Előző évhez képest harminc százalékkal nőtt tavaly a prágai Václav Havel repülőtér utasforgalma
2024. 01. 19. 23:31
Mintegy 13,8 millióra nőtt az utasok száma tavaly a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, ez 30 százalékkal haladja meg az előző évit, de továbbra is elmarad a koronavírus-járvány előtti utolsó év, 2019. forgalmától - közölte Klára Divísková, a repülőtér szóvivője pénteken Prágában.
Jirí Pos, a repülőtér igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy az utasforgalom az eddigi legsikeresebb év, 2019. mintegy 78 százalékát érte el.
Tavaly Prágából 137 külföldi városba repülhettek az emberek, harminccal többre, mint 2022-ben.
A legnagyobb forgalmat a Prága-London vonalon bonyolították le, a járatokat a cseh fővárosból több mint egymillió utas vette igénybe. A második helyen Párizs végzett. Nagy volt az érdeklődés az olaszországi, a spanyolországi és a törökországi járatok iránt is, kiemelten turisztikai célokból.
A prágai Václav Havel repülőtér az idén 15,5 milliós utasforgalomra számít, a cseh fővárosból 170 város lesz elérhető, az új úti célok között Firenze, Tallin, Poznan és Chisineu is szerepel.
Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni
A SZÉP-kártya az egyik legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma Magyarországon, amely a belföldi turizmus motorjaként kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését. A Kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött.
Az autósok fele évente biztosítót vált - az Allianz vezeti a bizalmi rangsort
A magyar autós társadalom jelentős része rendkívül árérzékeny és mobilis, ha a kötelező biztosításról van szó: tízből közel öten minden évben újraosztják a lapokat a biztosítók között – derül ki a Kovács Autóalkatrész Kft. legfrissebb, több mint 2000 fő bevonásával készült piaci felméréséből. A kutatás rámutatott, hogy bár az árdominancia megkérdőjelezhetetlen, a bizalmi indexet magasan az Allianz vezeti, míg a digitális csatornák szerepe mára szinte egyeduralkodóvá vált az ügyfélszerzésben.
Stagnáltak a fejlett piaci hozamok, érdemben nem változott a dollár euróval szembeni, és a forint árfolyama sem
A hétfői jelentős fejlett piaci hozamemelkedés után tegnap alig volt mozgás az amerikai és az európai kötvénypiacon, noha az euróövezeti infláció a váratlanul 2,2%-ra emelkedett, és bár a maginfláció 2,4%-on stagnált, a szolgáltatásinfláció is gyorsult, 3,5%-ra.
Újabb ipari vállalat a tőzsdén - a MetMax Europe a BÉT XTend friss kibocsátója
Megkezdődött a kereskedés a MetMax Europe Nyrt. részvényeivel a kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését segítő BÉT Xtend piacon. A több évtizedes múltra visszatekintő, fémmegmunkálásra specializálódott cég számára a tőkepiac nem ismeretlen terep, kötvénykibocsátóként már 2021 óta jelen van a BÉT Xbond platformján. A mostani lépés a MetMax Europe hosszú távú növekedési stratégiájának újabb állomása.
Rippl-Rónai brilliáns Kunffy portréja, Scheiber futurista táncosnői és id. Markó Károly egyik főműve - a Virág Judit Galéria karácsonyi aukciója igazi művészeti szenzáció lesz
Ikonikus magyar festők csúcsművei - köztük Rippl Rónai József kukoricás portréja - kerülnek kalapács alá a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján. Rippl-Rónai jó barátját, Kunffy Lajost örökítette meg a festményén. Az aukción szerepel majd id. Markó Károly életének egyik főműve, a Rhodopis cipője is. Szőnyi István a Dunakanyart, Kmetty János a Városligetet festette meg, míg Scheiber Hugó a fülledt pesti éjszakába enged betekintést. A galéria ingyenes kiállításon mutatja be a festményeket - a hazai közönségnek már csak néhány napja maradt arra, hogy élőbe is láthassa a kivételes magyar remekműveket, mielőtt azok a december 8-i árverésen új tulajdonoshoz kerülnek.
Idén érkezett hazánkba a harmadik legtöbb beruházás
Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Vásárosnaményban.
Stratégiai együttműködéssel erősíti piaci pozícióját a Pensum és az Őrmester
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group Nyrt. és a komplex vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó Őrmester Vagyonvédelmi Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett két vállalat a szakmai együttműködés elmélyítésével hosszú távon olyan szinergiák kialakítására törekszik, amelyek erősítik piaci pozíciójukat. A tervek szerint megosztják üzleti, fejlesztési, innovációs és tőkepiaci tapasztalataikat, valamint támogatják egymást növekedési stratégiájuk megvalósításában, ügyfélkörük bővítésében.
Milliárdos támogatás + adókedvezmény
A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások, amelyek nem vizsgálják meg az adókedvezmény igénybevételét is.
Magasabb fizetésért érteni és használni is tudni kell az AI-t, de nem mindenki fér hozzá
A napi szinten generatív mesterséges intelligenciát használó munkavállalók magasabb fizetést, nagyobb munkahelyi biztonságot és termelékenységet tapasztalnak – miközben a globális munkaerő egyharmada rendszeresen túlterheltnek érzi magát. A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az AI nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
Az uniós intézmények weboldalainak meg kell felelniük bizonyos szabványoknak
A siket és siketvak személyek befogadása érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy az uniós intézmények weboldalai megfeleljenek az akadálymentesítésre vonatkozó szabványoknak - jelentette ki Szekeres Pál, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az alacsony biztosítási penetráció és az alulbiztosítottság egyaránt veszélyes a magyar kkv-kra
Miközben a kiberbiztonsági incidensek, az üzletmenet-folytonosság és a természeti katasztrófák számítanak világszerte a legnagyobb üzleti kockázatnak az Allianz Kockázati Barométere szerint, a kisebb cégeknél hangsúlyosabban jelennek meg az olyan helyi és azonnali veszélyek is, mint például a jogszabályi változások, a makrogazdasági bizonytalanságok vagy a munkaerőhiány. Ugyanakkor jól látható, hogy a nagyvállalatokat érintő tényezők – mint a klímaváltozás vagy a geopolitikai kockázatok – egyre inkább hatnak erre a vállalati körre is.