Ekkor indul a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei évada

Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei évada, amelyben ismét világsztárokkal, neves hazai művészekkel, számos bemutatóval, opera-, musical- és balettprodukciókkal, valamint koncertekkel várják a közönséget.

Ekkor indul a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei évada

A csaknem négyhónapos programban szerepel a Tosca és az Attila című opera, a Kőszívű - A Baradlay-legenda, az Elisabeth és a Mozart! című musical, a Mária evangéliuma című rockopera, Szarka Tamás lemezbemutatója, valamint a Pink Martini együttes koncertje.

A meghívott művészek között van Aida Garifullina, Maria Agresta, Francesco Meli, Sümegi Eszter, Bretz Gábor és Kálmándy Mihály operaénekes, Valentina Lisitsa zongoraművész, Victor Solomon gospel-énekes, Pier Giorgio Morandi karmester és a Béjart Ballet Lausanne - olvasható a Margitszigeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház igazgatója, művészeti vezetője kiemeli, rengeteg külföldi és még több hazai elismert művész érkezik az idén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. Céljuk, hogy a magyar közönség mellett az idén újra fogadhassanak külföldi nézőket is. Az idén Maurice Béjart társulata, a Béjart Ballet Lausanne is színpadra lép a Margitszigeten. A társulat vezetője, Gil Roman koreográfus ez alkalommal arra vállalkozott, hogy Maurice Béjart 1982-es Wien, Wien, nur du Allein című koreográfiáját újra színpadra állítsa. Az újrarendezésnek Budapesten, a Margitszigeten lesz a bemutatója.

Valentina Lisitsa zongoraművész a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitó koncertjén lép fel, Héja Domonkos vezényletével. A Margitszigeti Színház saját produkciókat, dramatikus szcenírozott előadásokat hoz létre, továbbá koprodukciós konstrukcióban is dolgozik, mások mellett szakmai partnere a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Filharmonikusok.

Az idén többek között bemutatják Puccini Tosca című művét Francesco Meli, Sümegi Eszter és Kálmándy Mihály szereplésével, Kesselyák Gergely vezényletével. Verdi magyar vonatkozású operája, az Attila új bemutatóként tér vissza 18 év után a Margitszigetre, a címszerepben Bretz Gábor lép a közönség elé, partnere Maria Agresta olasz szoprán. Operagálát is műsorra tűznek, amelynek sztárvendége Aida Garifullina orosz szoprán, karmestere Pier Giorgo Morandi lesz.

Szente Vajk rendezésében mutatják be a Kőszívű - a Baradlay-legenda című musicalt. A Mozart! című musicalt a Veszprémi Petőfi Színházzal közös produkcióként láthatja a közönség, az Elisabeth című musical Kecskemétről érkezik, továbbá látható lesz a Mária Evangéliuma című rockopera is.

A könnyűzenei programban Fenyő Miklós, Dés László, Geszti Péter, Caramel és a Budapest Bár mellett, az idén megtalálható az Irie Maffia, a Magashegyi Underground, a Magna Cum Laude és a Cotton Club Singers is. A Pink Martini 3 év után lép fel újra a Margitszigeten. A programban évfordulókat ünneplő együttesek, művészek, klasszikus és könnyűzenei életműkoncertek és lemezbemutatók is helyet kaptak.

Szarka Tamás Esthajnal című lemezbemutató koncertjét a szerző és zenekara a Parno Graszt együttessel közösen adja elő, Reviczky Gábor színművész és Tóth Gabi énekes közreműködésével.

A margitszigeti színpadon tarja életműkoncertjét Jávori Ferenc (Fegya) a Budapest Klezmer Banddel. Emellett a Margitszigeten ünnepli a Szent Efrém Férfikar 20 éves jubileumát, 400 fős kórussal, Viktor Solomon sztárvendég fellépésével. A 100 Tagú Cigányzenekar is a Margitszigeten ünnepli megalakulása 35 éves évfordulóját, amelyet Berki László cigányprímás alapítónak szentel. A májusi első program a szintén jubiláló Irie Maffia történetét bemutató, szimfonikusokkal bővített koncert, amelyet a színházba visszatérő Magashegyi Underground zenekar követ. Fenyő Miklós az idén 75 éves, a népszerű előadó 25. alkalommal lép fel a Margitszigeten.

A Margitszigeti Színház folyamatosan bővülő programja elérhető a https://margitszigetiszinhaz.hu/ linken, a teátrum februárban kedvezményes jegyekkel is várja az érdeklődőket.


Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás: