Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban

A húsvéti költések után lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése májusban: a teljes forgalom 2,1%-kal bővült éves szinten, havi alapon azonban 1,3%-os csökkenés történt. A 2021-es bázist 1,7%-kal haladja meg a kiskereskedelmi forgalom. Bár az ünnepi időszak után a vártnál nagyobbat fékezett a bővülés üteme, a kiskereskedelmi forgalom továbbra is növekvő pályán van, és várakozásaink szerint a növekvő trend kitart 2025-ben. Az első öt hónapot tekintve a bővülést a nem élelmiszer kategória hajtja, míg az élelmiszer kategória folyamatosan veszít lendületéből.

Csökkent a kiskereskedelem lendülete májusban

A kereskedelem teljesítménye

A májusi szezonális és naptárhatástól kiigazított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,3%-kal maradt el az áprilisitól. Általános visszaesésről beszélhetünk, ugyanis mindhárom fő kategóriában csökkent a volumen: az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelemben és a nem élelmiszereknél egyaránt 1%-kal, míg az üzemanyagok esetében 3,9%-kal volt kisebb a forgalom volumene, mint a megelőző hónapban. A mostani adat 1,7%-kal van a 2021-es év havi átlaga felett, ami illeszkedik a másfél éve tartó lassú növekedési trendbe.

Éves összehasonlításban a lendület csökkenése látszik: 2,1%-kal nőtt a forgalom tavaly májushoz képest. A bővülést egyértelműen a nem élelmiszer kategória hajtotta (+4%), miközben az üzemanyag forgalom lefele húzta azt (-1,1%). Az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes kereskedelem lényegében stagnált (+0,5%), amiből az látszik, hogy az élelmiszer árrésstopnak nincs tartós forgalom növelő hatása.Üzemanyag forgalom nélkül 2,7% volt az éves növekedés.

Kiskereskedelmi üzletek forgalma üzlettípusonként

Forrás: Bloomberg

Várakozásunkhoz képest jobban lassult a növekedési a húsvéti ünnepi időszak után, ami elsősorban az élelmiszer kategória alacsony számainak tudható be. Ez a kategória a húsvéttal megtolt áprilist leszámítva év eleje óta folyamatosan veszít lendületéből. Ezzel szemben a nem élelmiszer kategória stabilan növekedett az első öt hónapban.

A nem élelmiszer kategórián belül az illatszer; bútor, műszaki cikk és iparcikk jellegű vegyes kereskedelem havi és éves szinten növelte forgalmát. Ezekre az elmúlt időszakban amúgy is stabil bővülés volt jellemző, májusban az illatszer kategóriát az árrésstop kibővítése segíthette a 2,2%-os havi forgalom növekedésben. Az élelmiszer árrésstop alapján ennek hatása még a júniusi adatokban is érződhet. A bútor, műszaki cikk és iparcikk kategóriákra pozitív hatással lehet a SZÉP-kártya pénzek lakásfelújításra való fordítása.

Májusban 4,8%-kal bővült a hazai csomagküldő és internetes kereskedelem forgalmának volumene éves alapon, míg az előző hónaphoz képest 2,0%-os csökkenés történt. A kiskereskedelmi forgalomból való részesedése jelenleg 8,1% (ami 0,3 százalékpont részarány csökkenést jelent havi alapon).

Az első öt hónapban a kiskereskedelem 3,1%-kal bővült (üzemanyag forgalom nélkül +3,5%) Az első öthavi bővülés az üzletek széles körére kiterjed, de legnagyobb mértékben a nem élelmiszer kategória hajtja a növekedést (+4,6%).

A kereskedelem meghatározó folyamatai:

A kereskedelem ágazatban egyértelműen a beruházások csökkenése látszik. A beruházások teljesítményértékének átlagos szintje közel 12%-kal volt alacsonyabban az első negyedévben, mint a 2023-as csúcs. Emellett részaránya a nemzetgazdasági összesen belül is évek óta csökken. Ezt a negatív tendenciát az árrésstop fenntartása tovább ronthatja.

A GKI üzleti bizalmi indexe a májusi csökkenés után júniusban egy ponttal emelkedett, ezen belül a kereskedelem alindexe nem változott (az Eurostat mérése szerint is javult a hazai üzleti bizalom). Míg a foglalkoztatási indikátor júniusban sem változott, addig a kereskedelem árképzési terveit mutató ár indikátor júniusban növekedett az előző hónaphoz képest.

A GKI fogyasztói bizalmi index a júniusi bő két pontos csökkenéssel 19 havi mélypontra esett (az Eurostat mérése szerint is romlott a hazai fogyasztói bizalom). A fogyasztói bizalom több, mint egy éve nem tud érdemben erősöni, jelenleg is alacsonyabb szinten van, mint tavaly ilyenkor. Az áprilisban az egyes élelmiszerekre bevezetett árrésstop hatása egyszeri volt, annak kiterjesztése a háztartási és kozmetikai cikkek egykörére már nem gyakorolt érdemi pozitív hatást a fogyasztók hangulatára. A fogyasztói bizalom alakulásában szerepet játszó áremelkedést vizsgálva azt látjuk, hogy a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét kitevő árucsoportok közül az élelmiszerek ára 5,9%-kal nőtt, míg az üzemanyagé 4,8%-kal csökkent májusban (áprilishoz képest az élelmiszerek 0,6%-kal drágultak, míg az üzemanyag 1,9%-kal olcsóbb lett), ugyanakkor a lakosság inflációs érzékelése továbbra is jóval magasabb a tényadatoknál.

Az EU27 gazdasági hangulatindexe júniusban egy ponttal csökkent (94,0), a fogyasztói bizalmi indexe pedig lényegében stagnált (-14,8).

Kiskereskedelmi forgalom, reálbér és fogyasztói bizalom

Forrás: Bloomberg

Áprilisban a reálbérek 5,2%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A jelenlegi inflációs környezetben az 5% feletti reálbér növekedés erősnek mondható, így a lakosság számára elkölthető jövedelem tovább nőtt. A jövedelemnövekedés érdemi részét fogyasztásra költhetik a háztartások.

Májusban nőtt a foglalkoztatottak száma az előző hónaphoz képest, ugyanakkor éves szinten csökkenés történt. A háromhavi adatoknál pedig enyhe javulás sem látható.

A következő hónapokat meghatározhatja, hogy a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság közepette a vállalatok beruházási döntéseiket elhalaszthatják, ami továbbra is mérséklődő munkakeresletet jelenthet. Az üres álláshelyek számának csökkenése és az ipari szektorokban látható csoportos létszámleépítések (ami folytatódott júniusban is) kedvezőtlen képet vetítenek előre.


Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós digitális szabályokat

Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok videóajánló rendszere sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályt (DSA), mivel működése káros tartalmak ismételt megtekintésére késztetheti a felhasználókat, különösen a kiskorúakat és a mentális problémákkal küzdőket - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2026. 11. 06. 19:30
Megosztás:

Zsarolóvírusok: amikor nemcsak az adatok, hanem egy szervezet működése is veszélybe kerül

Egyetlen sikeres kibertámadás elegendő lehet ahhoz, hogy egy vállalat, intézmény vagy akár egy egészségügyi szolgáltató informatikai rendszerei részben vagy teljesen működésképtelenné váljanak. A zsarolóvírusok ma már nem csupán az adatok titkosításával okoznak károkat: a támadók egyre gyakrabban bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával is fenyegetőznek. A védekezés ezért nem kizárólag informatikai kérdés, hanem a szervezeti működés, a felkészültség és a válságkommunikáció próbája is.
2026. 11. 06. 18:30
Megosztás:

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértáblát terveznek az egészségügyben

Új, a végzettséget és a szakmai tapasztalatot is figyelembe vevő bértábla bevezetését tervezi az Egészségügyi Minisztérium az ágazat nem orvosi munkaköreiben. A kormányzat által az egészségügyi ágazatnak bejelentett 510 milliárd forintos többletforrás legnagyobb tétele a szakdolgozói bérrendezés lenne, ami 123 500 dolgozót érint.
2026. 11. 06. 18:00
Megosztás:

Novembertől újra a Nébih-hez tartozik az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe

Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeletet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 17:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a HungaroControl élén

Január 1-jével új vezető érkezik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt élére: a tulajdonosi jogokat gyakorló Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Dr. Kállai Évát nevezte ki a szakszolgálat vezérigazgatójának. Turi Ferenc jelenlegi vezérigazgató december 31-ével távozik a cégtől.
2026. 11. 06. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközben a háttérben a Bastion és a Coinbase biztosítja a letétkezelést.
2026. 11. 06. 16:30
Megosztás:

NAV: tiltott e-cigarettákat találtak több árusnál

Tiltott e-cigarettákat (vape) találtak három árusnál a kecskeméti piacon - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 11. 06. 16:00
Megosztás:

Távolról irányított betonüzemek: újabb fejlesztés az építőanyag-iparban

Az építőanyag-ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a megfelelő szakemberek megtalálása, a nyereségesség fenntartása és a vásárlói igények magas színvonalú kiszolgálása. A Duna-Dráva Cement (DDC) távvezérlésű rendszere ezekre a kihívásokra kínál új választ: a digitális vezérlőközpontból egyszerre több betonüzemben történő gyártás is irányítható. A fejlesztés azonban túlmutat a technológián: a termelés, a logisztika és a munkaszervezés összehangolásával a betonipar működését is új alapokra helyezi.
2026. 11. 06. 15:30
Megosztás:

Rekordon a kékgallérosok váltási kedve: már a fizikai dolgozók is 700-800 ezres béreket kapnak

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
2026. 11. 06. 15:00
Megosztás:

Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás:

A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok

A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra csökkent. Európában a 10 éves Bund hozama 4 bázisponttal 3,25%-ra mérséklődött, a 2 éves hozam pedig közel 4 bázisponttal került lejjebb.
2026. 11. 06. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás: