Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem az ENSZ Iparfejlesztési szervezetével

A Szegedi Tudományegyetem Technológia Transzfervállalata (SZTE TTC Zrt.) történelmi jelentőségű partneri és együttműködési megállapodást kötött az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetével (UNIDO) a 21. Global Industry Summit konferencián, Rijádban.

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem az ENSZ Iparfejlesztési szervezetével

Az együttműködés nemzetközi mérföldkő, amely révén az SZTE TTC Zrt. hivatalos UNIDO-partnerként kapcsolódhat be a globális iparfejlesztési és innovációs programokba. A megkötött szerződés rendkívül exkluzív, hiszen az UNIDO a világon kevesebb mint 50 egyetemmel dolgozik együtt és a Szegedi Tudományegyetem az első és egyetlen magyar egyetem, amely ezt a státuszt az egyetemi technológia transzfer vállalatán keresztül kiérdemelte.

Az UNIDO a világ legnagyobb innovációs, államok és nemzetek feletti szervezete, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének szakosított ügynöksége, egyedi megbízatása az ipari fejlődés előmozdítása, dinamizálása és felgyorsítása. Az UNIDO, partnerei segítségével négy megbízott funkción keresztül nyújt támogatást 173 tagállamának: technikai együttműködés; cselekvésorientált kutatási és politikai tanácsadó szolgáltatások; normatív szabványokkal kapcsolatos tevékenységek; valamint a tudás- és technológiaátadási partnerségek előmozdítása. A megállapodás révén a Szegedi Tudományegyetem kutatói és startupjai egy olyan ENSZ-háttérrel rendelkező globális hálózathoz kapcsolódnak, ahol kormányok, nagyvállalatok, fejlesztési bankok és ipari szereplők dolgoznak együtt közös sokszor teljes földrészeket vagy akár a világot felölelő projektekben. Az aláírt partnerség révén a Szegedi Tudományegyetem és annak technológia transzfer vállalata különleges, kiemelt pozíciót kapott a nemzetközi innovációs térben.

„Ez a megállapodás nem csupán elismerés, hanem felelősség is, büszkék vagyunk arra, hogy csatlakoztunk az ENSZ iparfejlesztési elitjéhez és a magyar tudomány képeségeit a világ kihívásainak megoldásainak szolgálatába állíthatjuk, de ehhez rengeteget kell még dolgoznunk.” — Ujhegyi András, vezérigazgató, SZTE TTC Zrt.

A partnerség jelentősége a hétköznapi gyakorlatban is jól érthető: az UNIDO nem elméleti fórum, hanem konkrét projekteket indít és támogat – például ipari zöldítési programokat, tiszta technológiák bevezetését, új gyártási megoldások tesztelését vagy innovációs ökoszisztémák fejlesztését. Az, hogy az SZTE TTC hivatalos UNIDO-partner lett, azt jelenti, hogy a szegedi kutatók és innovátorok ezentúl ilyen típusú, sokszor több országot átfogó programokba kapcsolódhatnak be.

„Másfél éves munkánk érett be ezzel a partnerséggel. Most azon dolgozunk, hogy minél több tartalommal töltsük fel ezt az együttműködést, és a szegedi kutatók és innovációk híre globálisan is a méltó helyére kerüljön. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a rendezvényen több szakmai csoportmunkába is bevontak minket, ahol sikerült olyan területeket azonosítanunk, ahol a hazai kutatás-fejlesztés jelentős hozzáadott értéket képvisel, és reményeink szerint ezekből hamarosan kézzelfogható fejlesztési projektek születnek.” – Gödri Bulcsu, üzletfejlesztési vezető, az együttműködés szakmai vezetője, SZTE TTC Zrt.

A felek már most olyan lehetséges együttműködési irányokat térképeznek fel, mint a fenntartható és zöld ipari technológiák bevezetése, az egészségipari és biotechnológiai innovációk nemzetközi piacra vitele, valamint a mesterséges intelligencián alapuló ipari megoldások tesztelése. Az UNIDO-partnerség keretében nemcsak közös projektek indulhatnak el, hanem nemzetközi képzések, szakértői csereprogramok, iparági workshopok és pilotprogramok is, amelyekbe az SZTE oktatói, hallgatói, spin-off cégei és ipari partnerei egyaránt bekapcsolódhatnak.

Az együttműködés hosszabb távon Szeged és a tágabb régió gazdasági fejlődésére is hatással lehet. Ha egy városban vagy régióban a kutatási eredmények gyorsabban válnak ipari megoldásokká, az új munkahelyeket, erősebb vállalkozásokat és magasabb hozzáadott értékű ipari tevékenységet hoz. A UNIDO-val való partnerség ennek a folyamatnak ad nemzetközi láthatóságot és stabil szakmai hátteret, ami segíthet új befektetéseket, együttműködéseket és ipari fejlesztéseket vonzani Magyarországra.


A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás: