Czomba Sándor: továbbra is magas a hazai foglalkoztatottság

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 szeptemberében mintegy 4 millió 699 ezer főt ért el a foglalkoztatottak száma.

Czomba Sándor: továbbra is magas a hazai foglalkoztatottság

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatok kapcsán kifejtette, hogy az előző évhez képest a foglalkoztatottak számában látott minimális csökkenés abból adódik, hogy tavaly szeptemberben a foglalkoztatottak létszáma historikusan is kiemelkedő szinten volt.

Czomba Sándor hozzátette: Magyarországon a munkanélküliség továbbra is az uniós átlag alatti. A kormány célja, hogy a foglalkoztatási rátát 85 százalékra emelje, és mozgósítsa a mintegy 300 ezer főre tehető munkaerőpiaci tartalékot.

Ehhez olyan uniós finanszírozású, aktivitást elősegítő programok is hozzájárultak, mint az Ifjúsági Garancia Plusz program, ami a 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalok munkához jutását segíti, eddig már több mint 9 ezren tértek vissza a munka világába.

A 30 év felettieket támogató – szintén uniós finanszírozású – programmal az idősebbek is részesülhetnek bértámogatásban, lakhatási-, illetve utazási térítésekben, a projekt segítségével már közel 10 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie.

A kormány 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének – amely hozzájárul a 3- 6 százalékos gazdasági növekedés eléréséhez – központi eleme, hogy növelje a jövedelmek vásárlóerejét, ezzel fenntartva a gazdaság stabilitását.

Az akcióterv részét képezi a munkáshitel elindítása, a gyermekek után járó családi adókedvezmény megduplázása, valamint hároméves bérmegállapodáson keresztül az 1000 eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset elérése.

Az uniós szálláshelyeken nőtt az Európán kívülről érkező turisták aránya tavaly

Az uniós szálláshelyeken az Európán kívülről érkező külföldi vendégek által eltöltött éjszakák aránya 12,6 százalékról 15,6 százalékra emelkedett 2022 és 2023 között, ami azt jelenti, hogy a nem európaiak által eltöltött vendégéjszakák száma átlagosan 60 millióval, vagyis az év minden estéjén átlagosan 164 ezerrel emelkedett - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 10. 25. 13:30
Megosztás:

Nagy érdeklődés övezheti az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználását

Óriási érdeklődés övezheti jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználását a Duna House (DH) várakozásai szerint; az ingatlanközvetítő cég az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatait idézve hangsúlyozza: csak az idei első negyedévig mintegy 2100 milliárd forintnyi megtakarítás volt az önkéntes pénztári számlákon.
2024. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Ritkítják kínai járataikat a nagy légitársaságok

A nemzetközi légitársaságok ritkítják Kínába irányuló járataikat. Néhányan, pl. a Virgin Atlantic és a Scandinavian Airlines viszont teljesen ki is vonulnak az országból.
2024. 10. 25. 12:30
Megosztás:

Gyorsult az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése gyorsult októberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2024. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Mentőszolgálat: van elég orvos az ügyeleteken

Van elég orvos az ügyeleteken, a biztonságos betegellátás valamennyi személyi és tárgyi feltételét biztosítják, a betegforgalmat folyamatosan figyelik és elemezik - írta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 10. 25. 11:30
Megosztás:

A CrytoCoin felhőalapú számítási kapacitással akár napi 5000 dollárt is kereshet

Egy interjú szerint Anderson tengeri szélerőmű-telepítéssel foglalkozik. Öt évvel ezelőtt indított el egy kriptovaluta felhőalapú bányászati programot szélerőmű-berendezések energiáira támaszkodva. Az első felhőbányászata élete legnagyobb anyagi sikerét hozta. Jó szándék vezérelte, hogy ezt az egyszerű pénzkeresési lehetőséget népszerűsítse, hogy mások is könnyedén profitálhassanak belőle. Azonban a későbbi magas költségek és az a tény, hogy nem volt professzionális bányászgép-karbantartási ismerete, arra kényszerítették, hogy leállítsa ezt a tevékenységét.
2024. 10. 25. 11:17
Megosztás:

Befektetői felmérés: a közel-keleti válság eszkalációját tartja a legnagyobb világgazdasági kockázatnak a globális üzleti szektor

A közel-keleti válság eszkalációját tartja a világgazdasági kilátásokat terhelő legnagyobb kockázatnak a globális üzleti szektor az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics csütörtökön Londonban ismertetett friss globális befektetői felmérése szerint.
2024. 10. 25. 11:00
Megosztás:

A Tesla vezette a növekedést a tengerentúlon; estek az olajárak

A vártnál jobban alakultak az amerikai októberi BMI adatok: mind a feldolgozóiparban, mind a szolgáltatószektorban emelkedő dinamika figyelhető meg a számokban, ráadásul a heti munkaerőpiaci riportok is kedvezőek lettek.
2024. 10. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedtek a nyugat-európai piacok; továbbra is alacsony BMI-adatok érkeznek a kontinens gazdaságairól

A csütörtökön megjelent októberi BMI adatok Európában eltérést mutattak a korábbi dinamikától: a német, a francia és az eurozóna feldolgozóipara továbbra is zsugorodik, azonban Németországban enyhébb mértékben, mint korábban, az eurózóna szolgáltatóipari számai viszont a vártnál kedvezőtlenebbül alakultak. A páneurópai STOXX 600 index három egymást követő mínuszban töltött nap után stagnált.
2024. 10. 25. 09:00
Megosztás:

Az elemzők szerint eddig mehet a Bitcoin 2024-ben

A Bitcoin lassan, de biztosan közelít a márciusi csúcshoz, és következetesen menetel felfelé. Az érme továbbra is a kripto piac legmeghatározóbb szereplője, gyakorlatilag az egész piac a BTC mozgásának függvényében változik.
2024. 10. 25. 08:30
Megosztás:

Ön is kimaradt a hazai elektromosautó-támogatásból?

Az elektromosautó-támogatás bővítéséről egyre több hír kering, különösen egy, a nagycsaládosok kisegítésére kiterjesztett kormányzati pályázat kapcsán. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője ezért megvizsgálta, milyen elektromos autók jöhetnének szóba, ha a támogatást a korábbi pályázat alapján minimum 7 személyes járművekre terjesztenék ki.
2024. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Az AbbVie és a Richter új kutatási és fejlesztési együttműködést jelentett be

Az AbbVie és a Richter neuropszichiátriai betegségekhez kötődő új kutatási és fejlesztési együttműködést jelentett be csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatásban.
2024. 10. 25. 07:30
Megosztás:

Gyorsult az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése gyorsult októberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2024. 10. 25. 07:00
Megosztás:

A világ egyik legnagyobb piacán terjeszkedik az Nvidia

Az Nvidia a Mumbaiban megrendezett mesterséges intelligencia konferencián egy hindi nyelvű AI-modell elindítása mellett több nagy indiai céggel kötött partneri megállapodást is bejelentett.
2024. 10. 25. 06:30
Megosztás:

Gyorsult az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése októberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése gyorsult októberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2024. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Most ideálisan fejlődhet a repce és az őszi kalászosok

A talaj többnyire kellően nedves, a repce és az őszi kalászosok is ideális körülmények közt fejlődhetnek - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 10. 25. 05:30
Megosztás:

Hány lakás fér ma Fortuna bőségszarujába?

„Nagyobb összegek befektetésénél az ingatlan mindig kézenfekvő megoldás – emlékeztet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője – és most különösen is ígéretes lehet, hogy túl vagyunk egy piaci döccenőn és látszik, hogy az árak újra elindultak felfelé.” Bár a lakáspiacot érintő jövő évi szabályozásban még nagyon sok a bizonytalanság, az elemző szerint az eddigi információk, illetve várakozások inkább a drágulás gyorsulását vetítik előre.
2024. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Felvételi 2025 - Hatalmas az érdeklődés a BGE nyílt napjai iránt

Újabb nyílt napot tart november 12-én és december 10-én a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), Magyarország 4. legnagyobb egyeteme a Budapest Kongresszusi Központban októberben rendezett nagysikerű alkalom folytatásaként. Októberben, az ország legnagyobb nyílt napján, három helyszínen több mint 4 000 középiskolás vett részt, akik az általános, felvételi és alapszakos tájékoztatókon kívül mintaelőadásokat is meghallgathattak, majd a program végén ellátogathattak a BGE zuglói és belvárosi kampuszaira is. Regisztráció és további információ a kezddabgevel.uni-bge.hu oldalon.
2024. 10. 25. 04:30
Megosztás:

MEGJELENT, HIVATALOS! Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának szabályai

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érhessen el, a kormány 21 intézkedésből álló, Új Gazdaságpolitikai Akciótervet fogadott el. Ennek egyik pillére a megfizethető lakhatás biztosítása, hiszen az otthonteremtés generációkon átívelően a legfontosabb öngondoskodási kérdés, ami elengedhetetlen a fiatalok boldogulása és a családok jóléte szempontjából.
2024. 10. 25. 04:00
Megosztás:

Kétszer annyi pénzt tesz félre az átlag magyar havonta, mint öt éve - mennyit?

Egyre többen rendelkeznek megtakarítással, a havonta átlagosan félretett összeg pedig öt év alatt több mint a duplájára nőtt, idén már meghaladja a 46 ezer forintot. A legtöbben még mindig a hagyományos eszközökre esküsznek, elsősorban valamilyen biztosításban, illetve megtakarítási számlákon tesznek félre, de egyre nő a nyugdíjpénztári megtakarítások és az értékpapír-befektetések szerepe is. A kriptodeviza aránya a megtakarításokon belül több mint a duplájára nőtt két év alatt.
2024. 10. 25. 03:30
Megosztás: