Bővítette intelligens monitoring rendszerportfolióját a Ganz

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. kibővítette a 2022-ben bemutatott Intelligent Solutions nevet viselő digitális monitoring rendszer portfolióját, így a transzformátorok mellett már forgógépek esetében is elérhető a technológia. A megoldás, amelyet eredetileg azért fejlesztettek ki, hogy távolról folyamatosan ellenőrizni lehessen többek között a transzformátorok termikus állapotát, terhelését, olajminőségét és hűtését, nagy sikert aratott a hazai és nemzetközi piacon egyaránt. A nehézgépgyártó vállalat erre a sikerre, az eddigi tapasztalatokra és a piaci igényekre alapozva fejlesztette ki a megoldás forgógépek állapotának figyelésére alkalmas változatát, amellyel akár a régebbi forgógépeket is képesek digitalizálni. A fejlesztés 2023 tavaszáig tartott, a vállalat mostanra pedig le is gyártotta az első intelligens forgógép-prototípust.

Bővítette intelligens monitoring rendszerportfolióját a Ganz

A Ganz a transzformátorok mellett a gyártásban, az energia-, olaj- és gáziparban, valamint a bányászatban és a víziparban elterjedt forgógépek előállításában és szervizelésében is hosszú múltra tekint vissza. A vállalat transzformátorokra kifejlesztett, Intelligent Solutions nevet viselő digitalizációs megoldása rendkívül sikeres volt, az ügyfelek körében végzett, előzetes piackutatásuk pedig azt is alátámasztotta, hogy nagy igény mutatkozik egy olyan rendszerre is, amely a forgógépek folyamatos, digitális felügyeletét is képes ellátni. A vállalat így intelligens állapotfigyelő technológiáját a transzformátorok után ezen villamos gépekre is kiterjesztette.

A gépek házára szerelt digitális egységgel többek között valós időben kaphatunk információt a forgógépek szigetelésének és csapágyainak működéséről. Ezek a tényezők a forgógépeknél kritikus szempontnak számítanak, hiszen a komponensek meghibásodása súlyos következményekkel, akár a berendezés kiesésével és károsodásával is járhat. A Ganz állapotfigyelő rendszere ezeket a hibákat képes azelőtt jelezni, mielőtt azok megtörténnének, lehetővé téve a gépek állapotfüggő karbantartását. Ez hozzájárul az ellátásbiztonság javításához, amellyel garantálható, hogy az akár 30-40 éves élettartammal rendelkező villamos gépek folyamatosan, megbízhatóan és biztonságosan működjenek. A rendszerben az egyedi igények szerint konfigurálható riasztásokkal teljesen testre szabható, hogy az egység milyen feltételek fennállása esetén küldjön értesítést az üzembentartók számára.

A fejlesztéssel a Ganz célja, hogy a nehézgépgyártó iparág digitalizációs szegmensében is kiemelkedő szereplőként pozícionálja magát, és ne csak gyártója, hanem szolgáltatója is legyen a transzformátor- és forgógép-piacnak. A vállalat legújabb, forgógépekre kifejlesztett intelligens megoldása egyedülálló technológia, amely által a Ganz világszinten is a nehézipar digitalizációs törekvéseinek élvonalában helyezkedhet el. A társaság rendkívül széleskörű gyártói tevékenységének köszönhetően az általa gyártott transzformátorok és forgógépek minden iparágban megtalálhatók. Mindez egy széleskörű szerviz-szolgáltatásportfólióval párosul, amelyben újabb szintet jelenthet az intelligens monitoring rendszerrel kapcsolatos szerviztevékenység. Így a Ganz ügyfelei számára már nemcsak javítási és helyreállítási megoldásokat nyújthat, hanem az adatalapú, állapotfüggő karbantartásra, élettartam-növelésre és emelt biztonságra irányuló igényeket is kielégítheti az intelligens, könnyen integrálható megoldással. Továbbá a Ganz hosszú távú célja, hogy olyan szakértői flottamenedzsment-rendszert fejlesszen ki, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre több egység állapotát is nyomon kövessék és teljes gépparkokat kezeljenek egységes szisztémában.

Egy 145 éves vállalat a digitalizáció útján

A Ganz 2022-ben lépett szintet, miután a német Maschinenfabrik Reinhausen vállalattal partnerségre lépve megalkotta az Intelligent Solutions monitoring rendszerét, amellyel elsők között hangolta össze a tradíciókkal átszőtt transzformátorpiacot a 21. századi technológiával. A vállalat transzformátorokra kifejlesztett megoldásával lehetővé tette a berendezések állapotának folyamatos figyelését. A technológia így megkönnyíti a karbantartási szükségletek pontos azonosítását és előrejelzését, ezzel egyaránt növelhető az áramellátás-biztonság és a berendezések élettartama. 

A vállalat rendkívül hosszú utat tett meg az elmúlt néhány évben, hiszen a reorganizáció után mára eljutott odáig, hogy kutatás-fejlesztési tevékenységének köszönhetően úttörő pozíciót tölt be a digitális megoldásokat nyújtó versenytársai között.

„A digitalizáció integrációja lehetővé teszi, hogy a transzformátorok és forgógépek megbízhatóbban működjenek, az adatalapú megelőző karbantartás pedig hozzájárul a költségcsökkentéshez és a hosszabb élettartamhoz. A Ganz a hagyományok és az innováció egyesítésével egy biztonságos és fenntarthatóbb jövő előtt nyitja meg az utat a nehéziparban” – mondta Farkas Gábor, a Ganz Intelligent Solutions Brand Managere.

„Az intelligens megoldások kutatás-fejlesztése és szolgáltatói portfóliónk bővítése által újabb fontos lépést tettünk meg azért, hogy a Ganz erős nemzetközi márkaként ne csak gyártója, hanem szolgáltatója is legyen a transzformátor- és forgógép-piacnak” – tette hozzá Flösser Bence, a Ganz Forgógép üzletág mérnöki irodájának vezetője.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: