Életbe lépett az EPR rendszer, sok gyártó és forgalmazó mégsem tudja, hogy mit kellene tennie

Július 1-jén lépett életbe az EPR rendszer, a legtöbb gyártó és forgalmazó azonban továbbra is csak találgat, hogy mit is kell tennie, milyen hatással lesz mindez az üzletre, ráadásul, ha érdeklődnek, mindenhonnan más információt kapnak. Emellett az is nehezíti a vitaminok és étrend-kiegészítők piacán a kereskedők helyzetét, hogy a reálbérek jelentős csökkenése mellett a vásárlók elsőként az egészségmegőrzésről és a prevencióról mondanak le, így a megelőzés jelenleg egyre több családban abszolút a háttérbe szorul. Míg egyes forgalmazók már Budapesten és Pest megye környékén is kisebb visszaeséseket tapasztalnak, addig az ország szegényebb régióiban már a forgalom jelentősebb fogyatkozásáról számolnak be.

Életbe lépett az EPR rendszer, sok gyártó és forgalmazó mégsem tudja, hogy mit kellene tennie

Kié is lesz a felelősség?

Az EPR, vagyis az extended producers responsibility lényegében a kiterjesztett gyártói felelősség, egészen pontosan az Európai Unió hulladékpolitikájának alapvetése, amely szerint az egyes termékek életciklusa végén szükséges hulladékkezelési költségeket a gyártóknak, termelőknek kell megfizetni.

Ezzel az alapvetéssel a hulladéktermelés visszafogása és a környezetterhelés csökkentése lenne a cél, és bár hazánkban július 1-től vezették be a rendszert, a legtöbb gyártó és forgalmazó még mindig nincsen tisztában a részletekkel. „A legtöbben hiába próbálnak érdeklődni, mindenhonnan ellentétes információt kapnak. Sajnálatos módon a szabályozás bevezetése előtt 2 nappal is hiába kerestem rá a »gyakran ismételt kérdések EPR-rel kapcsolatosan« témában különbözőképpen beírva, a mai napig nincsen ilyen elérhető oldal, vagy ha igen, akkor nagyon nehéz lehet megtalálni.

Egyelőre kérdéses, hogy mi történik azokkal a csomagolóanyagokkal, amiket a forgalmazók korábban szereztek be, és azokkal, amiket július 1-je után. Lesznek olyan csomagolóanyag-gyártók és forgalmazók, akik a számláikon feltüntetik majd a díjat, ezzel növelve a termékek árát, és lesznek, akik áthárítják a lejelentését a vevőre. Az egészen biztos, hogy mindez tovább fogja bonyolítani a cégek adminisztrációját. És akkor még nem említettük a szabályok ismeretén túl a háttérrendszereket, amiknek támogatniuk kellene az adminisztrációt és a számlázást, mert ezek is olyan dolgok, amiket nem lehet egy nap alatt megvalósítani.

Ha nem tudjuk, hogy mire van szükség, akkor a fejlesztők se tudják, hogy mit is fejlesszenek nekünk” – részletezte Jánvári András, e-kereskedelmi szakértő, a multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.

„Egy ezzel a témával foglalkozó oldalon találtam a következő mondatot: »kivéve a fogyasztó részére az értékesítés helyén csomagolókat«. Ez tipikusan egy olyan mondat, amit lesz, aki így értelmez, és lesz, aki úgy! Ami biztos, hogy holnaptól hatalmas káosszal fog indulni a rendszer, és csak remélni lehet, hogy majd a döntéshozók is megértők lesznek azokkal a cégekkel, akik önhibájukon kívül rosszul tudták a szabályozást! – mutatott rá Jánvári András.

Lemondunk az egészségünkről – Egyre kevesebb pénz jut a prevencióra

Míg egyes forgalmazók Budapesten és Pest megye környékén kisebb visszaeséseket tapasztalnak, addig a szegényebb régiókban a forgalom jelentősebb fogyatkozásáról számolnak be.

„Ezt sajnos az indokolja, hogy az emberek pénztárcája sajnos egyre inkább megérzi az inflációt, a reálbérek jelentősen csökkennek. Így nem meglepő, hogy a fontossági sorrendben az egészségmegőrzés sokaknál elkezdett háttérbe szorulni” – hangsúlyozta Jánvári András.

„A visszaesés továbbá annak is köszönhető, hogy a Covid sokak számára már a múlté, így étrend-kiegészítők forgalma elkezdett a 2019-es szint felé közeledni. Azonban éppen a Covid miatt, a 2020-as és 2021-es évben sokan jelentős összegeket költöttek a gyártókapacitások fejlesztésére, hogy ne függjenek a külföldi behozataltól, emellett a konkurencia is növekedett, így a csökkenő forgalom sokakat csődbe vihet” – tette hozzá a szakértő.

Emellett sajnos sok kicsi bolt egyre kevésbé bírja a jelenlegi árversenyt, ami leginkább a webáruházak esetében indult el. A nagyon változó és árérzékeny vásárlói szokások is megnehezítik a helyzetet, sokan az árak csökkentésével próbálják elcsábítani a vásárlókat, de ha az árrés romlik és a bevételek nem nőnek, akkor ugyanúgy nem tudják kitermelni a megélhetési költségeket, amik természetesen a kisboltosoknak is ugyanúgy nőttek.

Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mi fog történni ősszel

„A vitaminok és étrend-kiegészítők piacán sosem számított a nyári egy erős szezonnak, hiszen a szabadságolás, nyaralás alkalmával inkább elengedni szokták magukat az emberek. A vitaminok és étrend-kiegészítők eladása ilyenkor jelentősen csökken, és bár a fogyást segítő termékek piaca élénkül május-június folyamán, de ez se kompenzálja a nyári kiesést! A piac így mindig ősszel szokott új lendületet kapni, azonban jelenleg nehéz megjósolni, hogy ez idén is érzékelhető lesz-e szeptembertől” – mutatott rá a Jánvári András. Általánosságban elmondható, hogy a többség már most a szokásos alatti forgalomban teljesít, esetleg egy kicsivel felette vannak az infláció miatt, azonban a költségeik így is jobban emelkedtek.


Nyugdíjas otthonok új szabályai - ki mehet idősek otthonába?

Amikor az önálló életvitel bizonytalanná válik, az idősek otthona biztonságot jelenthet az érintettnek és családjának. Magyarországon azonban a bekerülésnek egészségi, gondozási és pénzügyi feltételei vannak. A nyugdíjas státusz önmagában nem garantál elhelyezést, a jogosultság pedig nem jelent azonnal szabad férőhelyet.
2026. 09. 16. 02:00
Megosztás:

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet kapott az MBH Jelzálogbank

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet (Covered Bond Label) kapott az MBH Jelzálogbank. A nemzetközileg elismert minősítés igazolja, hogy az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet fedezettkötvény-programja megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi transzparencia- és minőségi követelményeknek, emellett tovább erősíti a befektetői bizalmat, és támogatja a nemzetközi kibocsátói jelenlétet. Az MBH Jelzálogbank a második magyar jelzálogbank, amely megkapta az európai Fedezett Kötvény Védjegyet, így az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet már egyaránt rendelkezik európai Fedezett Kötvény Védjeggyel, valamint a zöld védjegyként ismert európai Energiahatékony Jelzálog Védjeggyel (Energy Efficient Mortgage Label – EEML).
2026. 09. 16. 01:30
Megosztás:

Egy élelmiszernek tilos azt állítania, hogy gyógyító hatású!

Egyre gyakoribb, hogy az élelmiszerek és különösen az étrend-kiegészítők reklámjaiban és egyéb kereskedelmi kommunikációjában a gyártók és forgalmazók a termék emberi szervezetre gyakorolt hatásaira utalnak. Erre a jelenségre reagálva a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026 áprilisában részletes tájékoztatót tett közzé a vonatkozó szabályokról, melyet azóta több versenyfelügyeleti eljárás megindítása követett.
2026. 09. 16. 01:00
Megosztás:

MVM-átállás: szeptember végétől korlátozott lesz a földgázügyintézés

Jelentős informatikai átállást végez a földgázfelhasználókat kiszolgáló rendszerén az MVM szeptember 21-29. között, az előkészületek miatt már szeptember 17-től korlátozásokra kell számítani az ügyintézésben - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 09. 16. 00:30
Megosztás:

Esik a kriptopiac: 76 000 dollár alá csúszott a Bitcoin a Fed előtt

Komoly eladási hullám érte a kriptopiacot, miközben a befektetők egyre nagyobb valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy az amerikai Federal Reserve kamatot emel. A Bitcoin 76 000 dollár alá esett, a teljes kriptopiaci kapitalizáció pedig több mint 2%-kal csökkent, miközben a Fed döntése mellett a Szenátus CLARITY Actről szóló szavazása is növeli a bizonytalanságot.
2026. 09. 16. 00:01
Megosztás:

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én, a magyar miniszterelnököt magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa.
2026. 09. 15. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság szerint többre van szükség az EU védelmi felkészültsége érdekében

Több pénzre, fokozottabb termelésre, több fegyverre és felszerelésre van szükség az Európai Unió védelmi felkészültsége érdekében - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.
2026. 09. 15. 23:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre

A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 09. 15. 22:30
Megosztás:

Közel kétmillió új lakossági számlát hozott Magyarországra a Revolut-ügyfelek áthelyezése

Látványos növekedést hozott az itthon vezetett bankszámlák és a kibocsátott bankkártyák számában a Revolut magyarországi ügyfeleinek migrációja – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A jegybank adatai szerint a második negyedév végén már több mint 11,67 millió lakossági fizetési számlát vezettek Magyarországon, bő kétmillióval többet, mint három hónappal korábban. Az ügyfelek áthelyezésének hatása tükröződik a mobiltárcás fizetési forgalom megugrásán is.
2026. 09. 15. 22:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele választotta a magánegészségügyet a drágulás ellenére

A magyarok több mint fele választotta a magánegészségügyet, annak ellenére, hogy az éves infláció közel négyszeresével drágultak átlagosan a magánorvosi vizsgálatok díjai augusztusban éves bázison - derül ki az NN Biztosító legfrissebb, reprezentatív kutatásának adataiból.
2026. 09. 15. 21:30
Megosztás:

Stabilcoin lehet a kreatívok új fizetése: a Meta, a Visa és a Stripe is építi az infrastruktúrát

A globális tartalomgyártói gazdaság egyik legkevésbé látványos, mégis egyre komolyabb problémája a nemzetközi kifizetések kezelése. Miközben egy márka pillanatok alatt szerződtethet egy másik kontinensen élő tartalomgyártót, maga a pénz sok esetben még mindig napokig utazik a bankrendszerben, miközben devizaváltási költségek, közvetítő banki díjak és hosszú elszámolási idők csökkentik a végül kézhez kapott összeget.
2026. 09. 15. 21:00
Megosztás:

A NASDAQ-ra tervezi bevezetni részvényeit a 4iG

A 4iG-részvények amerikai szabályozott tőkepiacra történő bevezetésének előkészítéséről döntött társaság igazgatósága, a cél az, hogy a 4iG papírjai 2027 utolsó negyedévében megjelenjenek a Nasdaq-on - tájékoztatta a vállalatcsoport kedden az MTI-t közleményben.
2026. 09. 15. 20:30
Megosztás:

Leminősítette a Duna Aszfalt adósbesorolást a Scope Ratings

A Scope Ratings három fokozattal, "B+"-ra rontotta a Duna Aszfalt Zrt. kibocsátói hitelminősítését a korábbi "BB-" szintről, és a minősítést további leminősítés lehetősége miatt felülvizsgálat alatt tartja - jelentette a hitelminősítő a honlapján kedden.
2026. 09. 15. 20:00
Megosztás:

20 millió dollárt vont be a Fin.com: felpöröghetnek a stabilcoin-fizetések

A New York-i Fin.com 20 millió dolláros magvető finanszírozási kört zárt, miközben egyre nagyobb verseny bontakozik ki a stabilcoinokra épülő nemzetközi fizetési infrastruktúrák piacán. A startup elsősorban azt a problémát próbálja megoldani, hogyan lehet a blokkláncon mozgatott digitális dollárt gyorsan és egyszerűen helyi bankszámlára, mobilpénztárcába vagy más fizetési rendszerbe eljuttatni.
2026. 09. 15. 19:30
Megosztás:

Az ingatlanbefektetések értéke idén újra elérheti az 1 milliárd eurót

A magyarországi ingatlanbefektetési forgalom 57 százalékkal, több mint 460 millió euróra nőtt az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, az éves volumen az idén elérheti a 900-1000 millió eurót, ami 2022 óta a legmagasabb érték - tájékoztatta a CBRE Magyarország az MTI-t kedden.
2026. 09. 15. 19:00
Megosztás:

Egy online áruház sikere nem csak a látogatottságon múlik: fókuszban a konverzió

Az online kereskedelem világában a forgalomnövelés tűnhet a legkecsegtetőbb célnak. Ugyanakkor, ne értsd félre, a vásárlóvá konvertálás gyakran még fontosabb és eredményesebb lehet. Bár a látogatók számának növelése vonzó célkitűzés, a valódi nyereség kulcsa abban rejlik, hogy a vásárlókat sikeresen tereljen az online kasszához.
2026. 09. 15. 18:30
Megosztás:

Adóhivatal: új alkalmazás segíti az XML-fájlok ellenőrzését

Új ingyenes, saját fejlesztésű, nyílt forráskódú szoftvercsomag-kollekciót publikált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a szoftvercsomag elsősorban azoknak a cégeknek és fejlesztőknek segít, amelyek könyvviteli programokból, bérszámfejtő rendszerekből vagy más üzleti alkalmazásokból állítanak elő és küldenek az adóhivatalnak XML-állományokat.
2026. 09. 15. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin 78 ezer dollárnál: a Fed, a BOE és a BOJ döntésére vár a kriptopiac

A Bitcoin árfolyama visszakapaszkodott 78 000 dollár fölé, miközben a befektetők egy rendkívül sűrű makrogazdasági és szabályozási hétre készülnek. A következő napokban az amerikai Federal Reserve, a Bank of England és a Bank of Japan is kamatdöntést hoz, miközben az Egyesült Államok Szenátusában a kriptopiac jövője szempontjából fontos CLARITY Act is kulcsfontosságú szavazás elé kerül.
2026. 09. 15. 17:30
Megosztás:

Megoldás a sokkoló nyári hőhullám után – hibrid erőművet helyez üzembe az Alpiq Csepelen

Átadták az Alpiq Magyarország legújabb fejlesztését a csepeli erőmű területén. Az ún. gázmotoros, hibrid erőművi blokk 23 milliárd forintba került. Briglovics Gábor ügyvezető az ünnepségen arról beszélt, hogy az új berendezés a klímaváltozással járó extrém terhelések miatt is fontos szerepet játszik majd az országos villamosenergia-rendszer szabályozásában, miközben segíti a távfűtést is. Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium államtitkára kiemelte: a kormány célja az, hogy piaci alapon, fenntartható módon növekedjen a hazai vállatok versenyképessége, és ennek jó példája az új csepeli hibrid erőmű.
2026. 09. 15. 17:00
Megosztás:

Tizenötször nagyobb eséllyel térül meg a mesterséges intelligencia ott, ahol odafigyelnek a megbízhatóságra – derül ki egy új kutatásból

A dolgozók felülbírálják az MI-t, ha nem értik a döntéseit, ami veszélyezteti a megtérülést. Miért bírálják felül a dolgozók leggyakrabban az MI döntéseit? Mert a rendszer nem tudja megindokolni őket. A legtöbb szervezetnél még hiányzik az az adatalap, amely megbízhatóvá és nyereségessé tenné az MI-t.
2026. 09. 15. 16:30
Megosztás: