Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Duplázódhat a token ára, most vásároljunk?

Csütörtök délben rápillantottunk a Bitcoin (BTC) árfolyamára, és elképedtünk: egy nap alatt ugyanis majdnem 6%-kal növekedett az értéke. A történelmi érme jelenleg 62,452.65 dolláron áll, és nagyon úgy tűnik, hogy szélsebesen elindult meghódítani mindenkori csúcsát, a 68,789.63 dollárt. Ránézésre nem is jár olyan messze tőle, jelenleg csak 8,95%-kal marad el tőle.

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Duplázódhat a token ára, most vásároljunk?

A piaci hangulat tehát meglehetősen bikás, a piaci szereplők pedig egytől-egyig bíznak abban, hogy az árfolyam megkaparintja új mérföldkövét. Ehhez azonban a bikáknak kicsit még bele kell húzniuk, az új cél ugyanis a 100 000 dollár lesz.

A BTC árfolyama egyébként alig 16 hónap alatt kapaszkodott fel a 16 000 dollár alatti szintről 64 000 dollárra, és közben keményen megküzdött minden rá gyakorolt medvés nyomással. Vajon a BTC-nek mindene megvan ahhoz, hogy a bikafutam kellő elánnal induljon, és ne fulladjon ki egyhamar? 

Tanulságos on-chain adatok

Az on-chain adatok átnézésekor azt láthatjuk, hogy a BTC profit terén elérte azokat a szinteket, amelyek nyomán az ár 2021-ben elérhette eddigi legnagyobb csúcsát. A profitban lévő kínálat mérőszáma tulajdonképpen a teljes forgalomban lévő BTC-kínálat százalékos arányát méri, mely nem realizált nyereséget hordoz magában. Bizony, jól látod, a Bitcoin az utóbbi időben szépen menetel előre.

bitcoin supply

Forrás: CryptoQuant

A fenti diagram azt láttatja, hogy a Bitcoin profitban lévő kínálata szép magasra emelkedett, és a forgalomban lévő 19,64 millió token 95%-át, azaz 19,52 milliót ért el. Ez azt jelenti, hogy az összes UTXO (Unspent Transaction Outputs) 95%-a nyereségben van, ami egyáltalán nem biztos, hogy előreviszi a Bitcoin bikafutását. Ha tehát a befektetők arra hajlanak, hogy bármikor elkönyveljék a nyereségüket, azaz a BTC érmék nagy hányada nyereségben van, bizony irreálisan megnőhet a tömeges eladások száma.

De egy vélemény nem vélemény, nézzük meg a Bitcoin árfolyamának hosszú távú grafikonját is:

bitcoin árfolyam grafikon

Forrás: TradingView

A BTC árfolyama továbbra is bikás hatás alatt áll. Annak idején, a 2021-es bikafutam után a Bitcoin jelentős figyelmet kapott, elfogadási aránya pedig nőtt. Ennek folyamányaként a piaci szereplők sorra szerezték meg a tokeneket, méghozzá igen jutányos áron. Amikor pedig jött egy fordulat, és a BTC ára 25 000 dollárról 16 000 dollár alá süllyedt, amíg visszatért a 28 000 dolláros szintre, addig a volumene soha nem látott szinteket ért el.

Mindez azt engedi sejtetni, hogy a kereskedők többsége már felhalmozta azt a BTC mennyiséget, amit szeretett volna, és talán csak a legoptimálisabb időre és alkalomra vár, hogy megkapja a jussát. Éppen ezért, míg a kínálat 95%-a nyereségben tartózkodik, könnyen beindulhat egy eladási hullám. Az óvatosság tehát nem árt, hiszen a kriptók sztárja épp kritikus árzónákba készül belépni.

Az is bizonyos, hogy a BTC iránt erős az intézményi érdeklődés, hiszen az USA-beli kilenc Bitcoin spot ETF kereskedési volumene a múlt hét során elérte az új 3,2 milliárd dolláros csúcsot.

Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója egyébként úgy véli, hogy a BTC a feleződést követően mintegy 300%-kal emelkedhet. Rámutat arra is, hogy az elmúlt 14 évben a feleződések után az érme ára többnyire négyszeresére duzzadt. Scaramucci elmélete tehát az, hogy e jeles esemény után a Bitcoin akár 200 000 dollár is lehet.

A Bitcoin Minetrix előértékesítése lehengerlő 

Van itt egy új projekt, a Bitcoin Minetrix (BTCMTX), mely nagyszerűen ki tudja aknázni a Bitcoin, és a szélesebb kriptopiac jó hangulatát. 

Az ICO töretlenül halad előre, és már több, mint 11,53 millió dollárt gyűjtött. Vajon minek köszönheti ezt a bravúros sikert?

Az igazság az, hogy az ökoszisztéma Stake-to-Mine mechanizmusával üde színfolt a kriptobányászati iparágban.

A modell lényege, hogy a natív BTCMTX tulajdonosok  felhőbányászati kreditekért cserébe leköthetik a tokenjeiket. A kreditek ezek után hash-teljesítmény égetésére alkalmazhatók.

A Bitcoin Minetrix staking protokollja is lenyűgöző, a tulajdonosok cikkünk írásakor passzív jövedelem gyanánt évi 59%-os hozamban részesülhetnek. 

bitcoin minetrix

A Bitcoin Minetrix ICO-ján most 0,0137 dollárért kaphatsz meg egy natív BTCMTX tokent. Mivel az ár minden egyes szakaszban megugrik, érdemes mielőbb csatlakozni ehhez a modern projekthez.

A gyűjtés összege nagyon szépen nő, a  befektetők tehát megszavazták a bizalmat a tokennek, és már várják a nyílt piaci megjelenését is.

Nem akarsz lemaradni a friss hírekről? Akkor kövesd a Bitcoin Minetrix Telegram-csatornáját, vagy az X-fiókját.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

A Sponge kriptó elérte a 10 millió dollárnyi lekötött érmét, óriási hozamok a láthatáron

3 kriptó, ami milliomossá tehet

​​A 14 legjobb feltörekvő kriptovaluta 2024-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: