Bemutatta robotpilótáját a BYD
2025. 02. 11. 21:30
A kínai autógyártó bemutatta új önvezető rendszerét, ami számos autójához elérhető lesz, egy alacsony árú, kevesebb mint 10 ezer dollárba kerülő modellt is beleértve.
A rendszer szoftverek, mesterséges intelligencia és kamerák illetve egyéb érzékelők kombinációját használja a jármű irányítására, minimálisra csökkentve az emberi beavatkozás szükségességét.
A BYD azt is jelezte, hogy a DeepSeek mesterséges intelligenciáját is integrálja az új vezetést segítő rendszer egyes verzióiba. Az új funkciók egyelőre csak a hazai piacon lesznek elérhetőek, a nyugati országokban történő bevezetésről nem esett szó. A kínai AI modell integrálása ráadásul nehézséget jelenthet az engedélyezés során.
Eközben a Tesla még mindig nem kapott engedélyt arra, hogy Kínában is elérhetővé tegye az önvezető funkcióit. Elon Musk ezt az amerikai és kínai korlátozásokkal magyarázta. (forrás: ERSTE)
Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést
Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot
Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban
Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után
Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást
Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat
A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén
Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe
A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram
A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.