Egységes közúti jelzéseket is hoz az új KRESZ

A közútkezelői feladatokkal foglalkozó szakmai szervezetekkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása. Az Építési és Közlekedési Minisztérium széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket.

Egységes közúti jelzéseket is hoz az új KRESZ

A közútkezelői workshop mintegy 20 résztvevőjét dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési stratégiáért és hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte. Elmondta, az új KRESZ tervezetére már több, mint 7000 észrevétel érkezett, amelyek áttekintése folyamatosan zajlik. Emellett a tárca tematikus egyeztetéseket folytat a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, amelyek keretében közösen tekintik át a felmerült észrevételeket, javaslatokat. Kiemelte, az elmúlt ötven évben nem történt meg a közúti jelzőtáblák egységesítése, amire jó alkalmat ad az új KRESZ.

A tervezet szerint új jelzőtáblák jelennek meg, ilyen például az iskolák és óvodák környezetében kihelyezhető suli/ovi övezet, vagy a gyors utascserét segítő megállás biztosítására a "Puszi és haladj!" tábla. Egységes megjelenést kapnak az ideiglenes forgalmi jelzések, a kiegészítő táblák pedig sokkal szélesebb körben válnak alkalmazhatóvá, ami a korlátozásokat még pontosabban lehatárolhatóvá teszi.

Törekvés az is, hogy azok a jelzések, amelyekkel a közlekedők az utakon találkoznak ma is és hasznosak, de a jelenleg hatályos KRESZ "nem ismeri", az új KRESZ-ben már szerepeljenek. Ennek érdekében az ÉKM kérte a közútkezelőket, hogy jelezzék az összes ilyen, általuk használt táblát.

Az új közúti jelzések, jelzőtáblák megjelenése nemcsak a gépjárművezetők oktatásában részt vevők, de a már jogosítvánnyal rendelkezők esetében is fontos kérdés, ezért az új KRESZ hatályba lépésével párhuzamosan széleskörű tájékoztatási és edukációs, képzési program is indul.

Az új KRESZ véleményezésére szolgáló workshop-sorozat folytatódik, a következő alkalommal a gépjárművezető képzés lesz a téma. Az Építési és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az új KRESZ minden közlekedési mód számára a lehető legkedvezőbb és legbiztonságosabb feltételeket teremtse meg.

Kiadó: Építési és Közlekedési Minisztérium, Forrás: NKT

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata

Az Egyesült Államokban sorban a második héten csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 10-én végződött héten, miután két héttel korábban tavaly augusztus óta a legmagasabbra emelkedett - derült ki az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) adataiból.
2026. 04. 16. 00:05
Megosztás:

A gazdasági növekedés ösztönzését sürgette az orosz elnök

A kormányzat pénzügyi szektorának munkáját az orosz gazdasági növekedés ösztönzésére kell összpontosítani, mivel a makrogazdasági mutatók alakulása elmarad a várakozásoktól és az előrejelzésektől - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán egy Moszkvában megtartott kormányzati szaktanácskozáson.
2026. 04. 15. 23:00
Megosztás:

Az MNB elnökével találkozott a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője

Varga Mihály jegybankelnök meghívására bemutatkozó találkozóra ment a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) Kármán András, a Tisza Párt költségvetési és adópolitikai szakértője, akinek közleményét a Tisza Sajtó juttatta el szerdán az MTI-hez.
2026. 04. 15. 22:30
Megosztás:

Az EU és tagállamai több mint 810 millió eurót ajánlottak fel a Szudánnak

A szudáni válságra válaszul az Európai Unió és a tagállamok több mint 810 millió eurót ajánlottak fel a polgárháború sújtotta afrikai országnak szerdán a Szudánt támogató berlini konferencián.
2026. 04. 15. 21:30
Megosztás:

A Tron már most lép: kvantumbiztonsági verseny indul a kriptopiacon

A kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés még távolinak tűnhet, de a kriptoipar már most elkezdett felkészülni. A Tron az elsők között indított konkrét védelmi programot – miközben a piac többi része még csak elemzi a kockázatokat.
2026. 04. 15. 20:38
Megosztás:

Hogyan működik a modern munkaerő-közvetítés?

A modern munkaerőpiac gyorsan változó környezete új kihívások elé állítja mind a munkáltatókat, mind az álláskeresőket. Ebben a dinamikus közegben a munkaerő-közvetítés kulcsszerepet játszik abban, hogy a megfelelő szakemberek és a megfelelő pozíciók egymásra találjanak. A hagyományos módszerekhez képest ma már jóval összetettebb, technológiailag támogatott folyamatról beszélünk.
2026. 04. 15. 20:11
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek vezetése

Levélben kereste meg Magyar Pétert a Liga Szakszervezetek elnöke, a vezetőség együttműködést kezdeményez az új kormánnyal - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 15. 19:30
Megosztás:

Gyengült kissé a forint szerdán

Gyengült kissé szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 04. 15. 18:30
Megosztás:

Fordul a trend? Az ETH/BTC arány erősödése új kriptopiaci ciklust jelezhet

Az Ethereum ismét erőre kapott a Bitcoinhoz képest, ami sokak szerint a szélesebb kriptopiac élénkülésének első jele lehet. Az ETH/BTC arány háromhavi csúcsra emelkedett, miközben az Ethereum hálózat aktivitása robbanásszerű növekedést mutat. De vajon tartós trendfordulóról van szó, vagy csak egy átmeneti felpattanásról?
2026. 04. 15. 17:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A nyomda részvényesei elfogadták a 71,9 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt és 8,521 milliárd forint mérleg szerinti eredményt tartalmazó üzleti beszámolót.
2026. 04. 15. 17:05
Megosztás:

Vegyes képet mutatott az AutoWallis Csoport értékesítése az első negyedévben: a Kiskereskedelmi Üzletág új gépjármű értékesítése 10 százalékkal növekedett

10 százalékkal több új gépjárművet értékesített az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2026 első negyedévében, ugyanakkor a csoport összesített adatai 2 százalékos átmeneti megtorpanást mutatnak ebben az időszakban a Nagykereskedelmi Üzletág 6 százalékkal csökkenő értékesítési darabszámainak köszönhetően. A régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának Mobilitási Szolgáltatások Üzletága erős negyedévet zárt és a szerviztevékenység is növekedést mutatott.
2026. 04. 15. 16:00
Megosztás:

A gazdasági nehézségek ellenére is növekszik a Dachser

A Dachser logisztikai szolgáltató a 2025-ös pénzügyi évben mintegy 8,3 milliárd euróra növelte bevételét. Ez 3,1 százalékkal magasabb az előző évhez képest, és új rekordot jelent a vállalat számára. A szállított mennyiség 46,7 millió tonnára emelkedett (+5,8 százalék), míg a szállítmányok száma 86,2 millióra (+3,6 százalék).
2026. 04. 15. 15:30
Megosztás:

XRP új lendületben: Japánból jöhet a kitörés kulcsa?

Az XRP ismét reflektorfénybe került, miután árfolyama az 1,38 dolláros szint közelébe emelkedett. A ralit nemcsak a növekvő kereskedési volumen és a nagybefektetők (whale-ek) felhalmozása hajtja, hanem egy jelentős fundamentális fejlemény is: Japán egyik legnagyobb technológiai vállalata integrálja a tokent saját fizetési ökoszisztémájába.
2026. 04. 15. 15:00
Megosztás:

Nő a bérfeszültség: A versenyszféra munkavállalóinak már 64 százaléka elégedetlen a fizetésével

Bár az év eleje hagyományosan a bérrendezések időszaka, idén a versenyszféra dolgozóinak kevesebb mint fele (48%) részesült emelésben. Akik kaptak is, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15. 14:30
Megosztás:

Mit várnak a szakszervezetek az új kormánytól?

A korábbinál lényegesen nagyobb figyelmet kér és remél a munkavállalók számára az új kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amely ennek érdekében folyamatos érdemi egyeztetést szorgalmaz az új döntéshozóknál is – reagált közleményben a MASZSZ az egyre gyakrabban elhangzó kérdésre: mit várnak a szakszervezetek az ország új irányítóitól.
2026. 04. 15. 14:00
Megosztás:

3,8 milliárd dolláros veszteség az Ethereum-királynál – merész stratégia vagy túlzott kockázat?

Drámai negyedéves jelentést tett közzé a világ legnagyobb vállalati Ethereum-tulajdonosa. A Bitmine Immersion Technologies hatalmas, 3,8 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miközben agresszíven folytatja átalakulását bányászati cégből tőkeáttételes Ethereum-treasury vállalattá. De vajon valódi veszteségről van szó – vagy csupán könyvelési hatásról?
2026. 04. 15. 13:30
Megosztás:

Huminsav alkalmazása a mezőgazdaságban

A modern kertészet egyik legfőbb kihívása a talaj tápanyagtartalmának maximális kihasználása. Számos esetben még mindig találkozni lehet azzal a problémával, hogy bár a talaj magában hordozza a szükséges mikroelemeket, a növények mégsem tudnak megfelelően hozzáférni ezekhez.
2026. 04. 15. 13:00
Megosztás:

Mit hoz az Európai Unió új F‑gáz rendelete a hűtőipar és a hűtéstechnika számára?

Jelentős változások várhatók a hűtőipar és a hűtéstechnika területén az Európai Unió új F-gáz szabályozása miatt. A rendelet célja egyértelmű: a magas globális felmelegedési potenciállal rendelkező hűtőközegek fokozatos kiváltása alacsonyabb környezeti terhelésű alternatívákkal. Az intézkedések a következő években egyre szigorúbb követelményeket vezetnek be a hűtő- és klímatechnikai rendszerekben felhasznált fluorozott üvegházhatású gázokra és azok alkalmazási feltételeire. A változások érintik az iparág szereplőit, a berendezéseket üzemeltető vállalatokat, valamint a klímát vagy hőszivattyút használó magánszemélyeket is. Miért volt szükség az új szabályozásra, milyen változások várhatóak és mindez mit jelent a hűtőipar és a hűtéstechnika számára?
2026. 04. 15. 12:30
Megosztás:

Magyar Péter: minden jó intézkedést megtart a Tisza-kormány

Minden eddigi jó intézkedést megtart a Tisza-kormány, ez benne van a 240 oldalas programjukban is - jelentette ki az országgyűlési választáson győztes Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje szerdán. Magyar Péter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, valamint az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában arról is beszélt, kormánya megalakulása után megtartják és kibővítik a rezsicsökkentést, hazahozzák az uniós forrásokat, új médiatörvényt fogadnak el és felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását.
2026. 04. 15. 11:30
Megosztás:

Hét éve nem törlesztettek ennyien támogatott lakáshitelt

Látványosan megugrott, és 14 ezerrel nőtt 2025. negyedik negyedévében az érvényben lévő, támogatott lakáshitel-szerződések száma, ami egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi megjelenésével magyarázható – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A piaci feltételű hitelszerződések száma viszont még minimálisan csökkent is ugyanebben az időszakban, ami jól szemlélteti az új támogatott konstrukció jelentőségét.
2026. 04. 15. 11:05
Megosztás: