Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank

Alapítása óta a legsikeresebb évét zárta 2021-ben a Gránit Bank: az előző évinél több mint kétszer nagyobb, 4,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - jelentette be Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a bank közgyűlését követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Eddigi legsikeresebb évét zárta a Gránit Bank

Kiemelte: a 2010-ben alapított bank mérlegfőösszege éves átlagban 50 százalékkal nőtt az elmúlt 12 évben., 2021 végére közel 700 milliárd forintot ért el, az előző évinél 20 százalékkal többet, miközben a bankszektor éves átlagos növekedése 16 százalék volt.

Elmondta, hogy a bank tavaly mindegyik üzleti célszegmensében a piaci átlagot meghaladó növekedést ért el, és a hatékonysági mutatókban is jobban teljesített, mint az előző évben. A közel 4 milliárd forint adózás utáni eredményt a részvényesek egybehangzó döntéssel az eredménytartalékba helyezték, a bank idén sem fizet osztalékot. A 2021-essel együtt eddig a Gránit Bank tulajdonosai a megtermelt 11 milliárd forint adózás előtti eredményből mintegy 9 milliárdot forgattak vissza a bank tőkéjébe. Az eredményesség a jó időben, jó üzleti stratégia megválasztásának, a konzervatív hitelezésnek, a zöld-fenntartható működésnek és a digitális innovációk iránti elkötelezettségnek az eredménye Hegedüs Éva szerint.

Beszámolt arról is, hogy a növekedés továbbra is szektorátlag feletti az első négyhavi adataik alapján. Április végén a bank megtermelte az előző évi adózás előtti eredményének több mint 70 százalékát, 3,2 milliárd forintot, és csaknem 100 ezer ügyfélszámlát kezel. Az előző év márciusához képest a lakossági hitelállomány 36 százalékkal nőtt, szemben a 11 százalékos piaci átlaggal, míg a vállalati hitelállomány 31,2 százalékkal bővült a 20,5 százalékos piaci átlaghoz képest.

Tájékoztatása szerint 2021-ben a bank vállalati és lakossági hitel- és kötvény-állománya 26,3 százalékkal 264 milliárd forintra nőtt, a szektorszintű éves átlagos növekedés 18,8 százalék volt, míg a lakossági betétállomány több mint 30 százalékkal nőtt egy év alatt, kétszer akkora ütemben, mint a hazai bankoknál. A banki működés költséghatékonyságát jelzi, hogy a működési költség a mérlegfőösszeg arányában 1,1 százalék, ami mintegy fele a hazai bankszektor 2,1 százalékos mutatójának. A banki hitelállomány minőségét a nem teljesítő hitelek (NPL) mutatója jellemzi, amely 0,03 százalék, a bankrendszer 3,1 százalékához képest, a jegybank és az állam felé fennálló követeléseket nem számítva - sorolta.

Az utóbbi időszak innovációi közül kiemelte, tavaly november óta - a világon az első kereskedelmi bankként - elérhetővé tették a bank mobilapplikációjában az Öko kalkulátort, amellyel  nemcsak követhetik a bankkártyás vásárlások szén-dioxid-kibocsátását, hanem azonnal semlegesíthetik is azt fák ültetésével, így a kalkulátor révén erősödik a fenntarthatósági szemlélet. A bank 2020-ban és 2021-ben is karbonsemlegesen működött. Alig egy éve Magyarországon elsőként bevezették a teljes értékű szelfi számlanyitást, 2021 második felében pedig a gyorsan lebomló zöld bankkártyát. A jelzáloghitelezés digitalizációjában piacra léptek az otthon kalkulátorral, amellyel 5 perc alatt elvégezhető az online hitel-előbírálat és a  papíralapú, hiteligénylési dokumentumok helyett online kitölthető okosnyomtatványok várják az ügyfeleket. Hangsúlyozta, hogy a digitális megoldásokkal szükségtelenné válik, hogy bárki ügynökkel, tanácsadókkal merjen csak nekivágni a hitelfelvételnek, miközben az elektronikus csatornákon, videóbankon az összes lépésnél dedikált hiteltanácsadó segíti az igénylőt. A hiteligénylési folyamat további digitalizációjához jogszabályi változtatásokra is szükség van.

Kérdésre közölte: az extraprofitra kivetett adó "nem öröm", mivel senki nem számított arra a 2022-es üzleti terveiben. "Nem a mi hatáskörünk erről dönteni" - fogalmazott, ugyanakkor megérti azt a kormányzati törekvést, hogy a költségvetési hiányt helyre kell hozni.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: