyasztás tömegessé válásának folyamatában. Egy dolog biztosnak tűnik: az érzelmi jellegű ellenérzések gyengítésének feltétele számos, a témához kapcsolódó tévhit eloszlatása is. Addig is fontos az élelmiszertermelés fenntarthatóságát más eszközökkel is elősegíteni. Ezen a téren a növényifehérje-termelés hatékonyságát alapvetően javító precíziós gazdálkodás támogatása lehet a továbblépés iránya” – tette hozzá Bolyki Bence.

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moody's

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás: