Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

A magyarországi személyi kölcsönök piaca az elmúlt négy évben jelentős változáson ment keresztül – derül ki a Netrisk hivatalos jegybanki adatokon alapuló összeállításából, amely a hosszabb távon, 2021 óta bekövetkezett tendenciákat mutatja be. 

Havi 39 milliárdról 90 milliárd fölé

Míg 2021-ben havonta átlagosan 39 milliárd forint volt az új személyikölcsön-szerződések összege, míg 2024-re már 68,2 milliárdra nőtt, 2025-re pedig átlépte a havi 93 milliárd forintos szintet. Ez azt jelenti, hogy négy év leforgása alatt a havi szerződéses összeg csaknem a két és félszeresére duzzadt, éves szinten – 2024-hez képest pedig 37 százalékos volt a többlet. A kölcsönszerződések száma ennél visszafogottabban, 2021-hez képest 63 százalékkal, 2024-hez viszonyítva pedig 16 százalékkal nőtt. Ebből adódik, hogy az egy személyi kölcsönre jutó átlagösszeg viszont jelentősen nőtt: a 2021-es 2,2 millióval szemben 2024-ben már 2,7 millió, 2025-ben pedig 3,2 millió forintot tett ki. 

A legfrissebb adatok szerint az egy szerződésre jutó átlagösszegek éves szinten nőnek, azonban a növekedés üteme csökken. Idén januárban ugyanis 84,3 milliárd forint értékben kötöttek összesen majdnem 25 ezer személyi kölcsönre szerződést a bankok. Ennek eredményeként az egy szerződésre jutó összeg 3,4 millió forint volt. 

„A személyikölcsön-összegek többéves időtávon látható megugrásában szerepet kapott az is, hogy a legnépszerűbb hitelcélok esetében is jelentős áremelkedés következett be. Emelkedtek a lakásfelújítási költségek, emellett 2021 és 2025 között a bútorokat, számos háztartási gépet magában foglaló tartós fogyasztási cikkek átlagosan 42,9 százalékkal drágultak. A konyha és egyéb bútorok ára még jelentősebben, 55,5 százalékkal nőtt. Emellett a jövedelmek, valamint a nominális bérek és reálbérek emelkedése szintén segítette a növekedést” – mondta Besnyő Márton, a biztosítási termékek mellett immár lakossági hiteltermékek összehasonlításával és közvetítésével is foglalkozó Netrisk.hu regionális ügyvezetője.

A legfontosabb tényező  

A szakember a piaci folyamatokat értékelve azt is kiemelte, hogy a megnövekedett hitelösszegek miatt a tudatos választás ma már fontosabb, mint bármikor korábban. Mivel 2025-re a személyi kölcsönök átlagos összege elérte a 3,2 millió forintot, a banki ajánlatok közötti legkisebb kamateltérés is óriási összeget jelenthet a futamidő végére. Bizonyos személyi kölcsönöknél előfordulhat a 4–6 százalékpontos eltérés két ajánlat között, ami havi szinten érezhető többletet, teljes futamidő alatt pedig akár milliós különbséget is jelenthet.

Éppen ezért a legjobb személyi kölcsön kiválasztása ma már nem csupán egy kényelmi szempont, hanem a tudatos családi költségvetés alapköve. Besnyő Márton hozzátette, hogy mivel a drágulás miatt eleve több hitelt kell felvenni, az online összehasonlítás elengedhetetlen. 

Mi várható?

A következő hónapokban a növekedés üteme - döntően a magas bázisnak köszönhetően - tovább csökkenhet. Ugyanakkor Besnyő Márton szerint ez lépésekre sarkallhatja a bankokat: az infláció csökkenése, a pénzpiaci kamatok lassú csökkenése mellett elsősorban a verseny erősödése számottevő további kamatcsökkenést generálhat a személyi kölcsönök piacán. 

Ezt mutatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a januárban folyósított személyi kölcsönök teljes hiteldíj-mutatója (thm) közel 3 éves mélypontra, 14,72 százalékra csökkent, de ennél is beszédesebb, hogy a 548 900 forintos nettó átlagbérre 3 millió forint      személyi kölcsönt 5 éves futamidőre már ma is 6 pénzintézet (Erste, K&H, Raiffeisen, UniCredit, MBH, Cofidis) 10 százalék alatti kamatszinten kínál  – a havi törlesztőrészlet ennek köszönhetően 65 ezer forint alatt marad. A folyamat pedig tavasszal tovább folytatódhat a Netrisk szakembere szerint.


Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás: