Egyre több fiatal lép át a “pénzkapun”

A K&H lakossági ügyfél állományán belül évről évre aktívabbak a fiatalok. A digitalizáció hatására a számlanyitás nemcsak a tudatos pénzkezelés első lépése, hanem belépő a biztonságos és kényelmes digitális bankolás világába is. A K&H tapasztalatai szerint a fiatalok leggyakrabban élelmiszerre költenek, a kiadásaik 22 százaléka erre megy. Második helyen vannak az éttermek majdnem 10 százalékkal, holtversenyben a harmadik helyen pedig a gyorséttermek és pékségeket is magában foglaló egyéb élelmiszerárusító egységek állnak – mindezt bankkártyával vagy okoseszközzel fizetve.

Egyre több fiatal lép át a “pénzkapun”

A bankszámlanyitás ma már nemcsak egy gyakorlati döntés, hanem kapu a mindennapi pénzügyek világába – és ezzel együtt belépő a digitális bankolás természetes, biztonságos és kényelmes környezetébe is. 

A K&H tapasztalatai szerint egyre több szülő szeretné, ha gyermeke már fiatal korban megismerkedne a pénzügyi alapokkal, a kártyahasználattal és az elektronikus fizetések előnyeivel. A pénzintézet célja, hogy a fiatalok minél előbb megtapasztalják, milyen felelősen és tudatosan kezelni saját pénzügyeiket, miközben biztonságban érzik magukat a digitális térben.

A K&H adatai szerint a fiatalokra nem lehet panasz: a pénzintézetnél kezelt ifjúsági számlák száma dinamikusan bővül. Ez a trend azt mutatja, hogy a fiatalok egyre tudatosabban lépnek be a bankolás világába, és a szülők is egyre inkább támogatják őket abban, hogy megtanulják a felelős pénzhasználatot.

Étkezés, szórakozás, digitális kényelem – így költenek a fiatalok

A K&H statisztikái szerint a 14–18 évesek kártyás költéseinek közel fele a mindennapi étkezéshez kapcsolódik. A bankkártyáikkal vagy okoseszközeikkel elköltött összeg 22 százaléka élelmiszerüzletekben landol.

Ezt követik az éttermek, amelyek részesedése 9,6 százalékos a K&H-s fiatalok kártyás költéseiből. Az egyéb napi élelmiszer-jellegű költések, például pékségben vagy kávézóban történt vásárlások aránya 7,7 százalék, és ugyanennyi a gyorséttermeké is. Tehát a napi vásárlásoknál biztonságosnak és kényelmesnek tartják az elektronikus fizetést, amelyet a K&H folyamatos fejlesztései is támogatnak. 

Az ügyfelek – köztük a fiatal számlatulajdonosok – számára elérhető K&H mobilbank alkalmazás egyszerű, gyors és átlátható felületet kínál a mindennapi pénzügyek intézéséhez. A felhasználók akár hangutasítással is intézhetik ügyeiket: Kate, az AI-technológiát is használó digitális asszisztens segít egyenleget lekérdezni, átutalásokat kezdeményezni, vagy eligazodni a megtakarítási lehetőségek között.

A pénzügyi tudatosság játékosan is tanulható

A K&H nemcsak a digitális bankolás kényelmét, hanem a pénzügyi tudatosság alapjainak elsajátítását is elérhetővé teszi a fiatalok számára. A bank több mint másfél évtizede szervezi a „K&H Vigyázz, kész, pénz!” vetélkedősorozatot, amely játékos formában segíti a diákokat abban, hogy megismerjék a tudatos pénzkezelés, a takarékosság és a felelős döntéshozatal alapjait. A program célja, hogy a fiatalok számára a pénzügyi döntések ne kényszert, hanem lehetőséget jelentsenek – hiszen a tudatos pénzhasználat már fiatal korban megalapozhatja a felnőttkori anyagi biztonságot és önállóságot.


A MOHU már nem veszi át az elektronikai hulladékot

Elektronikai hulladékot már nem lehet leadni az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen, mert egy friss döntés szerint a MOHU ezeket nem veszi át - közölte a IX. kerület polgármestere csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Az idei nyár volt az eddigi legmelegebb Nyugat-Európában

Az idei nyár volt az eddigi legmelegebb Nyugat-Európában, globális szinten pedig augusztus volt a legmelegebb hónap, amikor az átlagos felszíni levegőhőmérséklet 1,65 Celsius-fokkal meghaladta az iparosodás előtti becsült szintet is, valamint a 2003-ban feljegyzett korábbi rekordot - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a berlini székhelyű Copernicus (C3S) csütörtökön.
2026. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Kétnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés

Jövő héten ismét két napon át ülésezik az Országgyűlés, a hétfői ülésnap Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik, kedden döntenek képviselők az Alkotmánybíróság új tagjairól.
2026. 09. 10. 14:30
Megosztás:

Szeptemberre lefékezett a lakbérek emelkedése

Augusztusban még országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest, míg éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés, de szeptemberre fékeződött a drágulás - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexének csütörtökön közzétett legfrissebb adataiból.
2026. 09. 10. 14:00
Megosztás:

Munkáshitelből autó: mire elég ma 4 millió forint a használtautó-piacon?

A 2025 januárjában bevezetett munkáshitelből 2026 júliusáig több mint 230 milliárd forintot helyeztek ki a bankok – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Bár a havi kihelyezések az indulást követő csúcsok után mérséklődtek, az érdeklődés töretlen: idén az első hét hónapban 62,4 milliárd forintnyi új szerződés született. A kamatmentes, szabad felhasználású hitel egyik legnépszerűbb célja a gépjárművásárlás. A Használtautó.hu és a money.hu közös elemzése most megmutatja, mire elég a maximális 4 millió forintos keret, és miért érdemes időben meghozni a döntést.
2026. 09. 10. 13:30
Megosztás:

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Hanon Systems Hungary dolgozói

Folytatják a sztrájkot a Hanon Systems Hungary Kft. dolgozói. A munkavállalók ma, szeptember 10-én reggel 6 órakor ismét sztrájkba léptek a vállalat székesfehérvári telephelyén.
2026. 09. 10. 13:00
Megosztás:

NAV: Jön a Pénztárgép Portál

Csütörtöktől Pénztárgép Portál néven érhető el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi KOBAK-portálja (Külső Online Bejelentő- és Adatszolgáltató Keretrendszer) - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Aszályhelyzet: egyszerűbb lesz a vis maior bejelentés

Az országos aszályhelyzet kihirdetését követően egyszerűsödik az elháríthatatlan külső ok miatti, vagyis a vis maior bejelentés, és bevezetik az automatikus vis maiort is - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 10. 12:00
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinnal erősít az on-chain pénzügyekben

A Fidelity egyre mélyebben építi be a blokklánc-technológiát hagyományos pénzügyi szolgáltatásaiba: a társaság FIDD nevű, dollárhoz kötött stabilcoinja már az Ethereum hálózatán működik, és a vállalat az on-chain elszámolások egyik lehetséges alapköveként pozicionálja.
2026. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Kevesebb vendég, nagyobb verseny: Új helyzetben a hazai apartmanpiac

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2026. júliusi szálláshely-statisztikái azt mutatják, hogy a magyar turizmus összességében továbbra is jelentős forgalmat bonyolít, ugyanakkor az egyes szállástípusok teljesítménye között egyre nagyobb különbségek rajzolódnak ki. Miközben a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma országosan enyhén emelkedett, a magán- és egyéb szálláshelyek vendégforgalma visszaesést mutatott.
2026. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Fagylaltozók, strandbüfék, fesztiválok: 1500 ellenőrzés, két tonna kivont élelmiszer és több mint 37 millió forint bírság

Az idei nyári szezonban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal együtt közel 1500 vendéglátóhelyet ellenőrzött. A vizsgálatok 16 százalékában merült fel kifogás, az eredmények azonban az előző évhez képest összességében mérsékelt javulást mutatnak. A tapasztalatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a higiénia, a nyomonkövethetőség és a fogyasztói tájékoztatás továbbra is kiemelt figyelmet érdemel.
2026. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek a fejlett piaci hozamok, ami alól a jen jelentett kivételt

Az amerikai 10 éves államkötvény hozama 3,3 bázisponttal 4,84%-ra emelkedett, ami 2023 novembere óta nem látott szint. Az emelkedést részben az váltotta ki, hogy az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, legfeljebb 6 milliárd dollár értékben vásárol vissza 10-20 éves lejáratú államkötvényeket. Ez az összeg elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek

Szerdán is tovább csorogtak lefelé a Wall Street-i indexek, miközben a Brent nyersolaj határidős jegyzése július vége óta először 100 dollár fölé emelkedett. Irán szerdán közölte, hogy tíz hajót támadott meg a Hormuzi-szoros közelében, míg az Egyesült Államok öt iráni olajtankert süllyesztett el, ami jelentős eszkalációt jelent a Közel-Keleten.
2026. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Mi lesz így a dízel autókkal? A dízel üzemanyag határidős ára 200 dollár lett!

Szerdán jelentős esésbe fordultak az európai piacok. A Stoxx 600 1,4%-kal, a DAX 1,7%-kal, a CAC 40 1,9%-kal, az FTSE 100 1,3%-kal esett. A STOXX 600 legjobban teljesítő részvénye a Fortum volt, amely 15,8%-kal ugrott meg, miután a finn energetikai vállalat hosszú távú villamosenergia-vásárlási megállapodást kötött a Google-lel.
2026. 09. 10. 09:00
Megosztás:

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 000 Ft kárgaranciával

A vadgázolás komoly közlekedésbiztonsági probléma. Egyetlen ütközés súlyos anyagi kárt, szélsőséges esetben pedig személyi sérülést is okozhat. Érthető tehát, hogy egyre több autós keres olyan megoldást, amellyel csökkentheti a vadgázolás kockázatát.
2026. 09. 10. 08:40
Megosztás:

Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre

Erősödött kissé csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Ezüst ékszerek: hogyan válassz stílushoz, alkalomhoz és ruhatárhoz?

Egy ezüst ékszer kiválasztása elsőre egyszerűnek tűnhet: megtetszik egy fülbevaló vagy nyaklánc, és már csak a rendelés van hátra. Hosszabb távon azonban nem feltétlenül az bizonyul jó választásnak, amelyik a termékfotón a leglátványosabb. Legalább ennyit számít, hogy illeszkedik-e a ruhatárunkhoz, milyen alkalmakra tudjuk felvenni, megfelelő-e a mérete, és pontosan milyen anyagból készült.
2026. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Hatmilliárd euróra nőttek az EU zeneeladási bevételei

Elérték a 6 milliárd eurót a hangfelvételekből származó bevételek tavaly az Európai Unióban. A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) legfrissebb jelentése azt is megemlítette, hogy a magyar rapper, Desh slágerlistás helyezései alapján az EU legmeghatározóbb helyi előadója.
2026. 09. 10. 07:00
Megosztás:

Oroszország energiahordozók tranzitjáról és tárolásáról tárgyal Vietnammal

Oroszország Vietnammal az energiahordozóknak a vele szomszédos országokba való tranzitszállításának megszervezéséről, valamint stratégiai üzemanyag-tartalékok közös kialakításról tárgyal - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán a Kremlben fogadta To Lam vietnami államfőt, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát.
2026. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet szeretett volna

Az ingatlanvásárlóknak csak 27 százaléka jut olyan lakáshoz, amilyet eredetileg elképzelt - közölte az Anker Property és az Europion közös magyarországi reprezentatív kutatása alapján az MTI-vel.
2026. 09. 10. 06:00
Megosztás: