Egyre többen kifeszítik magukat lakáshitel igénylésekor

„A 2024 utolsó negyedévében folyósított lakáshitelek több mint harmada esetében a kölcsönösszeg meghaladta a vételár 70%-át. Egy évvel korábban még ez a szám valahol 25 százalék körül mozgott. Vagyis egyre többen vesznek fel úgy hitelt, hogy az anyagi kifeszítettség jelentős kockázatot hordoz magában. Miért nőhetett ez az arány és milyen veszélyeket hordozhat?”

Egyre többen kifeszítik magukat lakáshitel igénylésekor

Az MNB lakáspiaci jelentése alapján Budapesten a 2024 negyedik negyedévében folyósított lakáshitelvolumen 34,9 százalékánál haladta meg a kölcsönösszeg a vételár 70 százalékát. Vidéken még súlyosabb a helyzet, ott ez az arány elérte tavaly év végén a 37,5 százalékot.

Vagyis a kihelyezett hitelösszeg több, mint harmada ebből a szempontból kockázatosnak tekinthető.  Ráadásul az ebből a szempontból kockázatosabbnak tekinthető hitelek aránya két éve folyamatosan emelkedik. 2023. utolsó negyedévében még csak 24-24,5 százalék körül alakult az új hitelkihelyezéseken belül a kérdéses hitelek aránya.

Azt hozzá kell tenni, hogy a kölcsönösszeg és a fedezeti ingatlan értékének átlagos aránya inkább változatlan szinten, valahol 50% körüli értéken mozog. (Budapesten 49%, míg vidéken 53% ez az érték.) Viszont a ténylegesen magasabb kockázatot vállaló, a lakás értékéhez képest nagy kölcsönösszeget igénylők aránya érdemben emelkedett.

Miért nőhetett ezen kockázatosabb réteg?

Alapvetően 2024 utolsó negyedévében 348,16 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak a bankok. Ebből 106-111 milliárd esetében a kölcsönösszeg a fedezeti ingatlan értékének 71-80 százaléka között lehetett, míg 14-19 milliárd forint volumennél a vételár 80 százalékát is meghaladta a hitelösszeg.

Miért nőhetett ezen csoport aránya? Alapvetően a lakásárak érdemi emelkedése miatt sok esetben a potenciális vevők meglévő önereje értéktelenedhetett el. Vagyis a meglévő megtakarítás mellé érdemben magasabb kölcsönösszegre volt szükség. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ezen időszakban az alacsony kockázatú megtakarítási hozamok is meghaladhatták a 10 százalékot, vagyis nem értéktelenedett el automatikusan minden esetben az önerő.

Lakásvásárlás lehetősége akár 10% önerővel

A jegybank is lazított az ide vonatkozó adósságfék szabályain. 2023. végéig a vételárnak – fedezeti ingatlan értékének - legfeljebb a 80 százalékát lehetett kölcsönként felvenni. 2024-től azonban a fiatal első lakást vásárlók már akár a vételár 90 százalékát is megkaphatják hitelként.

Milyen feltétellel volt megfinanszírozható a vételár 90%-a lakáshitelből 2024-ben?

A hiteligénylő nem tölthette be a hitel felvételekor a 41. életévét (amennyiben van adóstárs is, akkor neki is teljesítenie kell a feltételt).

Az igénylőnek és az adóstársaknak nem lehet jelenleg – és korábban sem volt – 50 százalékot elérő tulajdoni hányada lakóingatlanban. Olyan lakásban lehetett nagyobb tulajdoni hányaduk, amelyet jogszabályon alapuló haszonélvezeti jog terhel.

2024. utolsó negyedévében már az új folyósítású kölcsönök mintegy 4,3-5,5 százaléka az új, megengedőbb szabályok alapján arányaiban magasabb kölcsönösszeget kapott. Márpedig ez az arány 2025-ben még tovább szélesedhet, hiszen idén már bizonyos esetekben az energiahatékony ingatlanok esetében is átlépheti a kölcsönösszeg a vételár 80 százalékát.

Tényleg veszélyben vannak ezek a hitelek?

Nyilván vételárfüggő, hogy mit jelent pontosan a hitelösszeg magasabb aránya. Ha például a kölcsönösszeg a vételár 75%-át éri el egy 50 millió forint értékű lakás esetében, akkor ténylegesen egy 37,5 millió forintos hitelről van szó. 20 éves futamidő és 6,5 százalékos kamat mellett ezen hitel havi törlesztőrészlete 279 590 forint lenne.

Hogy ezen hitelek valójában mennyire minősülnek kockázatosnak az más tényezőkön is múlik. Az biztos, hogy igényléskor az adósok kellő jövedelemmel rendelkeztek a hitel havi törlesztésének rendezéséhez. A hatályos szabályok alapján a legalább 600 ezer forintot elérő nettó fizetéssel rendelkezők a jövedelmük legfeljebb 60 százalékát fordíthatják egy legalább 10 évig fix kamatozású lakáshitel törlesztésére. (Kisebb jövedelem, illetve gyakrabban változó kamatozás esetén a szabály még szigorúbb.)

A kérdéses hitelek ténylegesen akkor minősülnek kockázatosabbnak, ha az ingatlanoldali magas kitettség mellett az adósok jövedelmét is jelentős mértékben megterheli a havi fizetni való. Erről pontos információnk jelenleg nincsen. Az azonban biztos, hogy ingatlanoldalon egyre szélesebb réteg nyújtózkodik mind messzebbre.


Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Új operatív alelnök az Accornál

Wojciech Kęsik operatív alelnökként csatlakozott az Accor kelet-európai, prémium, középkategóriás és economy márkákért felelős felsővezetéséhez. A világ vezető vendéglátóipari csoportja ezzel a kinevezéssel Magyarországon is megerősíti a kiváló működés, valamint a szállodahálózat folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségét.
2026. 09. 08. 16:00
Megosztás: