Csaknem négyszázan kezdik meg önkéntes katonai szolgálatukat

Csaknem négyszázan kezdik meg kiképzésüket az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) keretén belül, a legalább fél éves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Csaknem négyszázan kezdik meg önkéntes katonai szolgálatukat

Azt írták: idén már második alkalommal indul el a kiképzés az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) keretén belül, hétfőn a tervek szerint négyszázan vonulnak be a területvédelmi zászlóaljakhoz, hogy megkezdjék felkészítésük első ciklusát. Felidézték: a kormányzati céllal összhangban a HM és a Magyar Honvédség megteremtette a honvédelem ügye iránt érdeklődők számára egy olyan katonai szolgálat lehetőségét, amely hat hónapból áll és amely - a tartalékos döntése alapján - egyszer hat hónappal meghosszabbítható. A honvédelmi tárca egyik célja volt, hogy olyan fiatalokat szólítson meg, akik kénytelenek szüneteltetni tanulmányaikat és erre az időre nem csupán stabil kereseti lehetőséget szeretnének, de olyan, a mindennapi életben is hasznosítható tudás és ismeretek megszerzését is fontosnak tartják, amellyel a későbbi elhelyezkedésük is könnyebb lehet.

Az önkéntes katonai szolgálat az első nyolc hétben alapkiképzésen, majd géppuskával és pisztollyal végrehajtott általános lövész alapképzésen vesz részt az önkéntes katona. A különféle foglalkozások során műszaki, híradó, általános harcászati, egészségügyi, vegyivédelmi és területvédelmi ismereteket sajátíthat el. Ezt követően választhat, hogy marad az eddigi képzést végző területvédelmi köteléknél és lövész kiképzésen vesz részt, vagy szakfelkészítést kap egy úgynevezett műveleti besorolású alakulatnál az ország más pontján. Ehhez magasabb színtű alkalmassági vizsgálat szükséges, amely teljesítése után búvár, ejtőernyős, logisztikai, vagy esetleg speciális lövész képzéseket kap és megismerkedhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített gépjárművek, harcjárművek, illetve munkagépek kezelésével is.

Az első kiképzési ciklus végén a résztvevő katona az egységes követelmények alapján a fegyveres harc alapfeladataira kiképzett, a katonai szolgálat normáit ismerő és követő, a katonai szolgálattal járó fizikai terhelések elviselésére képes katona lesz, aki alapvető katonai ismeretekkel és képességekkel rendelkezik a második ciklusban tervezett további szakalapozó és szakkiképzések megkezdéséhez. Már ez az első ciklus átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzést, valamint stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is kínál - írta a tárca.

Hozzátették: az önkéntes katonai szolgálat második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz-és konfliktuskezelési, problémamegoldási- és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedést, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása. Felhívták a figyelmet arra, hogy a szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de a jelentkező az önkéntes katonai szolgálat ideje alatt dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása közben, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként folytatja.

A Magyar Honvédség szinte valamennyi civil szakma képviselőjét tudja foglalkoztatni, amennyiben az érdeklődő a katonai hivatásra nem csak átmeneti lehetőségként gondol. További lehetőségek nyílik meg előtte a misszióban való szolgálatteljesítés, akár tartalékos katonaként is - írták.

A tárca közlése szerint a szolgálatra jelentkezők elsajátíthatják az ország védelméhez szükséges katonai ismereteket, miközben havi illetmény mellett élelmezési és egészségügyi ellátás, utazási költségtérítés illeti meg őket, szükség esetén szociális támogatásban részesülhetnek és igénybe vehetik a katonáknak járó vásárlási kedvezményeket.

A legalább fél éves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél - összesen egy - évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak a képzést követően.

Az Önkéntes Katonai Szolgálat első évében, tavaly bevonultak közül a program elvégzését követően 418-an választották hivatásul a katonai szolgálatot.


Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás: