Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD

Az iparosodott országok szervezete (OECD) az ukrajnai háború miatt jelentősen rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését; szerdán a honlapján publikált jelentésében a korábban jelzett 4,5 százalék helyett 3,0 százalékos növekedést vár az idén, és 3,2 százalék helyett 2,8 százalékost jövőre.

Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD

Az OECD megfogalmazása szerint a növekedés lassulásával kell megfizetni a háború árát alacsonyabb jövedelmek és a kevesebb munkalehetőség formájában. A háború előtt a világgazdaság a koronavírus-járvány után erős, bár egyenlőtlen fellendülés felé tartott. Az ukrajnai konfliktus és az ellátási láncok zavarai, amelyeket a zéró-Covid-politika miatti kínai leállások súlyosbítanak, komoly csapást mérnek a fellendülésre az OECD magyarázata szerint.

A növekedés a vártnál lényegesen gyengébb lesz szinte minden gazdaságban. A legsúlyosabban érintett országok többnyire Európában találhatók, amely az energiaimport és a menekültáradat révén is nagymértékben kitettek a háború következményeinek. Az infláció is magasabb lesz és tovább tart, mint korábban feltételezték - mondta Mathias Cormann, az OECD főtitkára. Az inflációs nyomást fokozó magasabb nyersanyagárak világszerte sújtják a nemzetgazdaságokat, visszafogják a reáljövedelmeket és a reálkiadásokat, ami tovább rontja a fellendülést.

Az ukrajnai háború miatt elszállt az a remény, hogy gyors véget ér a magas infláció, a magas élelmiszer- és energiaárak, valamint az ellátási lánc problémáinak további súlyosbodása azt jelenti, hogy a fogyasztói árindex a korábban vártnál később és magasabb szinten fog tetőzni - írja az OECD jelentése.

Az új előrejelzések alapján a háború nagy és globális hatással van az inflációra, amely Németországban 7,2 százalékon, az Egyesült Királyságban 8,8 százalékon és az Egyesült Államokban 5,9 százalékon már 40 éves csúcsot ért el.

Németország idei GDP-növekedési előrejelzését az OECD mostani prognózisában a 2021 decemberi prognózisban megadott 4,05 százalékról 1,87 százalékra csökkent. Az Egyesült Államokét 4,19 százalékról 2,46 százalékra, az euróövezet 17 tagországáét 4,32 százalékról 2,62 százalékra csökkentette az OECD. Az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését 5,52 százalékról 3,96 százalékra vette vissza.

Két ország növekedési előrejelzésén javított az OECD: az argentin növekedés 3,57 százalék lehet 2,48 százalék helyett, a török pedig 3,72 százalék 3,29 százalék helyett.

Az OECD szerint az infláció 8,5 százalékon csúcsosodik ki az idén a tagországok körében, majd 2023-ban 6,0 százalékra mérséklődik. Decemberi előrejelzésében az OECD még 5 százalékos inflációt várt az idén és 3 százalékost jövőre.

A magyarországi infláció az idén 10,3 százalék lesz az OECD szerint, míg az előző prognózis még 6 százalékot jelzett. A magas inflációs és alacsony növekedési kilátások ellenére sem számít a hetvenes években tapasztalthoz mérhető stagfláció kialakulására az OECD, amikor az olajár-sokk szabadította el a fogyasztói árakat a munkanélküliség növekedése kíséretében. Elsősorban azért, mert a fejlett gazdaságok sokkal inkább támaszkodnak a szolgáltatóipari szektorokra, mint az energiaintenzív feldolgozóipari szektorokra.

"Az infláció költségeinek mérséklése érdekében a terheket meg kell osztani a nyereség és a bérek között, azaz a munkaadók és a munkavállalók között tárgyalásokat kell folytatni e költségek méltányos megosztásáról és a bérek árspiráljának elkerüléséről" - mondta Laurence Boone, az OECD vezető közgazdásza.

Az OECD elemzésében elérkezettnek látja az időt a monetáris politikai ösztönzők fokozatos megszüntetésére az olyan magas inflációjú gazdaságokban, mint például az Egyesült Államok, vagy a kelet-európai országok.

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás: