Bővíti klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary

A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve bővíti elsősorban a daganatos megbetegedések kezelésére irányuló klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary Kft. - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Bővíti klinikai kutatóprogramját az MSD Pharma Hungary

A közlemény szerint a gyógyszeripari cég magyarországi leányvállalata és az SZTE közös kutatás-fejlesztési tevékenysége a vizsgálatok gyorsabb elindítását és az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést is szolgálja.

Az MSD a magyarországi egyetemek közül elsőként az SZTE-vel megkötött stratégiai megállapodását bemutató közlemény idézi Rovó László rektort, aki kifejtette, az onkológiai terápiák manapság már igen összetettek, bonyolultak és időigényesek, ezért egyre nagyobb szakértelmet kívánnak meg minden résztvevőtől. Hazánkban a vezető halálokok közé tartoznak a daganatos megbetegedések. A terápiás területen óriási jelentőségük van a klinikai vizsgálatoknak, hiszen a betegek ezáltal olyan új, innovatív gyógykezeléshez juthatnak, amelyek a napi gyógyítási rutinban még nem jelentek meg.

Fendler Judit, az egyetem kancellárja közölte, a klinikai vizsgálatok szervezése és támogatása évek óta az SZTE prioritásai közé tartozik. Ezek a vizsgálatok amellett, hogy a betegek jóllétét szolgálják, jelentős bevételi forrást jelentenek az egyetemnek.

Az egyetemen a klinikai vizsgálatok első szakaszának elvégzésére is mód nyílik. Egy klinikai fázisban lévő készítmény első kipróbálása embereken rendkívül szigorú és pontosan szabályozott követelmények mentén, önkéntes résztvevőkkel történik kizárólag az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet által akkreditált centrumokban, mint amilyen a szegedi is.

Barótfi Szabolcs, az MSD magyarországi klinikai kutatási igazgatója tudatta, Szegeden jelenleg tizenkét a cég által indított vizsgálat folyik, és a magas szintű kooperációtól ennek a számnak a további emelkedését várják.

Az MSD Pharma Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb klinikai kutatással rendelkező gyógyszeripari vállalataként több mint 800 alany bevonásával 300 helyszínen 78, etikai és hatósági normák mentén szigorúan szabályozott aktív kutatást folytat, melyekben a betegek saját akaratukból vesznek részt. A cég az SZTE részére nem csupán innovatív klinikai vizsgálati technológiákhoz biztosít elsőbbségi hozzáférést, de szakmai tanácsadással és képzésekkel is támogatja az intézmény kutatóit, orvosait.

Az MSD Magyarországon az egyik legnagyobb K+F beruházónak számít, évente 2-3 milliárd forintot fordít klinikai vizsgálatok támogatására, világszinten pedig éves bevételének több, mint negyedét kutatás-fejlesztésbe invesztálja - közölte az igazgató.

A New York-i tőzsdén jegyzett Merck & Co., Inc. az USA-n és Kanadán kívül MSD néven tevékenykedik. Az MSD Budaörsön működteti közép-kelet-európai disztribúciós központját. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a több mint 110 alkalmazottat foglalkoztató MSD Pharma Hungary Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2021-ben -  a 2020-asnál 8,5 százalékkal több - 33,891 milliárd forint volt. Az árbevétel több mint 10 százaléka exportból származott. A vállalkozás adózott eredménye 2020-ban 924 millió, 2021-ben 1,082 milliárd forint volt.

Tájékoztatás az augusztusi nyugdíjkifizetésekről - Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a nyugdíjasok már most felkészülhetnek az augusztusi nyugdíj érkezésére.
2025. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a magyar nyugdíjkifizetések, komoly veszély leselkedik

A népességfogyás árnyékában – Veszélyben a nyugdíjrendszer fenntarthatósága? Lássuk a számokat!
2025. 08. 03. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2025. 08. 02. 23:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 22:00
Megosztás:

Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások

Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 02. 20:00
Megosztás:

Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására

Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
2025. 08. 02. 19:00
Megosztás:

A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat?

A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégiai fontosságú szervezeti kérdés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a tudatos határhúzás és a támogató vállalati kultúra elengedhetetlen a hosszú távú hatékonyság és a munkavállalói jóllét fenntartásához.
2025. 08. 02. 17:00
Megosztás:

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
2025. 08. 02. 16:30
Megosztás:

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Aki butik jellegű fesztiválra jár, az többet hajlandó fizetni?

Egyre több a butik fesztivál (vagy boutique festival angolul) Magyarországon, amelyek egy kisebb, exkluzívabb hangulatú zenei vagy kulturális rendezvényt valósítanak meg, Ezek a minőségre, egyediségre és különleges élményre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a tömegre vagy a gigaméretre. A Balatonon ilyen például a Paloznaki Jazzpiknik amely 2025. július 31‑én, vette kezdetét. De ezen kívül is több tucat ilyen rendezvény lesz a Balatonnál.
2025. 08. 02. 14:00
Megosztás:

Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege. Ennek ellenére továbbra is szépen teljesít a magyarországi hitelpiac, 2025 első felében jelentős növekedésről beszélhetünk. Eközben az új lakáshitel-szerződések átlagos összege meghaladta a 20 millió forintot, amire korábban még nem volt példa - írja közleményében a Bank360.hu szakportál.
2025. 08. 02. 13:00
Megosztás:

Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 12:00
Megosztás:

Tiltakozik a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők érdekképviselete

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) ellenzi, hogy a visszaváltott palackok után az automatarendszert üzemeltető kiskereskedőknek járó díjat a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. a felére akarja csökkenteni - közölte az OKSZ pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 02. 11:00
Megosztás:

Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz

A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
2025. 08. 02. 10:00
Megosztás:

RMDSZ-es kormányfőtitkár-helyettest és államtitkárt nevezett ki a román kormány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről Faragó Péter Arad megyei politikust nevezte ki kormányfőtitkár-helyettessé a bukaresti kormány. Ötvös Koppány Bulcsú a művelődési minisztérium államtitkára lett.
2025. 08. 02. 09:00
Megosztás:

Az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. 08. 02. 08:00
Megosztás:

Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért

A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
2025. 08. 02. 07:00
Megosztás:

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.
2025. 08. 02. 06:00
Megosztás:

SEI kriptovaluta árfolyam elemzés és előrejelzés

SEI token robbanásszerű növekedés előtt állhat – technikai és fundamentális jelek is alátámasztják Egy új Layer 1 csillag emelkedik?
2025. 08. 02. 05:00
Megosztás:

Drasztikusan módosították a korábbi foglalkoztatottsági adatokat

A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 73 ezerrel nőtt júliusban az Egyesült Államokban, elmaradva a 104 ezer fős várakozástól.
2025. 08. 02. 04:00
Megosztás: