Bővítette termelő- és raktárkapacitását a Goodwill Pharma Nyrt.

Bővítette raktárkapacitását, kutatás-fejlesztési és innovációs laboratóriumot, új központi irodát, valamint gyógyszergyártó üzemet épített Szegeden a Goodwill Pharma Nyrt., a csaknem 5 milliárd forintos beruházást csütörtökön adták át.

Bővítette termelő- és raktárkapacitását a Goodwill Pharma Nyrt.

Jójárt Ferenc, a szegedi cég elnök-vezérigazgatója az ünnepségen úgy fogalmazott, a Goodwill Pharma bizonyíték arra, hogyan lehet Magyarországon egy vidéki városból multinacionális gyógyszeripari céget építeni.

2022 júniusa és tavaly november vége között, a Magyar Multi Program keretében, 1,767 milliárd forintot feltételesen vissza nem térítendő uniós és hazai támogatással három helyszínen valósultak meg fejlesztések.

A cég 4-5 ezer raklapnyi gyógyszer tárolására elegendő logisztikai központot alakított ki. Épített egy a gyógyszeripari előírásoknak megfelelő gyártóüzemet, amelybe az első gépek már megérkeztek, így az év végén vagy jövő év elején elkészülhetnek az első szegedi gyártású gyógyszerek is a cégnél.

A vállalkozás a kutatás-fejlesztési tevékenységek bővítéséhez új gyógyszerlabort hozott létre, valamint Szeged belvárosában új irodaházat alakított ki - ismertette a fejlesztések részleteit az elnök-vezérigazgató.

A vállalkozás a tervek szerint egy hónapon belül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard piacára lép, további zártkörű tőkeemelést valósít meg, és az év második felében - amennyiben a piaci helyzet azt lehetővé teszi - nyilvános kibocsátást valósít meg

- jelentette be a szakember.

A Goodwill Pharma a további technológiai fejlesztések mellett tőkét gyűjt, hogy akvizíciókat hajtson végre. Újabb beruházásként pedig egy gyógynövény-feldolgozó üzem és az ehhez kapcsolódó gyártási struktúra kialakítását tervezik - mondta Jójárt Ferenc.

Az elnök-vezérigazgató a távlati célok között említette, hogy pár éven belül elérik az egymilliárd dolláros kapitalizációt, a munkavállalói létszám ezres nagyságrendűvé nő, miközben a a vállalkozás Magyarország egyik leginnovatívabb cégévé válik.

A Goodwill Pharma a gyógyszeriparban több mint 25 éves tapasztalattal rendelkező, dinamikusan fejlődő, szegedi központú cégcsoport. Magyar gyógyszeripari vállalkozásként indult, majd multinacionális piaci szereplővé vált a gyógyszeripar területén a kelet-közép-európai országokban.

A cégcsoport legnagyobb exportpiaca Szerbia, de a Goodwill Pharma Nyrt.-nek leányvállalata működik még Horvátországban, Boszniában, Montenegróban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, a tavalyi év végétől pedig Csehországban és Ausztriában is.

Az Európai Unión kívül a cég exportál az Egyesült Államokba, valamint az idei évtől Grúziába és Mongóliába is. A cégcsoport fő tevékenységei közé tartozik az étrend-kiegészítők fejlesztése, gyártása, gyógyszergyártás, gyógyszer-törzskönyvezés, logisztika és disztribúció, teljes körű gyógyszermarketing, orvosi gyógyszerismertetés.

A cég részvényeit 2022. december 29-én regisztrálták a BÉT Xtend piacára, azonban az aktív kereskedés a mai napig nem kezdődött meg. A vállalkozás törzsrészvényeinek több mint 93 százaléka az elnök-vezérigazgató és családtagjai tulajdonában van.

A Goodwill Pharma Nyrt. a BÉT honlapján közzétett tavalyi első féléves - a meghatározó leányvállalatok adatait tartalmazó - konszolidált beszámolója szerint a cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2024 első hat hónapjában 8,583 milliárd forint volt, ami több mint 20 százalékkal haladta meg 2023 azonos időszakának adatát.

A bevétel több mint 38 százaléka származott exportból, és a cég az értékesítésen belül növelte a saját fejlesztésű és gyártású termékek arányát.

A cég - a leányvállalatok külső tulajdonosainak részesedésével korrigált - adózott eredménye 933 millió forint volt, ami több mint 21 százalékkal volt magasabb a 2023 első félévinél.

Kedvező trend: egyre kevesebb vállalkozást érintenek súlyosan az infláció hatásai

Tartós javulás figyelhető meg a hazai vállalatok inflációs terheltségében: 2024 eleje óta folyamatosan mérséklődik azoknak a cégeknek az aránya, amelyek jelentős negatív hatásként élik meg az inflációt. A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 negyedik negyedévére vonatkozó felmérése szerint az elmúlt három hónapban már minden harmadik vállalat képes volt áraiban érvényesíteni az inflációt.
2026. 02. 08. 12:00
Megosztás:

Elstartolt a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonsága. Megkezdődött a hazai Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató, a GHP aktualizálása. A Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) koordinálásával felálló munkacsoport célja, hogy a jelenlegi kiadást az időközben megváltozott jogkörnyezethez, legmodernebb technológiákhoz, változásokhoz és a gyakorlathoz igazítsa.
2026. 02. 08. 11:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok megszüntette az Indiára az orosz kőolaj importja miatt kivetett büntetővámot

Az Egyesült Államok szombattól megszüntette az Indiára az orosz kőolaj importja miatt korábban kivetett büntetővámot.
2026. 02. 08. 10:00
Megosztás:

Kivontad az autót a forgalomból? Sokan rosszul tudják: mikor kell mégis gépjárműadót fizetni?

Sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy ideiglenesen kivonják a gépjárművüket a forgalomból, például eladás, hosszabb javítás vagy egyszerű spórolás miatt. Ilyenkor az egyik leggyakoribb kérdés így hangzik: kell-e gépjárműadót fizetni egy forgalomból kivont autó után?
2026. 02. 08. 09:00
Megosztás:

Az EU 20. szankciócsomagja az orosz energiát, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti

Mivel Oroszország csak akkor fog őszinte szándékkal tárgyalóasztalhoz ülni, ha nyomást gyakorolnak rá, az Európai Bizottság új, immár a 20. szankciócsomagot készíti elő, amely az orosz energiát, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti - közölte Ursula von der Leyen pénteken.
2026. 02. 08. 08:00
Megosztás:

Kína tovább szigorítja a kriptotilalmat: célkeresztben a stablecoinok és az eszköztokenizáció

Kína pénzügyi felügyeleti hatóságai új szintre emelték az ország már eddig is szigorú kriptoszabályozását. A friss intézkedések immár nemcsak a kriptokereskedelmet és a bányászatot érintik, hanem kifejezetten a stablecoinok kibocsátását, valamint a valós eszközök tokenizációját is célba veszik. A lépés a 2021-es, történelmi jelentőségű kriptotilalom óta a legátfogóbb szigorításnak számít.
2026. 02. 08. 07:00
Megosztás:

A magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők

A kormány elvárása januárban is teljesült: a magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 08. 06:00
Megosztás:

Alulértékelt kriptós részvény lehet a Cipher Mining?

A Cipher Mining neve első hallásra továbbra is elsősorban a kriptobányászathoz kötődik, ám a vállalat üzleti modellje az elmúlt időszakban látványos átalakuláson ment keresztül. Miközben bevételeinek jelentős része még mindig a Bitcoin-bányászatból származik, a cég egyre inkább az AI-adatközpontok kiszolgálására építi a jövőjét – és ez alapjaiban változtathatja meg a befektetői megítélését is.
2026. 02. 08. 05:00
Megosztás:

Profitálhat-e a Bitcoin a mesterséges intelligencia térnyeréséből?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatot végez el, amely korábban kizárólag emberekhez kötődött, beleértve a pénz kezelését, mozgatását és optimalizálását is. Az úgynevezett „agentic AI” irányzat terjedésével egyre reálisabbá válik, hogy pénzügyi döntéseket és tranzakciókat nem emberek, hanem szoftverek indítanak el – akár saját működésük érdekében, nem pedig közvetlen emberi haszonért.
2026. 02. 08. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjas vagy, de nem tudod, hová fordulj a problémáddal? Ez a „titkos térkép” megmutatja

A magyar nyugdíjrendszer egyik legnagyobb buktatója nem a szabályok bonyolultsága, hanem az, hogy sokan nem tudják, melyik ügyükkel pontosan melyik hivatalhoz kell fordulniuk. Emiatt hónapok csúszhatnak el, kérelmek pattannak vissza, és nem ritkán pénz is elúszik. Az alábbi gyakorlati útmutató abban segít, hogy nyugdíjasként vagy nyugdíj előtt állóként pontosan tudd, kihez kell menned az adott problémával.
2026. 02. 08. 03:00
Megosztás:

Tarot kártya 2026 – Megérkezett a személyes jóslatod!

2026 sorsfordító év lehet számodra. A tarot lapjai nem véletlenül kerülnek elő: rejtett lehetőségekre, döntésekre és belső átalakulásra hívják fel a figyelmedet. Olvasd úgy a jóslatot, mintha neked üzenne – mert pontosan ezt teszi.
2026. 02. 08. 02:00
Megosztás:

Újraszámolják a nyugdíjadat, ha igaz Rád ez a feltétel!

Sokan reménykednek abban, hogy a nyugdíjuk összege utólag megemelhető, ám a valóság jóval szigorúbb: 2026-ban is csak nagyon korlátozott esetekben van mód a nyugdíj újraszámítására. A szabályok azonban léteznek, és akik megfelelnek a feltételeknek, komoly összegektől eshetnek el, ha nem élnek időben a lehetőséggel.
2026. 02. 08. 01:00
Megosztás:

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás: