Bíróságok helyett techóriások döntenek az emberi jogokról
Az alapvető jogok és a digitalizáció rendkívül összetett kérdéseire fókuszált a 32. Közép-Európai Közjegyzői Kollokvium, amely többek között arra kereste a választ, hogy milyen hatással van a digitalizáció az alapjogok érvényesülésére, kinek a tulajdona a digitálisan keletkezett adat, illetve, hogy általában mi a jog, és a jogalkotó szerepe az élet egyre több területét átható és meghatározó digitalizációs folyamatban.
A digitalizáció kikerüli a jogrendszert, és az összes alapjogunkat érinti
„A digitalizáció ma már könnyedén képes kikerülni a jogrendszer számos területén – különösen a civil jogalkalmazásra és normaképződésre igaz ez – a kevésbé komfortos szabályozást, amihez az általa teremtett globális lehetőségek adják meg az alapot. A Bitcointól például világszerte tartózkodik a jogalkotás és az ítélkezés is” – hangsúlyozta előadásában Parti Tamás. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese, aki egyben a MOKK Adatkutató Alintézetének vezetője hozzátette, a jognak ezért egy rendkívül bonyolult kölcsönhatásrendszert kell kezelnie. Szerinte a digitalizáció és az emberi jogok kapcsolatát interdiszciplináris megközelítéssel érdemes vizsgálni, amelyre a komplexitás elméletek a legalkalmasabbak. „Az alapjogok hálózatát vizsgálva világossá válik, hogy egy komplex rendszerről van szó. Bármely alapjog érintett egy digitalizációs folyamattal, a következő lépcsőben már mindegyik az lesz” – emelte ki. Ha például a tulajdonjog érintett, ez közvetlenül kapcsolódik 12 másik alapjoghoz. Ezért nem lehet azt mondani, hogy a technológia az egyik vagy másik alapjogunkat jobban érintené, mint a másikat, mert valójában minden jogviszonyunkban az összes alapjogunkkal veszünk részt, csak a hangsúlyuk eltérő érintettségű.
Feloldhatatlan ellentét a biztonság és a versenyképesség között
„Alapvetően a technológia által generált kockázatok határozzák meg, hogy a jognak hogyan kell reagálnia már most a jelenségekre” – hívta fel a figyelmet Menyhárd Attila. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára szerint az egyik ilyen kockázat az algoritmusok okozta átláthatatlan döntéshozatal. Példaként a közösségi médiát említette, ahol nem tudjuk, milyen tartalom miért került elénk, mi az a valami, ami kiszűr minket valahonnan, vagy mi az, ami megszünteti egy jogosultságunkat. Egy további probléma, hogy egy káresetnél nem tudjuk, hogy az adott algoritmus milyen működési elvek szerint, milyen adatokra alapozva eredményezte az okozott kárt. De nem tudjuk kiszűrni a hátrányos megkülönböztetést sem az algoritmusok ismerete nélkül, ahogy fennáll a magánélethez való jog sérelmének a lehetősége is – mondta a professzor.
Szerinte a jognak az alappilléreket kell keresnie a problémák kezelésénél: ilyen a személyes autonómia védelme, a károk megelőzése és az, hogy az algoritmusok tisztességesek és megismerhetők legyenek. „Az alapvető probléma az, hogy a pillanatnyilag a jognak egyáltalán nincsenek kész válaszai a technológia által generált kihívásokra. Elsősorban azért nincsenek, mert ehhez két egymást kizáró tényezőnek kéne kibékülnie egymással: az egyik a gazdasági versenyképesség folyamatos növelésének az igénye, a másik a jogvédelmi garanciák megtartása. Az, hogy egyszerre legyünk biztonságosak és versenyképesek, soha nem megy” – fogalmazott Menyhárd Attila.
Ki a felelős a diszkriminatív algoritmusért?
Menyhárd Attila több, a mindennapi életet átszövő aktuális példát is hozott a problémakör érzékeltetésére. A munkajogi jogviszonyokban például napi szinten felmerülő kérdés, hogy az álláspályázatokat rangsoroló algoritmusok mennyire működnek diszkriminatív módon, miközben a munkáltató, aki megvásárolta a szoftvert, maga sem ismeri az algoritmus működését, tehát felelős sem lehet érte. De az adatvédelem és a magánélethez való jog problémás terepe az is, ha munkáltató egy álláspályázatnál figyelembe veszi az aspiráns közösségi média profilját a beleegyezése nélkül.
Az egészségügyi ágazatban az adattulajdon, a diagnosztikai és kezelési adatok felhasználásának lehetősége komoly kérdés. Például az, hogy kit illet a profit, ha valaki az adatokat felhasználva nagy pénzt keres? Az Egyesült Államokban per is volt abból, hogy valaki megkérdőjelezte az adatfelhasználás jogszerűségét egy ilyen helyzetben. Szintén nehéz kérdés, ki viseli a felelősséget egy olyan mesterségesintelligencia-alapú diagnosztikai szoftver esetében, amely egy sötét bőrű pacienst azért nem diagnosztizál megfelelően, mert a szoftvert világos bőrű emberekre paraméterezték? Vagy, ha felvásárol egy cég egy magánkórházat, azzal együtt jár-e automatikusan a páciensek adatainak megvásárlása is?
Dönthet-e az alapvető jogokról a Facebook?
A közösségi média terjedésével egyre gyakrabban fordul elő, hogy az alapvető jogokról nem az arra hivatott bíróság, hanem egy-egy üzleti szereplő dönt. Például, a platformot biztosító szolgáltató letilt egy politikusi nyilatkozatot. Sokan vizsgálják a kérdést, hogy az amerikai elnök szólásszabadsága korlátozható-e más személyek védelme érdekében? Felléphet-e, vagy fel kell-e lépnie a Facebooknak ezekben az esetekben, vagy ez kizárólag a bíróságok feladata? Miközben az ilyen ügyekben egyáltalán nincsenek bírósági döntések, főleg nem beszélhetünk bírósági döntések sokaságáról, amelyek valamilyen irányt adhatnának. De ha lennének, akkor is minden esetet, tényállást külön kellene megvizsgálni, hiszen minden eset egyedi mérlegelést kíván.
„Amikor az állam úgy gondolja, hogy megregulázhatók ezek a platformok, akkor rosszul gondolja. Sokkal inkább egy együttműködésben kellene gondolkodni, mert nem tudunk olyan szabályokat írni, amelyek ki tudják kényszeríteni ezeknek a jogoknak a megfelelő priorizálását” – hangsúlyozta Menyhárd Attila. Szerinte rugalmasabb megközelítésre lesz szükség rendszerszinten, mert egyre több olyan technológiai eszköz és jelenség lesz, amelyre nincs megfelelő válaszunk.
Kiemelte, hogy a bírói gyakorlatot is kezdi elérni például az a kérdéskör, hogy mi lesz az adatainkkal, ha meghalunk? Mindezt nehezíti, hogy személyiségünknek vannak olyan megjelenési formái, amelyek forgalomképessé váltak. De szintén izgalmas kérdés, hogy egy videójátékban nyitott profil, amelybe valaki rengeteg pénzt tett be, része lesz-e a jövőben a hagyatéknak?
Ugyanígy biztosan szükség lesz az írásbeliség újragondolására is. „Nagy a bizonytalanság és jelenleg nagyon konzervatív a bírósági attitűd, ami ragaszkodik a papírhoz, miközben a piacon már egészen más eszközöket alkalmaznak” – mondta Menyhárd Attila. Szerinte érdekes kérdés, ha egy tableten aláír valaki valamit, akkor ez mennyire írásbeli, vagy sem? Ahogy a szerződések és végrendeletek kapcsán is elsősorban azt a kérdést érdemes feltenni, hogy az írásbeliségnek valójában mi a funkciója? Ez egy önmagában vett érték, vagy inkább a bizonyítás felől érdemes vizsgálni. Ha igen, akkor egy számítógépen írt végrendelet is megfelelő lehet, hiszen a metaadatokból meg lehet állapítani – ahogy erre Ausztráliában bírósági döntés is van – hogy a végrendeletet ki írta.
