Elemzők szerint a Maxi Doge lehet a következő Dogecoin

A Dogecoin már nem ajándékoz meg bennünket kiugró nyereségekkel, ezért sokan megkérdőjelezik azt, hogy még mindig ez volna a legjobb mémérme.

Elemzők szerint a Maxi Doge lehet a következő Dogecoin

Most viszont felbukkant egy új alternatíva. Ugyanolyan csábító, mint a Dogecoin, de valahogy még „mémesebb”, és akad benne egy furcsa, játékos vonal, aminek az eredeti DOGE talán már csak bottal ütheti a nyomát. 

Ez a projekt nem más, mint a Maxi Doge, és az elemzők szerint van esélye arra, hogy a következő Dogecoinná nőjön fel.

A Cryptonews szerint ez most a legjobb kutyás mémérme, amit érdemes venni – már csak azért is, mert erős ökoszisztémát épít, és merőben eltér a megszokott sablonoktól.

Cikkünk írásáig több mint 1,9 millió dollárt gyűjtött, ami azt jelzi, hogy a piac kifejezetten érdeklődik iránta.

A Dogecoin kigyúrt verziója

A Dogecoin eredetileg egy haszontalan érmeként indult hódító útjára, amit a Shiba Inu képe tett népszerűvé. Később, amikor Elon Musk figyelme is ráirányult, a kriptó megvált a „cuki” imázsától, és jótékony célokra kezdett fókuszálni. Ez egy ideig nagyszerűen működött is. Tényleg sok jótékonysági ügyet támogatot, viszont hamar fény derült arra is, hogy Elon Musk szinte varázsütésre, a szavaival mozgatja az árfolyamot.

Ugyan a Dogecoin Foundation megpróbált hasznosságot nyújtani a projektnek, az árfolyam nem nagyon nő tovább. A DOGE így már nem minősül a legjobb választásnak a mémérmék rajongói számára.

A Maxi Doge viszont egy teljesen új kriptovaluta. Olyan képet mutat, amit sok DOGE-rajongó anno az eredeti Dogecoinban vélt felfedezni: egy „testépítő Doge”-ot.

Doge kriptovaluta befektetés

Forrás: X

Ez a nyíltan felvállalt izmos megjelenés, amely lefesti, ahogyan a „Maxi Doge” otthon, az irodában és az edzőteremben dolgozik a „maximális nyereségen”, erős külsőt kölcsönöz a projektnek. Ugyan a token hasznossága korlátozott, a vonzereje hatalmas, és ez a kép hosszú távon is segíthet.

A Maxi Doge a listázás után tőkeáttételes kereskedésre utazik

A Maxi Doge nyíltan felvállalja, hogy egy korlátozott hasznosságú token, aminek egyetlen célja, hogy nyereséget nyújtson a felhasználóknak. Nem ígér kecsegtető, hosszú távú terveket. Viszont helyette képes lehet egy elkötelezett közösséget építeni a „tőkeáttételes kereskedés” víziójával.

A listázás után a Maxi Doge célja, hogy akár 1000-szeres tőkeáttétellel is tudjunk vele kereskedni. A hivatalos honlap szerint ez azért lehet így, hogy a felhasználók nagy nyereséget érhessenek el.

kriptovaluta hírek magyarul

Forrás: X

Ettől az egyértelműen „degen” hozzáállástól lesz ez az egyik legőszintébb kriptós projekt. Tisztában van vele, hogy kockázatos, de mégis bátorítja azokat, akik a nagy haszon reményében felvállalnak egy merész lépést.

A rendszer további előnyei a lekötéshez kapcsolódnak. Az ICO vásárlói azonnal leköthetik a tokenjeiket, a jelenlegi APY 163%-os.

Nézd meg a Maxi Doge oldalát

Maxi Doge tokenomika – igazságos és közösségi fókuszú

A Maxi Doge (MAXI) érmekészlete 150 240 000 000 tokenből áll, és a következők szerint van elosztva:

- MAXI Alap: az összmennyiség 25%-a 

- MAXI Marketing: az összmennyiség 40%-a 

- MAXI Fejlesztés: az összmennyiség 15%-a 

- MAXI Likviditás: az összmennyiség 15%-a 

- MAXI Staking: az összmennyiség 5%-a

Ez az igazságos felépítés lehetőséget nyújt arra, hogy a rendszer jutalmazó maradjon, míg a résztvevők is fejlődhetnek.

Ezért a Maxi Doge a legjobb kriptó most

A Maxi Doge a következő fő okok miatt kapott most ekkora figyelmet:

Erős előértékesítési lendület

A nagy kapitalizációjú piac kissé megtorpant, és lehet, hogy visszaesés következik. Ilyenkor az előértékesítések biztonságosabbnak tűnnek. Miáltal a Maxi Doge már több mint 1,9 millió dollárt gyűjtött össze, kiválóan látszik, hogy a befektetők komolyan érdeklődnek iánta. Ez a kezdeti lendület később még nagyobbá válhat, és a listázás napján akár 10-szeres nyereséget is ajándékozhat a szemfüleseknek.

Magas staking jutalmak

Bár a Maxi Doge célja a kockázatos nyereségkeresés, azért a lekötés előnyeit is illik kiemelni. Az előértékesítés vásárlói stakelhetik a tokenjeiket, és így még nagyobb hozamot érhetnek el. A magas APY pedig biztosítja, hogy akkor is legyen nyereség, ha az árfolyam nagyot zuhanna a kezdeti biztató emelkedés után.

Mémes jelleg

A Maxi Doge mém jellege a rendszer erős pontja. A kigyúrt kabala különleges megjelenést ad neki. Ezen túl a projekt Gen Z-barát nyelvezetet is alkalmaz, például a „Darth Faderrr” különösen érdekesen hangzik.

Bivalyerős marketing

A Maxi Doge a teljes érmekészlet nagy részét marketingre szánja, hogy minél többen megismerjék a projektet. Ez a kampány már most sok követőt hozott X-en és Telegramon. Ez a növekedés egy hihetetlenül sikeres indulást hozhat, amikor a token felbukkan a tőzsdéken.

Pozitív vélemények

A Maxi Doge-t már több nagy kriptós oldal is értékelte, például a Brave New Coin, a CoinPedia, és a Bitcoinist. Mindegyikük pozitív a projekt jövőjét illetően. Az, hogy csak mémekre szorítkozik, és közben mégis büszkén vállalja a „degen” kereskedési stílust, egy merőben új megközelítés – olyasmi, amit sok mémérme inkább messziről elkerül. A projektet nagyfokú őszintesége miatt több kriptós oldal is hitelesnek tartja.

Kriptovaluta vétel kezdőknek is

Forrás: X

Nézd meg a Maxi Doge oldalát

Összegzés

A Maxi Doge már több mint 1,9 millió dollárt gyűjtött, és egyedi rendszert kínál mémes hangulattal, valamint klassz lekötési előnyökkel. Ezen okok miatt sokan úgy vélik, hogy érdemes támogatni, így bekerült a „legjobb kriptó most” listákba.

Mémprojekt szeretne maradni, és közben akár 1000-szeres tőkeáttétellel is kereskedne, tehát jó választás azoknak, akik bíznak a magas kockázat erejében.

A kigyúrt figura és az ősi Dogecoin iránti tisztelet erős alapot nyújthat, és akár 10–50-szeres nyereséget is hozhat a tőzsdékre való felkerüléskor.

Nézd meg a Maxi Doge oldalát

Ezek is érdekelhetnek:

A PepeNode válhat a Pepe legnagyobb riválisává?

Kilövésre készül a Solana

A legjobb új kriptovaluták 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás: