Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése

Bizonytalanná vált az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer 2027. március 1-jére tervezett indulása, miután a közbeszerzési döntőbizottság (DKOM) megsemmisítette a rendszerhez szükséges internetes értékesítési felület, mobilalkalmazás és adatkapcsolati rendszer kialakítására kiírt közbeszerzés eredményét - írta hétfőn a Jutarnji List című horvát napilap.

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése

A horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) májusban választott kivitelezőt az internetes értékesítési felület, a mobilalkalmazás és az adatkapcsolati rendszer kialakítására. A DKOM azonban július végén megsemmisítette a döntést, miután az egyik vesztes pályázó kifogást emelt az eljárás ellen.

A lap szerint a HAC 330 ezer euróra becsülte a közbeszerzés értékét. A munkát a Bos Projektből, az Infiniumból és a brit AMR CyberSecurityből álló konzorcium nyerte el 329 500 eurós ajánlattal. Az eredmény ellen a 379 ezer eurós ajánlatot benyújtó Abysalto fellebbezett.

A DKOM helyt adott a panasznak. Megállapította egyebek mellett, hogy a nyertes konzorcium által megjelölt szakemberek nem feleltek meg maradéktalanul a pályázati feltételeknek, mert a kiírásban előírt műszaki végzettség helyett két, más szakterületen diplomát szerzett szakembert neveztek meg.

A bizottság azt is kifogásolta, hogy a konzorcium által benyújtott ISO-tanúsítvány csak a kiberbiztonsági tevékenységre vonatkozott, miközben a HAC olyan igazolást kért, amely a szoftverfejlesztést, valamint az informatikai és kommunikációs rendszerek integrációját is lefedi. A DKOM ezért megsemmisítette az eredményhirdetést, és az ajánlatok újbóli elbírálására kötelezte az autópálya-kezelőt.

A HAC-nak most újra kell értékelnie az ajánlatokat. Az eljárást akár meg is semmisítheti, mivel a másik két ajánlat meghaladja a közbeszerzés becsült értékét.

A Jutarnji List szerint a késedelem azért jelenthet kockázatot, mert az alkalmazás elkészítésére hat hónapot irányoztak elő. Ha a szerződést szeptemberben megkötötték volna, a fejlesztés 2027 februárjára készülhetett volna el. Az új útdíjrendszer fő kivitelezője, a szlovák SkyToll ugyanakkor azt szeretné, hogy a teljes rendszer már januárra működőképes legyen, így elegendő idő maradna az indulás előtti tesztelésre.

A HAC a lappal közölte: néhány hónapos csúszással számol a tesztelés és az üzembe helyezés során, ugyanakkor megpróbálja lerövidíteni az alkalmazás elkészítésének határidejét. A vállalat szerint a legfontosabb, hogy az új díjfizetési rendszer legkésőbb a következő turisztikai szezon előtt teljeskörűen működjön.

A fizikai infrastruktúra kiépítése eközben a tervek szerint halad. A csaknem 1400 kilométeres horvát autópálya-hálózaton 213 ellenőrzőportált kell felállítani, amelyek közül eddig 99 készült el. Az A3-as, A4-es, A5-ös és A11-es autópályán már valamennyi tervezett ellenőrzőportált felszerelték, míg a Zágráb és az Adria közötti A1-esen, a Zágrábot a szlovén határral összekötő A2-esen, valamint a Rijeka felé vezető A6-oson még tartanak a munkálatok.

Az Isztriai Y autópályán egyelőre egyetlen portált sem állítottak fel. A szakaszt üzemeltető Bina Istra koncessziós társasággal még egyeztetnek a telepítés módjáról, a munkálatok a tervek szerint októberben kezdődhetnek.

A Crolibertas néven működő új rendszer bevezetésének teljes költsége 160,5 millió euró, amelyből 115,6 millió eurót Horvátország a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv keretében finanszíroz.

A horvát parlament tavaly decemberben fogadta el az új útdíjszedési törvényt, amely 2027. március 1-jét jelölte meg az egységes elektronikus rendszer indulásának időpontjaként. A rendszer megszünteti a fizetőkapuknál történő megállást: az útdíjat ENC-fedélzeti egységekkel, illetve automatikus rendszámfelismerő kamerákkal szedik majd be.


A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás: