Csökkent a Mol-csoport EBITDA-eredménye az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest

A Mol-csoport 258,9 milliárd forint (714 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévi 271,7 milliárd forint (833 millió dollár) után -olvasható a péntek hajnalban közzétett negyedéves jelentésben.

Csökkent a Mol-csoport EBITDA-eredménye az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest

Az eredmény elmaradt a Portfolio.hu elemzői által várt 776 millió dolláros szinttől. A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a társaság integrált, válságálló üzleti modellje jól vizsgázott és a kihívásokkal teli időszakban a szabályozási környezet negatív hatásai ellenére is sikeres maradt. "Upstream üzletágunk (kutatás-termelés) növelte a hazai kitermelési szintet, saját kőolajat hoztunk Azerbajdzsánból Európába, és folytattuk azokat beruházásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a tengertől elzárt finomítóink különböző forrásokból származó kőolajhoz jussanak. A Fogyasztói Szolgáltatások pedig megerősödve került ki a tavalyi válságból, és megkezdte lengyelországi tevékenységét" - értékelte a negyedéves eredményeket Hernádi. Jelezte: az ukrajnai háború gazdasági hatásai "még jó ideig velünk maradnak és megváltoztatják az európai energiaszektor kilátásait."

A kutatás-termelés szegmens első negyedévi "tiszta" EBITDA-ja 102,9 milliárd forintra (283 millió dollár) esett az előző évi 163,1 milliárd forintról (504 millió dollár) a csökkenő olaj- és gázárak, a magyarországi termelésre kivetett bányajáradék és a horvát gázárszabályozás miatt. A kiemelkedő mezőfejlesztési erőfeszítéseknek köszönhetően Magyarországon és az iraki Kurdisztánban is egyaránt nőtt a termelési szint, amely a negyedévben csoportszinten - a termelési előrejelzést meghaladva - napi 95 ezer hordó fölé emelkedett.

Az üzletág az első három hónapban 74,2 milliárd forint (205 millió dollár) egyszerűsített szabad pénzáramot termelt. Az első negyedévben folytatódott Magyarországon a sekélygázprogram, amelynek keretében három kutat is sikeresen teszteltek. A program 2019-es kezdete óta 21 újsekélygáz kutat fúrtak, amelyből 19 lett sikeres. A feldolgozás és kereskedelem (downstream) újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-ja 108,7 milliárd forint (299 millió dollár) volt, a tavalyi 85 milliárd forint (254 millió dollár) után. A petrolkémia árrésnyomás alatt maradt, a szegmens finomítói és kereskedelmi teljesítménye a Magyarországon kivetett extraprofitadó ellenére is ellensúlyozta a negatív hatásokat.

Az üzemanyag-értékesítés az első negyedévben 16 százalékkal növekedett a tavalyi első negyedévhez képest. Az üzemanyagkereslet Szlovákiában 3 százalékkal, Horvátországban 1 százalékkal nőtt, Magyarországon viszont 14 százalékkal csökkent az ársapka decemberi kivezetése miatt. Márciusban a Mol által is tulajdonolt azerbajdzsáni ACG mezőről Azeri Light típusú kőolajat szállítottak a pozsonyi Slovnaft finomítóba, amely jelentősen növeli a vállalatcsoport kőolajbeszerzési rugalmasságát. A fogyasztói szolgáltatások üzletágának EBITDA-ja 97 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a javuló keretszabályozásoknak, valamint a nem-üzemanyag típusú termékekre vonatkozó árrés növekedésének köszönhetően. Az értékesítési szint 16 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévi adatokhoz képest, melybe beleértendő a lengyelországi Lotos felvásárlásból fakadóan eladott plusz 200 millió liter is. A Fresh Corner boltok száma az első negyedév végére 1172-re nőtt a tavaly első negyedévi 1081-ről.

A gáz üzletág EBITDA-ja 28,7 milliárd forintra (79 millió dollár) emelkedett az előző évi 15,5 milliárd forintról (48 millió dollár) a növekvő exportvolumeneknek köszönhetően. A csökkenő gázárak és a változó szállítmányozási útvonalak pozitív hatással voltak a gázfogyasztási költségekre. Az egyszerűsített szabad pénzáram 517 millió dollárt ért el az első negyedévben, amely éves összevetésben 2 százalékos emelkedésnek felel meg, de 2 millió dollárral marad el a negyedik negyedéves eredménytől. Az organikus beruházások értéke 196 millió dollárra csökkent az előző évi 323 millió dollárról.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2766 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3042, a legalacsonyabb 2312 forint volt.


100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás: