Csaknem megháromszorozza létszámát a call centereket üzemeltető Binax cégcsoport

Az eddigi 150 dolgozó mellé idén még 150-et, jövőre pedig 120 új alkalmazottat vesz fel a zalaegerszegi központú, call centereket üzemeltető Binax cégcsoport - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a cégcsoport tulajdonosa.

Csaknem megháromszorozza létszámát a call centereket üzemeltető Binax cégcsoport

Ott Tibor elmondta: az 1998-ban Zalaegerszegen indult és jelenleg Nagykanizsán is partnereinek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységet végző cégcsoport hat társaságból áll. A két zalai városban ügyfélszolgálati tevékenységgel, piaci és közvélemény-kutatással, valamint értékesítési kampányok támogatásával foglalkoznak.

Tevékenységükhöz elengedhetetlen a kiemelkedő szintű informatikai és energetikai háttér, hogy munkaidőben 99,99 százalékos biztonsággal foglalkozzanak ügyfeleik kiszolgálásával. Példaként említette, hogy az ukrajnai háború óta megnégyszereződött a kibertámadások száma, de egy esetleges infrastrukturális probléma esetén is akár tíz napig képesek a teljes rendszerüket működtetni saját energetikai erőforrásaikkal.

A 2012-ben Zalaegerszeg innovációs díjával kitüntetett cégcsoport tulajdonosa arról is beszámolt, hogy a koronavírus-járvány miatt megfogyatkoztak a partnereik, így 150 főre csökkent az alkalmazottaik száma. Túlnyomó többségében nőket alkalmaznak, akik között nagyon sok a kisgyermekes, egyedülálló, idős szüleiket gondozó, így az ő érdekükben is lehetőséget teremtettek a járvány idején az otthoni munkavégzésre.

Az elmúlt év végén jelentős informatikai és ingatlanfejlesztést indítottak, illetve a munkahelyek bővítését is megkezdték. Nemrég 50 új alkalmazott állt munkába, jelenleg zajlik további félszáz munkaerő kiválasztása, de a nyár végén még újabb 50 ember felvételét tervezik, jövőre pedig még 120 dolgozóval kívánják bővíteni a létszámukat - ismertette Ott Tibor. Az MTI kérdésére közölte: a nyereséggel működő cégcsoport 2021-ben mintegy 1,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, a tavalyi évet pedig várhatóan 2,2-2,5 milliárd forint közötti bevétellel zárják. A vállalatcsoport 2023-ra 3 milliárd forint körüli árbevételt tervez, fejlesztéseit saját forrásból hajtja végre.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) egyebek mellett arról beszélt, hogy tavaly decemberben mindössze 2,6 százalék volt Zalaegerszegen a regisztrált munkanélküliek aránya, a következő két évben pedig 1700 új munkahely jöhet létre a városban. Ebből komoly részt jelent a Binax fejlesztése, ami azért is figyelemre méltó, mert a főként férfiak számára munkát adó ipari beruházások mellett a cégcsoport jelentős számban alkalmaz nőket.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) jelezte: nem jöttek be azok a tavalyi riogatások, hogy Magyarországon megnövekszik a munkanélküliség, recesszió várható, sőt ma már inkább azt vetítik előre az elemzők, hogy 2023-ban is növekedni fog a magyar gazdaság. Már egy százalékos növekedés is több százmilliárd forintot jelent a nemzetgazdaságnak, amelyhez a Binaxhoz hasonló vállalkozások is hozzájárulnak.

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás:

Hazárdjáték két keréken: a robogók és az e-rollerek többsége továbbra is biztosítás nélkül közlekedik

Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül vesz részt a forgalomban.
2026. 04. 24. 14:30
Megosztás: