Egyedülálló városi applikáció kezdett működni Nyíregyházán

Minden, amire egy nyíregyházi lakosnak szüksége van. Minden, amire egy szabolcsi megyeszékhelyre érkező turistának szüksége lehet. Innovatív, interaktív, országos szinten egyedülálló: ez a Nyíregyháza Applikáció.

Egyedülálló városi applikáció kezdett működni Nyíregyházán

Az okostelefon mindennapi életünk szerves része, legalább annyira fontossá vált, mint az a város, település, ahol mindennapjainkat töltjük. A modern technológia adta lehetőségeket, a közösségépítést, és az informatív tájékoztatást hozta közös nevezőre az NYHApp, azaz a Nyíregyházi Applikáció. Az alkalmazás mögött a helyi kötődésű Mikó Botond, az Exagent fejlesztőcég vezetője és Petró Árpád, a NyírVV Nonprofit Kft. ügyvezetője áll.

A városi applikáció segíti a helyieket és a turistákat is

A koncepció világos és egyértelmű: kiszolgálni a nyíregyházi lakosok igényeit, megoldani az esetleges problémákat, növelni a komfortérzetet, egyúttal segíteni a szabolcsi megyeszékhelyre érkező turistákat. Az alkalmazást ehhez mérten alkották meg – persze, a fejlesztés folyamatos. Az ötlet mögé lelkesen állt be a városvezetés, valamint a város üzemeltetése alatt álló cégek.

Ennek eredménye tehát az NYHApp, amely országos szinten is egyedülálló, hiszen ilyen széles spektrumban még nem készült egy város életét segítő alkalmazás. Sőt, kuponként is funkcionál, ugyanis változó kedvezményeket biztosít a felhasználóknak, melyet a város kiemelt és idegenforgalmi szempontból népszerű helyein lehet igénybe venni. (Az indulás óta közel harminc különböző engedményt biztosított az applikáció a nyíregyháziaknak.)

Az applikációval szinte minden városi ügyet el lehet injtézni

A tudatos és városra szabott fejlesztésnek köszönhetően az NYHApp több mint hatezer regisztrált felhasználóval rendelkezik, és eddig közel kétezer turista vette igénybe. Az applikációban szinte minden megtalálható, amire csak szükség lehet: a hírektől kezdve a hulladékszállításon át, egészen a közszolgáltatói hirdetményig.

Foglalásra és bejelentésre is jó a NYHApp

A felületen keresztül az egyéni ügyek intézése könnyebben és gyorsabban megy, mint eddig bármikor. Lehetőség van ugyanis arra, hogy sorszámot kérjünk a kormányablakba, míg a NYÍRVV-n keresztül a közterület-foglalás bejelentését is megtehetjük. Ha pedig közügyek kérdésében foglalnánk állást, nos, épp ezért hozták létre a fejlesztők a szavazás funkciót. De chat formájában bejelentést is lehet tenni a városi közszolgáltatók felé.

NyíregyappNaprakész információkat is kínál az app

És persze ez nem minden. Ha valaki a Nyíregyházán történtekre kíváncsi, akkor a hírek modulból tájékozódhat a folyamatosan naprakész információkból. Az események „fülön” a felhasználók folyamatosan értesülhetnek a városi eseményekről. Megtudhatunk továbbá mindent a lakóhelyükre vonatkozó hulladékszállításról, és ha épp arra van szükségünk, akkor az orvosi ügyeletekről, gyógyszertárakról is tájékozódhatunk. Ezeken kívül eseménynaptár, attrakciók, okos térkép is színesíti az NYHAppot.

A megyeszékhelyre érkező turisták pedig egy olyan, csökkentett, de hasznos segítséget nyújtó alkalmazást kapnak, amely támaszt nyújt abban, hogy a város felfedezése egyszerű és szórakoztató legyen. A Nyíregyháza applikáció tehát innovatívan és interaktívan segíti a turistákat és helyi lakosokat egyaránt. Appra fel!

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás:

Kilőttek az európai tőzsdék az amerikai–iráni tűzszüneti megállapodás után

Donald Trump amerikai elnök és Irán Pakisztán közvetítésével ideiglenes, két hétre szóló tűzszünetben állapodtak meg, amely érdemben csillapította a globális energiapiaci sokktól való félelmeket. A geopolitikai kockázatok enyhülése miatt az olaj- és gázárak 15% körüli mértékben zuhantak, csökkentek a kamatemelési aggodalmak és a kötvényhozamok, megugrott a kockázatosabb eszközök iránti étvágy és meredeken emelkedtek a részvénypiacok. Európa „félelemindexe”, a STOXX volatilitásindex több mint három hét után először 25 pont alá csökkent.
2026. 04. 09. 09:00
Megosztás: